Balog Zoltán: A járvány figyelmeztetés a határokat nem tisztelő embernek

2021. november 23. 15:08

A járványról, a református törvények reformjáról, a lelkipásztorok jövedelemkiegészítéséről, a református felsőoktatásról és a határon túli egyház helyzetéről beszélt Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kedden.

2021. november 23. 15:08
null

A Berekfürdőn megtartott zsinati ülésen a zsinat elnökségi tanácsának tagjai személyesen vettek részt, a testület többi tagja – a járvány miatt – online csatlakozott a megbeszéléshez.

Balog Zoltán megnyitó beszédében kiemelte: a pandémia nem Isten büntetése, még csak nem is Isten üzenete, ugyanakkor érdemes „az ige fényében megvizsgálni”.

Rámutatott: ilyen globális, az egész világot érintő válság utoljára az őstörténetben volt, Bábel tornya vagy az özönvíz történetének idején. A református püspök szerint érdemes ezen ószövetségi szövegek alapján értelmezni a világjárványt.

A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány

A határokat nem tisztelő embert figyelmezteti a járvány, aki azt gondolja, hogy büntetlenül át lehet lépni a teremtési rendben gyökerező határokat, lehet röpködni a világban, át lehet lépni a tudományok, a nemzet, a család határait – mondta.

Tanulságosnak nevezte azt is, hogy a járvány megmutatta, Magyarországon a lakosság körülbelül egyharmada bizalmatlan bármilyen központi utasítással szemben, még akkor is, ha politikai konszenzus van mögötte. Egyformán tanulságos a döntéshozóknak és az egyházi embereknek, hogy léteznek ilyen központi üzenetekkel elérhetetlen „zárványok” Magyarországon – tette hozzá.

Balog Zoltán beszélt a református egyház törvényeinek reformjáról

A reformok során létrejön egy olyan jogalkotási, jogértelmezési hierarchia, amelyben az egyház alkotmánytörvényének szellemében kell a többi törvényt meghozni, illetve alkalmazni. Hozzátette: reményei szerint a következő zsinati ülésen a testület elfogadhatja majd az alkotmánytörvényt. A református püspök kitért arra: a kormány szeptemberi döntésének értelmében legalább 30 százalékkal emelkedik a hitoktatók jövedelme.

Ugyancsak a kormány támogatásával lehetőség nyílik a lelkipásztorok jövedelemkiegészítésére.

A támogatás differenciált, 60 százalékig terjedő jövedelemkiegészítést tesz lehetővé, és közelebb visz a lelkipásztori életpálya kialakításához – mondta. Fontosnak nevezte, hogy a jövedelemkiegészítés ne „rövid távú osztozkodás” legyen.

A cél, hogy a négy egyházkerület egységesen, hosszú távra dolgozza ki a lelkészi életpályát, amelyben a kiszámíthatóság, az anyagi biztonság és az átláthatóság is fontos szerepet kap – tette hozzá Balog Zoltán. Vannak, akik attól tartanak, hogy az állami pénzforrások elfogadása valamifajta lelki függéshez vezet a mindenkori kormányzattól. Ez azonban belső szabadság kérdése, a támogatást pedig úgy kell elfogadni, hogy „ez nekünk jár” – mondta.    

Magyarországon ugyanis – szemben a környező országokkal – nem volt teljes az egyházak kárpótlása a  rendszerváltozás után.

Úgynevezett funkcionális kárpótlás történt. Az egyház visszakapta azt, „amivel szolgál”, így például az iskolákat, a szeretetintézményeket, de nem kapta vissza azokat a a javait, amelyekkel  meg tudná teremteni a szolgálat gazdasági alapját – közölte. Balog Zoltán szólt a felsőoktatási modellváltásról, az alapítványi fenntartásról és a felsőoktatásra fordítható források megkétszereződéséről.

Ebből a református egyetem sem maradhat ki – jelentette ki.

Komoly tárgyaláson vannak túl a minisztériummal, de még nem állnak túl jól

A Károli Gáspár Református Egyetemen is szükséges az átalakítás a hatékonyabb működéshez – hangsúlyozta. Megjegyezte: az egyetem a HVG felsőoktatási rangsora szerint a negyedik Magyarországon, ami jelentős eredmény. Ugyanakkor az intézmény hiányossága, hogy nincs „lelki programja”, ezért erre külön rektorhelyettest neveztek ki Balla Péter teológiai professzor személyében – közölte.

Fontosnak nevezte, hogy meg tudják szólítani egyházismereti órákkal, egyetemi lelkészséggel a hallgatókat, akik 90 százalékának nincs egyházi kötődése.

A zsinat lelkészi elnöke beszélt a romániai Királyhágómelléki Református Egyházkerület kárpótlásáról is, amely 30 éve nem történt meg, illetve azt is újra elvették az egyházaktól, amit korábban visszaadtak. Elmondta, a magyar egyház tiltakozó akciót is indított, és elérte, hogy az ügy bekerült az Egyesült Államok külügyminisztériumának vallásszabadságról szóló jelentésébe. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kárpátaljai lelkészeknek nincs nyugdíjuk. Mint mondta, egy tízéves akció keretében tudta segíteni őket a magyarországi egyház, mostanra azonban elfogyott az erre fordítható összeg. Balog Zoltán ezért arra kérte a lelkészeket, hogy jövedelemkiegészítésük tizedét ajánlják fel a kárpátaljai lelkészek nyugdíjára.

