„Az ellenzék energiapolitikája nem egységes, ráadásul még álságos is” – Kitta Gergely a Mandinernek

Lényegében miért mondható elhibázottnak – akár végletesen elhibázottnak – Nyugat-Európa energiapolitikája?

Az energetika alapvetően egzakt műszaki tudomány; inkább mérnöki, és nem pedig hit- vagy ízlésbeli ügy. A genderkérdésről, a drogliberalizációról, vagy a jogállamiságról lehet tágabb értelemben vett kulturális vitát folytatni, az energetikát viszont ki kellene hagyni ebből a játékból.

Ha nem így teszünk, az fájni fog.

Mire gondol pontosan?

Elsősorban a mérnököknek és a közgazdászoknak kéne tanácsot adniuk a politikusoknak azzal kapcsolatosan, hogy egy adott országnak miként kell műszakilag a legbiztonságosabb, környezetileg a legfenntarthatóbb, valamint társadalmilag és gazdaságilag a legkifizetődőbb módon összeállítania az energiatermelési és energiaellátási rendszerét.

Döntően ott, ahol a zöld pártok beleszólnak a dolgok alakulásába, fordított a helyzet: elsődlegesen a zöld aktivistaként viselkedő politikusok mondják meg a mérnököknek és a közgazdászoknak, hogy mi legyen.

Ez nincs rendjén.

A progresszívek az atomenergia és a fosszilis energiahordozók egyszerre történő kivezetésével, illetve az időjárásfüggő megújulók erőltetésével olyan energiapolitikát folytatnak, amely a tudomány mai állása szerint a gyakorlatban megvalósíthatatlan. Az időjárásfüggő megújulók ugyanis önmagukban képtelenek mindig a kellő időben és a kellő mennyiségben villamosenergiát előállítani.

A covid utáni első sokkot követően tavaly újraindult a világgazdaság, és olyan hatalmas energiaigényt támasztott, amit Európa nem volt képes megtermelni.

De a jövőt azért a zöld energia jelenti.

Efelől semmi kétség – de az átállásnak ésszel és fokozatosan kell megtörténnie, összehangolva a társadalmi, a gazdasági és a környezeti érdekeket.

A progresszívek politikájában a klímaérdek egyértelműen felülírja, megsemmisíti a szociális és az egzisztenciális érdekeket.

Azt mondja, hit- és ízlésbeli szembenállások is erősen hozzájárultak a mostani válság kialakulásához.

Igen. A nyugati világban a keresztény alapok meggyengültek, ám az emberek változatlanul hinni szeretnének – nagy eszményekre vágynak, követni akarnak valami magasztosat. A klímavédelem ügye ezt a lelki-érzelmi űrt tölti be sokak életében. A klímavédelem a posztmodern kor szekuláris vallásává kezd válni.

Mondana erre konkrét példát?

A németekről mindenki tudja, hogy az ország újraegyesítését követően kifejezetten jó partnerséget alakítottak ki az oroszokkal. A német-orosz kapcsolatok gazdasági és katonai értelemben is stabilizáló erővel hatottak az egész térségre nézve. Persze jöttek a németek részéről ejnyebejnyék, ha Európának erkölcsi szószólóra volt szüksége, a háttérben mégis a kölcsönös pragmatizmus volt meghatározó.

Európának szüksége volt az orosz gázra, az oroszoknak pedig Európa felvevőpiacaira.

A gyakorlatiasságra jó példa Gerhard Schröder, aki a mai helyzethez hasonlóan az SPD színeiben lett kancellár, a Zöldek pedig koalíciós partnerei voltak. A német kormány akkor az oroszokkal együtt felhúzta az Északi Áramlat gázvezeték első ütemét. Ma a német kormány ennek az Északi Áramlatnak a második szakaszát a fosszilis energiaforrások iránti averziója és az orosz fél politikai megregulázása érdekében tavaly ősz óta fékezi,

Voltak, akik még időben próbálták figyelmeztetni Nyugat-Európa vezetőit az általuk folytatott energiapolitika veszélyeire?

Inkább azt mondanám, hogy az európai vezetők elmérték a helyzetet. Az energiaválságnak volt egy konkrét kirobbantó oka. A járvány miatt 2020-ban nagyot fékezett a gazdaság, és az ilyenkor szokásos módon a földgázárak is nagyot estek.

Európa azzal számolt, hogy az olaj és a földgáz ára tartósan alacsony marad, az árkörnyezet így lehetőséget adott arra, hogy a sokat halasztgatott infrastruktúra-karbantartásokat elvégezzék. Az elhúzódó karbantartások miatt Európa egyes nagy gáztárolói nem lettek időben feltöltve.

