„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt III.

2022. március 13. 06:54

„Méltányoljuk ellenfelünk érveit és nehézségeit; mutassunk őszinte érdeklődést logikája iránt.”

2022. március 13. 06:54
null
Szeghy Ernő

„Az embernek meg kell találnia a középutat a sértő, merev ellentmondás és saját véleményének hízelgő, azonnali feladása között.

Páter Fábernak, az angol lelki írónak van erre vonatkozólag egy igen kiváló szabálya. Ő természetesen a saját helyzetében gyakori, anglikánokkal és más felekezetekkel való hitvitákra alkalmazza, de jó az egyéb kérdéseknél is. »Méltányoljuk – mondja ő – ellenfelünk érveit és nehézségeit; mutassunk őszinte érdeklődést logikája iránt. Valahányszor gondolkodó emberrel van dolgunk, ezt mindig megtehetjük anélkül, hogy képmutatók lennénk, mert hiszen az ilyen esze járása mindig érdekes, még ha ellenünk is van fordítva az éle. Ezzel megnyerjük a jóakaratát, és hajlamossá tesszük arra, hogy ő is odafigyeljen a mi ellenérvünkre.« Ha azonban nem hitbeli kérdésről, vagyis nem olyanról van szó, amelyből nem engedhetünk egy jottányit sem, hanem holmi politikai és társadalmi problémák kerülnek szőnyegre, nekem az az álláspontom, hogy ezen a téren felfogásunk ne legyen merev.

Legtöbbje olyan, hogy az egyik oldalról nézve fehér, a másikról fekete. Ha tehát nem vagyunk eleve arról meggyőződve, hogy a mienkkel ellentétes vélemény kimondottan oktalanság, hanem belátjuk, hogy a dolgot így is fel lehet fogni meg úgy is, akkor véleményünk sohasem lesz sértő másokra nézve. Sajnos igen sok ember túlságosan meg van győződve saját meggyőződésének feltétlen bizonyosságáról és csalhatatlanságáról, s még ha vitatkozásba is bocsátkozik velünk, nem figyel az érvelésünkre, hanem mialatt beszélünk, azon gondolkozik, hogyan tudna a magáé mellett még döntőbb argumentumot felhozni. Az ilyennel nem érdemes szóharcra ereszkedni.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

 

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2022. március 13. 18:36
Szerintem, akiben tisztelet van, - azt meg kell hallgatni. A gond az, hogy bal-libeknél - jákobinusok - csak a gyűlölet, irigység, kárörvendés és hasonlók jellemzők. Valószínű, ezt Sátán tudatosan így rendezi, hogy NE LEHESSEN PÁRBESZÉD. Hiszen akkor ő csak veszíthetne. Ez a sátáni rendezés azonban bennünket ne ejtsen fogságba. De világosan kell látni, keresztények vagyunk, - nem hülyék. Vissza is kell ütnünk, méghozzá kamatostul, de mindig mértékkel.
mokány
2022. március 13. 13:21
Jézus hiába tiltotta meg tanításának megváltoztatását . A protestánsoknak messze nem sikerült visszatérniük az eredetihez . A helyzet fenntartsán őrködnek a jakobinusok .
u.hu
2022. március 13. 12:42
Istennek nincs szüksége okoskodó emberekre, nem is kedveli őket. Ezt az egyházak is tudhatnák.
Haramia
2022. március 13. 09:42
Aláírom, de csak... "Valahányszor gondolkodó emberrel van dolgunk...." kitétel esetén ill. esetekre szűkítve. Ha ez nem teljesül, akkor olyan lenne az, mintha a falhoz beszélnék. Az pedig nem túl egészséges. A bolondot pedig ott kell hagyni. Aki gondolkodni nem akar vagy nem képes, az nem vitaképes. A valóságtól elrugaszkodott kijelentésekhez ragaszkodók is hasonlatosak. Sokaknál a zsigeri ösztön felülírja a racionális gondolkodást.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!