(MTI)

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. november 23. 17:21
"az intézmény hiányossága, hogy nincs „lelki programja”, ezért erre külön rektorhelyettest neveztek ki Balla Péter teológiai professzor személyében – közölte. Fontosnak nevezte, hogy meg tudják szólítani egyházismereti órákkal, egyetemi lelkészséggel a hallgatókat, akik 90 százalékának nincs egyházi kötődése." Akkor ennek mi köze az egyházhoz, meg egyáltalán bármihez? Mire jutott az evangélium terjesztésében a MRE az elmúlt 32 év alatt? Hasonlítsuk össze! 32 év annyi, mint József Attila teljes élethossza a születésétől a haláláig. Ennyi idő alatt József Attila egy világszintű mentális-szellemi produkciót hozott össze, ami a magyar kultúrtörténet egyik fényesen ragyogó ékköve. Mindezt mekkora anyagi háttérrel, menyi jövedelemből gazdálkodva tette, vagyis az élete milyen hatékonysággal működött, egy adott pénzösszegből mekkora valós szellemi értéket teremtett? És ő még csak nem is volt keresztény, hogy létezik, hogy mégis meg tudta csinálni? A MRE mit csinált 32 év alatt, mekkora értéket teremtett, mivel járult hozzá a magyar nép szellemi jólétéhez?
annamanna
2021. november 23. 17:15
"Úgynevezett funkcionális kárpótlás történt. Az egyház visszakapta azt, „amivel szolgál”, így például az iskolákat, a szeretetintézményeket" Mire kellenek ezek az egyháznak? Nem egyházi személyek dolgoznak ezekben az intézményekben. Nem egyházi feladatot látnak el. Azért voltak ezek régen egyházi szervezésű intézmények, mert korábban az állam nem vállalt fel ilyen közfeladatokat, de most már igen. Ha csinálja az állam, akkor remek, csak hajrá! Az egyháznak nem ez a feladata, hanem az Ige hirdetése! És azzal mi van? Azt hogyan lehet összeegyeztetni az állami nyomásgyakorlással? "Vannak, akik attól tartanak, hogy az állami pénzforrások elfogadása valamifajta lelki függéshez vezet a mindenkori kormányzattól. Ez azonban belső szabadság kérdése, a támogatást pedig úgy kell elfogadni, hogy „ez nekünk jár” – mondta." Az állam nyomásgyakorlására az a megoldás, hogy az állam lökjön még több lóvét és gyakoroljon még több nyomást? Tényleg? Kutyaharapást szőrével? Tényleg? Ha nem tetszik a kisvasút, meghosszabbítjuk Bicskéig? Tényleg? Mert Orbán Viktor a legkeresztényibb keresztény? Tényleg? "„ez nekünk jár” – mondta." De kitől? Nem tán azoktól, akiket AZ IGÉRE TANÍTANAK? Gal 6,6 A ki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával. Balog nem ismeri a szöveget?
annamanna
2021. november 23. 17:05
"Úgynevezett funkcionális kárpótlás történt. Az egyház visszakapta azt, „amivel szolgál”, így például az iskolákat, a szeretetintézményeket, de nem kapta vissza azokat a a javait, amelyekkel meg tudná teremteni a szolgálat gazdasági alapját – közölte." Hogy boldogult eddig a Hit Gyülekezete? A jehovisták? A nazarénusok? Az összes többi csoport? Az hogy lehetséges, hogy mások képesek boldogulni, de a történelmi egyházak az égvilágon semmi mást nem bírnak kitalálni, mint az állam faszának heves szopkodását? És mi a helyzet az általában vett állampolgárokkal? Hogy van ez a Bibliában? Mi az Isten terve az egyházzal kapcsolatban? Miről hasbarázik Balog?
annamanna
2021. november 23. 16:41
"Magyarországon a lakosság körülbelül egyharmada bizalmatlan bármilyen központi utasítással szemben, még akkor is, ha politikai konszenzus van mögötte. Egyformán tanulságos a döntéshozóknak és az egyházi embereknek, hogy léteznek ilyen központi üzenetekkel elérhetetlen „zárványok” Magyarországon – tette hozzá." Vajon ezen "elérhetetlen zárványok" tagjai közül hányan bízták magukat az Isten kegyelmére? Vajon ezeknek mekkora része hisz az Istenben? Vagy hogy akik az Istenben bíznak az "elérhetetlen zárványok" tagjai közül, azok ezt jól teszik vagy sem? Csupán vakbuzgók vagy sem? Na és vajon mi az üzenete az egyháznak úgy általában a járvánnyal sújtott társadalom tagjai felé? Mi az üzenete a gyászolóknak? Mi az üzenete a haláltól félőknek? NEM EZZEL KÉNE FOGLALKOZNIA EGY PAPNAK A KÖZPONTI HATALOM HELYETT?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!