„Tűhegynyi lyukon át hatol be a fény” – nagyböjt II.

2022. március 06. 08:06

Szeretem az embert, utálom a bűnét.

2022. március 06. 08:06
null
Szeghy Ernő

„(...) lehetetlen nem utálnom bizonyos borzalmas erőszakoskodásokat és bűnöket, de igyekszem őket elválasztani elkövetőiktől. Szeretem az embert, utálom a bűnét.

Azelőtt folyton ítélkeztem, bár már akkor is nehezen törtem pálcát valaki felett. Most igyekszem nem meglátni mások hibáit, azt pedig, amit a múltban követett el, próbálom elfelejteni. Sőt, többet mondok. Valóban elfelejtem.

Annyira a jelenben élek, hogy a múlt, különösen pedig – mint öregeknél szokott lenni – a közelmúlt egykettőre feledésbe merül nálam.

De meg azután az a felfogásom, hogy az ember nem az, aki tegnap volt. Tegnap lehetett bűnöző, ma pedig szent. Saulból Szent Pál.

Saját bűnös múltam is erre az enyheségre indít, mert ahogy nem szeretném, ha valaki azt bolygatná, úgy én sem nyúlok a máséhoz.”

(Részlet Szeghy Ernő kármelita szerzetes [1872-1952] Gondolatok az élet késő alkonyán című könyvéből)

 

*

Fotók: R.J.
A sorozat képei lyukkamerával [camera obscura] készültek. A sötét cipősdobozba egy tűhegynyi lyukon át hatol be a fény, így a fényérzékeny papíron a kép negatívja jelenik meg. A negatív felvételek pozitív megfelelői előhívás után, digitális utómunkával jöttek létre. A képek élessége a lyuk átmérője, az expozíciós idő és a fényviszonyok függvénye. A kísérletezésekből is váratlan szépségű felvételek születhetnek.
(Sorozatszerkesztő: Kemenes Tamás)

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2022. március 06. 20:15
Azt mondják , hogy a Turini Lepel -lel kapcsolatos döntő érv : Akkor még nem voltak lencsék . Fényre elváltozó ezüstkeverék , már ismert vol .
Sincero
2022. március 06. 12:11
"Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51, 12)
Box Hill
2022. március 06. 11:57
Bűnt nem tolerálunk. Aki nem tudja, mit cselekszik, az azért nem tudja mert toleráltuk. A bűnözés feladását értékeljük nem a benne maradást. Melyik része nem érthető a bejegyzésemnek?
..--..
2022. március 06. 09:33
-zsoltkom- "Szeretem az embert, utálom a bűnét." Kiváló farizeus mondat. Úgy való érteni, hogy felekezet szerint... politikai hovatartozás szerint... utálják más bűnét. A dolgozó magyar keresztényből még nem sikerült kicsalni-kicsikarni hasiböjtnél tartósabb elköteleződést. Még erkölcsi figyelmeztetésnek sem felel meg... abból kifolyólag, hogy idényszerű elvárás. Nincs beépítve a napi önkontroll hozzá. A gyónás elkényelmesít... a keresztényes vétkekért-bűnökért a magyar keresztény ember földi életében következmények nélkül csapja be önmagát és másokat. Jézust-Istent is. A Magyar Katolikus Egyházzal az élen... hogy úgy mondjam stratégiai néma. Most is áll és bámul. "És elmegy sok ember előtte: A Katona, ki szíven döfte, A Farizeus, ki eladta, Aki háromszor megtagadta. Vele mártott kezet a tálba, Harminc ezüstpénzért kínálta S amíg gyalázta, verte, szidta: Testét ette és vérét itta – Most áll és bámul a sok ember, De szólni Hozzá senki nem mer." 40 napos böjt :)) ... bűnbánat?, megtisztulás?, áldozatvállalás? Puszta nélkül, hogyan? Magyar fotel-keresztények... jó hogy van ilyen zabálásra készülődő 40 nap. Nem? Piros tojás, kék tojás... hadd locsolom meg a nyuszit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!