Így őrlődtek a hazai németek Hitler és a magyarság között

2021. október 13. 18:01

Volt idő, amikor magyarországi önkéntes SS-es segített deportálni saját hazafias, magyar érzelmű honfitársait: a Hitler-párti visszanémetesedés és a magyarság között őrlődő magyarországi németség tragédiájáról vitáztak a Rubicon Intézet szervezésében a budapesti Scrutonban.

2021. október 13. 18:01
null
Veczán Zoltán
Veczán Zoltán

Nagyot nézhettek az elvtársak a Központi Bizottságnál, amikor kézhez kapták Wild Frigyes levelét. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének főtitkára Vókány falu egykori jegyzőjének a nyugdíja ügyében fordult egyenesen a párt legfelső szervéhez, amit ilyen ügyekben ritkán volt szokás.

Leitner úr ugyanis nem kapott nyugdíjat, de nem azért, mert éppenséggel sok honfitársához hasonlóan belépett volna a náci Volksbundba, ne adj’ Isten az SS-be, ahogyan arra a Harmadik Birodalom kapacitálta a hazánkban élő németeket, hanem áttételesen éppen azért, mert nem tette. Sőt,

Leitner úr magyar hazafiként fellépett a náci népi mozgalom ellen,

amit a magyar állam tolerált, sőt fű alatt támogatott is, azonban a hamarosan bekövetkező német megszállás után rövidesen Mauthausenben találta magát.

Innen testileg-lelkileg megtörve vergődött haza, helytállásáért pedig tizenöt hold földet kapott a tiszavirágéletű demokráciában – emiatt aztán 1949-ben kuláklistára került, s nem csak a kapott földjét vitték, de a házát is, így a faluszéli pincesoron húzta meg magát. Ennek ellenére be akarták „pofozni” a TSZ-be, s

azt mondták a falu egykor második emberének, hogy nem gond, hogy nincs semmije, jó lesz libapásztornak.

Erre viszont már nem volt hajlandó – így munkaviszony híján nyugdíjra sem lett jogosult.

A fenti történet jól illusztrálja a magyarországi, hazánkhoz lojális németség sorsát, s egyébként Tóth Ágnes, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Kisebbségkutató Intézetének kutatóprofesszora mesélte el a Rubicon keddi vitaestjén a budapesti Scruton közösségi térben. Leitner úr története körülbelül ott kezdődik, ahol a nem kevésbé izgalmas vitaesté véget ért, kezdjük mi is az elején!

A „Németek Magyarországon: A politikai mobilizáció időszaka (1920-1944)” című vitaestet Tóth Ágnes vezette, rajta kívül részt vett még rajta közvetlen kollégája, Marchut Réka, mellett Grósz András, történész, a KKM Szerződéstárának levéltárosa és Somlai Péter, a fővárosi Madách Gimnázium tanára.

Tóth Ágnes és Somlai Péter (fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Az elején kezdték: miért adták fel az etnikai határok elvét a nagyhatalmak az első világháború végén? Marchut Réka szerint bár mi így látjuk, hogy nem érvényesültek a wilsoni önrendelkezési elvek, ezzel szemben a győztesek úgy érzik, nagyon is erről van szó, nem véletlenül állítottak fel Wilsonnak szobrot Kolozsvárott; de a lényeg, hogy

az etnikai helyett a gazdasági és infrastrukturális szempontok voltak fontosabbak,

illetve a Monarchia, mint számukra kellemetlen közép-európai hatalom szétbomlasztása.