Amikor kezdtek felfelé kúszni az árak, Ázsia vadul elkezdett betárolni, mi meg vártuk, hogy majd csak lejjebb mennek. A gazdaság újbóli berobbanására Ázsia – Kínával az élen – sokkal gyorsabban reagált: hamarabb, olcsóbban és több gáz kötött le a szabadon elérhető orosz és amerikai kapacitásokból, mint Európa; mire mi észbe kaptunk, már kész volt a baj.

Makroszinten a probléma nem is ez, hanem amit említettem: a fosszilis energiahordozók és az atom gonosszá kiáltása, illetve a megújulók kritika nélküli elfogadása, mintegy szentként tisztelése.

Vajon átírhatja az energiaválság az EU politikai térképét?

Én ezt prognosztizálom. A gazdagabb országok állampolgárai ma még készek jobban a zsebükbe nyúlni, ha valami eszményi dolgot, jelen esetben a klímaváltozás elleni küzdelmet kell finanszírozni – de a tűrőképességük véges, eljöhet egy fordulópont. A német áramár például úgy megemelkedett, hogy a kormány jobbnak látta a megújulók támogatására beépített költségelemet 2022-től 6,5 eurócentről 3,7 eurócentre csökkenteni.

Emlékszünk még az erőszaktól sem mentes, franciaországi sárga mellényes tüntetésekre, amelyek az üzemanyag környezetvédelmi adójának emelése miatt robbantak ki. Tavaly a világ leggazdagabb országában, Svájcban népszavazáson döntöttek olyan javaslatokról, amelyek az emberekre nagyobb anyagi terhet helyeztek volna a klímaváltozás megfékezése érdekében. Ezekre mind nemmel szavaztak a svájciak.

A Századvég Európa 28 országban elvégzett közvélemény-kutatása is arra világít rá, hogy

Szóval, ha a közelmúltban Nyugaton erősödni látszó progresszív oldal túlfeszíti a húrt, és az állampolgárok egzisztenciális biztonságát sodorja veszélybe, szerintem gyorsan odalehet a vallásos áhítat, a zöld pártok támogatói „kitérhetnek a hitükből”.

Magyarországon miért nem kell ezzel a súlyos energiaválsággal közvetlenül szembesülnünk?

Brüsszel ösztönzésére a nagy importőrök korábban felmondták hosszú távú szerződéseiket és áttértek az azonnali árupiacokra. Az európai gázpiaci árak volatilitása és a fogyasztók áringadozásoknak való kitettsége rendkívüli módon megnőtt, ami ellen kiegyenlítő védelmi mechanizmusokat nem alakítottak ki.

A Gazprom beszállítói ára üzleti titok, de a világpiaci árhoz képest biztosan nagyon jól jár az ország.

Az egyetemes szolgáltatás nemzeti kézbe vétele szintén biztonságot ad. A lakosságot ellátó, magánkézben lévő energiakereskedők egész sora ment tönkre több európai országban az elmúlt hónapokban, nem kis felfordulást okozva ezzel a piacon. Csak az Egyesült Királyságban 28 energiaszolgáltató dobta be a törülközőt tavaly.

A magyar állami szereplőnél ez ki van zárva.

Mit tudunk a jelenlegi magyar ellenzék energiapolitikájáról? Létezik egyáltalán egységes ellenzéki energiapolitika?

Attól függ, honnan nézzük. Az ellenzék energiapolitikája messzemenőkig nem egységes, ráadásul még álságos is. Csak hogy a legalapvetőbb dolgokat nézzük: a DK, a Momentum, az LMP végletekig atomellenes – a közös miniszterelnök-jelöljük viszont nem az.

Az ellenzék szerint nem jó a rezsicsökkentés, de azért Budapest és Hódmezővásárhely rögtön bemenekült annak védernyője alá, amikor erre lehetőséget kapott. Ugyanakkor az ellenzék egységes abban, hogy nincs egy önálló gondolata. Meg kell nézni: az ellenzéki zöld stratégiák megalapozott összefüggések, konkrétumok nélküli politikai PR-szövegek!

Az ellenzéki energiapolitika egyrészt abban merül ki, hogy azt mondja: amit a kormány tesz, rossz vagy nem elég. Másrészt azt visszhangozza, ami az európai baloldaltól hall. Ha a „zöld forradalom” kiötlője, Frans Timmermans – az európai baloldal szociális érzéketlenségéről tanúbizonyságot téve – az energiaválság közepette azt mondja, vegyünk fel pulcsit, ha fázunk,

Ami meg ezen kívül marad, az hangos politikai zöldre mosás.

