Pedagógusokat támogató autós tüntetést tartottak Budapesten

2022. január 31. 16:51

A pedagógusok figyelmeztető sztrájkját támogatandó autós demonstrációt tartott a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) hétfőn Budapesten.

2022. január 31. 16:51
null

A tüntetésen részt vevő mintegy kétszáz személygépkocsi a Hősök terén gyülekezett, majd délután 2 órától végighajtottak a Hősök tere – Andrássy út – Károly körút – Erzsébet híd – Attila út – Alagút utca – Fő utca – Bem rakpart – Margit híd – Szent István körút – Váci út – Lehel út – Dózsa György út útvonalon, végül a járművek visszaérkeztek a Hősök terére. Mivel a szervezők kérése ellenére a rendőrség nem biztosított felvezetést a demonstrálók számára, a tüntetők nem konvojban haladtak, hanem szétszakadva, ugyanis mindenkinek be kellett tartania a KRESZ vonatkozó szabályait.    

Az MTI tudósítója nem tapasztalt különösebb fennakadást a tüntetés idején a forgalomban,

a szokásos budapesti délutáni csúcsnak megfelelően haladtak a járművek.    

A demonstrációban részt vevő autók egy részén a nemzeti színű zászlók mellett szakszervezeti zászlók voltak,

a többi között a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete, a Vasas szakszervezet, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete lobogói.    

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a demonstrációt megelőzőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta:

az érdekképviselet a pedagógusok melletti szolidaritás kinyilvánításán túl a bértárgyalások eredménytelenségére is fel kívánja hívni a figyelmet.

Ugyanis sok helyen a cégek rendkívül alacsony bérajánlással indították a tárgyalásokat, ami a szakszervezetek szerint elfogadhatatlan – közölték.

(MTI)

Fotó: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. február 01. 17:51
ezek nem pedagógusok, azon kívül mától ismét fizetés emelést kaptak - bár nem tudni miért? -
DonCiccio
2022. január 31. 20:58
A pedagógusoknak feltűnhetne már milyen csürhe ellenzékkel kerültek egy szintre
Sincero
2022. január 31. 20:55
Teringettét! És mit szól a sok kipufogóházhoz és környezetszennyező anyaghoz a Zöld Főpolgármester úr (és Gréta)? Ildomosabb lett volna (el)tolni a biciklit. Így a levegő is tisztább lett volna.
nempolitizálok
2022. január 31. 19:58
Ezekre a ballibernyákokra még a benzint is sajnálják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!