Tóth Ágnes hozzátette: az orosz forradalom megfékezése közepes ütközőállamokkal ugyancsak nagyhatalmi cél lett a világháború végére; ennek eredményeképpen újra kevert lakosságú államok jöttek létre, Európában pedig kisebbségi sorba került nyolcmillió német, több millió ukrán és hárommillió magyar. A nagyhatalmak úgy próbálták kezelni a problémát – tette hozzá kérdésre Somlai Péter – hogy kisebbségvédelmi garanciákat írattak alá nem csak a vesztesekkel, de a győztesekkel is, s ott volt a Népszövetség, amelynek efölött őrködni lett volna tisztje…

Nemzetiségem, nemzetiséged, nemzetiségünk

…a szerződéseket a győztes kisantant államok aláírták, de folyton a kiskapukat keresték, a Népszövetség pedig nem volt képes betartatni azokat – tette hozzá Tóth Ágnes. Eközben hazánk korábbi ötvenegynéhány helyett immár 90 százalékban magyarlakta országgá vált, a maradék nemzetiségek legnagyobb tömbjét pedig a félmilliós németség adta, amely – mint Somlai hozzáfűzte – korábban nem, most azonban modern nemzeti mozgalmakat indított, éppen akkor, amikor a magyarságot Trianon traumatizálta, s erre jött rá a kormányzat megengedő politikája,

amellyel demonstrálni próbálták a külföld felé, hogy milyen méltányos a magyar gyakorlat.

Eközben a monarchiabeli nemzetkoncepció is átalakult, a magyarok mint politikai nemzet (nemzetiségre való tekintet nélkül, állampolgárság alapján) nem működhetett hárommillió elszakított magyarral, így befelé a francia modell valósult meg, kifelé, a határon túlra szakadt közösségek érdekében való fellépésnél viszont a német kultúrnemzet-modellt próbálták érvényesíteni.

Marchut Réka és Grósz András (fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

 

Időközben, az 1923-as kisebbségi oktatási rendelettel háromféle iskolatípust szabályoztak – hogy melyiket szerették volna helyben, azt a szülői értekezleten maguk dönthették el –: ahol a magyart idegen nyelvként, ahol keverten s végül ahol a németet tanították idegen nyelvként.

Az elvet azonban nem követte mindig a gyakorlat,

mert sokszor éppen azok kerültek tisztviselői székekbe, ahol erről megyei szinten döntés született, akik nemrégiben menekültek elszakított területekről, és erős revansvágy fűtötte őket. Vagy, ahogy Somlai mondta, amíg a felemelkedő náci Németország nem tiltakozott, igyekeztek a C irányába eltolni az iskolákat.

Maga a törvény azonban, mint Tóth Ágnes mondta, megengedő volt és figyelembe vette, hol mennyire ragaszkodik identitásához az adott nemzetiség.

Aztán jött a Harmadik Birodalom...

Szó esett Bleyer Jakab szerepéről – a rövid ideig nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere sokat tett azért, hogy a hazai németséget a magyar állam iránti lojalitásra buzdítsa; ugyanakkor a németség identitásának megőrzését is szorgalmazta, ami már kevésbé tetszett a kormánynak, ezért lépten-nyomon marginalizálták szervezetét, az „Ungarländischer Deutscher Volksbildungsverein”-t. Grósz hozzáfűzte: a csúcson 25-30 ezer fős tagságot számlált a szervezet, noha sok helyen igyekeztek korlátozni annak működését.

Aztán jött a Harmadik Birodalom felemelkedése, és teljesen új helyzetet teremtett.

Ahogy Tóth fogalmazott, a magyarországi németség is része lett a német-magyar államközi kapcsolatoknak, noha Németország igyekezett Lengyelország és Csehszlovákia kivételével nem terhelni ezzel a témával ezeket, viszont 1935-ben új iskolarendelet született, amely megszüntette az A és C kategóriás iskolákat, az általános a vegyes tannyelvű lesz.

S eljött a revízió ideje is, az első bécsi döntés, amikor a Felvidék magyarlakta sávja visszakerült hazánkhoz – azonban a Hitler által benyújtott számlán ott éktelenkedik a Volksbund létrehozása is, majd az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után a második tétel: a bécsi népcsoportegyezmény, amely az összes többi szervezetet betiltotta. A háború alatt pedig a Volksbund a német nácizmus hirdetőoszlopává vált, kőkemény propagandát folytatva a németség körében. Ekkor döbbent rá Budapest, hogy korábban kellett volna támogatni a mérsékelt mozgalmakat. ekkorra a Volksbund 300 ezer tagot számlált, ebből azonban, hívta fel rá a figyelmet Marchut Réka, felerészben a visszacsatolt területek németjei voltak benne, s az SS-be is hasonló aránnyal jelentkeztek – mindenesetre Berlin örökké elégedetlen volt a számokkal.