Soha nem telepített klímaerdő, meg nem magyarázott klímavészhelyzet a fővárosban, gazos városi parkok méhlegelőnek titulálása, biciklisávok miatt növekvő dugók és légszennyezés.

Fenntartható a jelenlegi világpiaci árak mellett a rezsicsökkentés politikája?

Én is hallom azokat a megjegyzéseket, melyek szerint a rezsicsökkentés ennyi és ennyi pénzbe fáj majd az embereknek.

Egyrészt próbáljunk már meg szakítani végre azzal a fals gondolattal, hogy az állam nyeresége az adófizetőké, tehát valami, ami nekik jár... Vagy hogy az állam vesztesége az adófizetőknél jelenik meg, amit majd az ő zsebükből vesznek ki.

Az állam nem csak a magyar adófizetők közvetlen befizetéseiből él.

Én korábban egy olyan állami cégnél dolgoztam, amely átszámítva évente több mint egy milliárd dollárt fizetett be a költségvetésbe, és ezt többségében külföldi ügyfelektől szedte be. Az állam gazdálkodásának jelentős része közvetlenül nem kapcsolódik a lakossági adófizetéshez.

Másrészt  az „ezt a végén úgy is mi fizetjük meg” gondolat szűklátókörűségre utal. Magyarország ugyanis nem egy Zrt. Más a logika.

Az állam látja, hová kell tenni, és honnan lehet elvenni ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozhassa ki egy adott helyzetből.

Egyébként kíváncsian várom az állami közműcégek éves jelentését a tavalyi évről. Az MVM Csoport masszívan nyereséges volt az előző években, sok milliárd forintot fizetett be a magyar költségvetésbe. Sőt, még az egyetemes szolgáltatásnak is sikerült pluszban zárnia 2020-ban, úgy, hogy közben a lakossági gáz és áram ára alacsony maradt.

Ha az idei év veszteséges lenne, akkor is hosszú távú mérleget érdemes vonni, nem egy évet kell nézegetni. De nem is az állami cégek éves beszámolóját kell majd böngészni. Azt kell figyelembe venni, hogy mennyi pénzt hagyott a rezsicsökkentés a magyar vállalkozásoknál és családoknál, kibővítve azok mozgásterét, szabadságát.

Hogyan hat a klímavédelemre a 2010 után megkezdett rezsicsökkentési politika? Az induláskor sok kritikus állította, hogy az erősen nyomott hatósági árak alkalmazásával a kormány forrást vont el az energiahatékonyság javítását célzó projektektől.

2200 milliárd forint marad az embereknél a rezsicsökkentésnek köszönhetően,

Emellett számos uniós és állami program is indult visszatérítendő és vissza nem térítendő forrásból.

Legutóbb az ITM indított 200 milliárd forintos keretösszeggel energiahatékonysági pályázatot, a 3 millió forintos lakásfelújítási támogatást is a legtöbben valamilyen energetikai beruházásra fordították, de az MNB zöld hitele is számos lehetőséget nyújt.

Beindult az energiahatékonysági kötelezettségi rendszer is (EKR), ami előírja a szolgáltatók számára olyan fogyasztói programok kezdeményezését és támogatását, melyek végén jelentős megtakarítások és hatékonyságnövelés keletkezik a felhasználói oldalon évről évre.

Ez lehetővé fogja tenni, hogy 2030-ban Magyarország primerenergia-felhasználása ne legyen magasabb, mint 2005-ben volt – úgy, hogy közben növekedik majd az energiafogyasztásunk és bővül a gazdaságunk.

Mi jelentheti a kiutat az energiaválságból?

Az ideológiamentes, gyakorlatias európai energiapolitika, amelynek része az is, hogy minden ország a saját adottságainak megfelelően állíthassa össze az energiamixét. Folytatni kell az uniós országok energiarendszereinek összekötését és az energiaimport-lehetőségek diverzifikációját.

A szénelnyelő technológiák, a hidrogénipari fejlesztések, a megújulók hatékonyságának növelése, a nukleáris iparban rejlő lehetőségek és az akkumulátortechnológia együttesen – és nem egymás rovására – elképesztő távlatokat nyithatnak a zöld átállás megvalósításában.

(Nyitókép: Mátrai Dávid)