Közben illegalitásban – de a magyar állam támogatásával – alakult meg a bonyhádi központú Hűség mozgalom 1942-ben,

amelynek jelszava „hűséggel Istenhez, a hazához és a magyar néphez” volt,

ez azonban főleg szigetszerűen jelent meg sok helyen.

(fotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Ami a németség asszimilációját illeti, Teleki Pál miniszterelnök földrajztudósként úgy rendelkezett, hogy az 1941-es népszámlálásban a korábbi gyakorlattól eltérően ne csak az anyanyelvre, hanem a nemzetiségre is kérdezzenek rá – így lett, hogy a 477 ezer német ajkúból csak 303 ezer vallotta magát német nemzetiségűnek.

A németek a Volksbund sajtójának nyílt propagandája és a magyar állam hallgatólagos elvárása között őrlődtek,

miközben helyi szinten is sok konfliktus akadt.

Ahogy Tóth Ágnes mesélte, volt, ahol éppen a német nemzetiségű közigazgatási alkalmazottak álltak ellen a náci nyomulásnak, családok mentek tönkre abban, hogy az egyik testvér belépett, a másik nem. Aki nem lépett be, annak festékkel bélyegezték meg a házát, és a verekedések is mindennaposak voltak (ahogy a verések is, fűzte hozzá Somlai).

Ekkor hozta fel a cikk elején említett Leitner Jakab példáját Tóth Ágnes, s ekkor került szóba, hogy éppen elég gyakori volt, hogy magyarországi önkéntes (vagy később besorozott)

SS-es segített deportálni saját, hazafias, magyar érzelmű honfitársait.

Somlai hozzáfűzte: volt némi ravasz számítás is abban, hogy hazánk – persze a kényszer mellett – nem csak engedélyezte, de támogatta is a legradikálisabb német szerveződéseket. Berögződés volt ugyanis, hogy Hitler a magyarországi németeket a birodalom területére akarja vinni, „kimenteni a német vért”, így Budapest a legradikálisabb németek eltávolítására bazírozott ezzel a lépéssel, mondván, a lojálisabbja pedig marad és beolvad – nyilván Berlinnek ez kevésbé felelt volna meg.

A hivatalos német külpolitikával a magyarok persze nem szálltak szembe, de igyekeztek szabotálni a törekvéseiket, ahol csak lehetett – fogalmazott Marchut Réka.

(címlapfotó: Mátrai Dávid/Mandiner)

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emery4919
2021. október 13. 23:56
Ez az én történetem: 1. A mi családunk megőrizte a háborús időkben beszerzett anyaköyvi kivonatokat (még 1836-ból való is van). A nevek alapján én 2/32 részben magyar, 1/32 részben cseh, 1/32 részben francia és 28/32 részben német eredetű (nevű) családból származom. 2. Két évvel ezelőtt megcsináltattam (bár ma is fenntarással vagyok ez ügyben) egy génvizsgálatot pusztán kiváncsiságból, bár nem volt olcsó. Ennek alapján 65%-ban német vagyok. 3. Bilingvis polgári családba születtem, akik már sajátjukként hordozták a magyar kultúrát és a magyar nyelvet (ami a világon az egyik leggazdagabb, legkifejezőbb), ezért magyarként nőttem fel, bár felvállalom sváb identitásomat is. Na de ki a ......t érdekel az "eredet", az csak egy érdekesség. Magyar vagyok és kész. Gondolom sokan vannak így közületek. ------------------------------------ Érdemes elolvasni ezt is, talán jobban vág a témához: https://www.svabkitelepites.hu/
Bell & Sebastian
2021. október 13. 23:38
Muttersprache, Vaterland Az nem kétséges, hogy a magyarországi németség egyáltalán nem volt egységes, és ma sem az. Egyrészt a származással indokolható, ahány falu annyi nyelvjárás és nem is mindenki eredeti baden-württembergi, de a döntő a társadalmi státusz volt, ami még a legkisebb közösséget is megosztotta, vagyis a családot / falut. Egy kevés földdel bíró sokgyerekes família, vagy a másodszülött fiú nyilvánvalóan másként látta a világot, mint a privilegizáltabb helyzetben lévő testvére, rokonai. Ha nem is volt nagy a különbség, arra éppen elég, hogy a megélhetésük múljon rajta. Az egyetlen közös a sorsukban az volt, hogy mindnyájan a zsidó boltosoknak tartoztak, és ki voltak szolgáltatva a közvetítő kereskedelemnek és feldolgozásnak, ami kiknek a kezében összpontosult? Hitlernek az ukrán termőföld kellett, de ukránok nélkül, német telepesekkel benépesítve. Csak hallomásból ismerem az "önkéntesek" által aláírt szerződéseket, mert saját érdekében mindenki elégette, de pár évért cserébe a győzelem után tanya földdel, jószággal és szerszámokkal járt volna az obsitosoknak. Helyette német állományban védhették Magyarországot és kisebb részük Németországot az oroszok vagy amerikaiak ellen, miközben az ukrajnai német telepesek visszavonulását mindegyik szövetséges fél kéjes örömmel géppuskázta, ezzel a legszerényebb becslések szerint is 2 M civil pusztulását okozva. Amit nem jegyeznek sehol. Nem tudom, honnan szedik a létszámadatokat a tanult konferenciázók, szerintem az eredeti létszám Kis-Magyarországon 600 ezer fő körül lehetett, és a több hullámban végrehajtott kitelepítés megfelezte a magyarországi németeket. Vagyis a kezdeti lendület alábbhagyott, elkeltek a legszebb házak, és még azt sem lehetett mondani, nagyon megérte, mert minőségi cserét hajtottunk végre. Amikor az én szüleim és nagyszüleim visszavették a saját szülőházukat az abba beköltözöttől 1965 -ben, a mezőgazdasági szerszámok érintetlenül lógtak a szögön a pajtában, senki hozzá nem nyúlt a kaszához és sarlóhoz, igaz, se föld, se ökör, se tehén, se szekér, se eke, se borona nem volt már meg, a lovakat az oroszok vitték, de cserébe hagytak egy sorozatot a kiskapuban. Én piszkáltam ki késsel a Parabellum magokat belőle. De azért azt hozzá kell tennem, hogy a 300 évvel ezelőtti újratelepítéskor a kalocsai érseknek volt annyi esze, hogy a dolgos németeknek a mocsaras területet adta, majd lecsapolják maguknak -felkiáltással. A Hitleráj sem volt fenékig nácizmus, meg az élet sem tejföl. Főleg akkor, amikor a legjobban szívták a magyar nép vérét az uzsorakamatozók. Amiről szintén nem szokás megemlékezni történelmi konferenciákon.
Armageddon
2021. október 13. 20:59
. Id.Antall József (a miniszterelnök zsidómentőként kitüntetett apja) miniszterként felügyelte a kitelepítéseket, de nem játszott szép szerepet: „Nemzetpolitikai szempontból nem kétséges, hogy Magyarországnak érdeke, hogy minél nagyobb számban hagyják el a németek az országot. Soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektől” – jelentette ki. Ha a svábokra nem vagyunk tekintettel, legalább legyünk tekintettel magunkra, és ne felejtsük el azt, hogy a rablott holmival való élés olyan demoralizálást jelent, ami súlyosabb veszteség, mint a rablott holmi gazdasági értéke – írta ellenben Bibó István, aki azért is óvott a kollektív felelősségre vonástól, mert ezzel jogcímet adunk a cseheknek arra, hogy „ugyanezt tegyék az alájuk került magyarokkal”. Szegény Bibó mekkorát tévedett! Minden skrupulus nélkül együtt tudtak élni a rablott zsidó, vagy sváb vagyonnal.
Highlander07
2021. október 13. 20:37
Ez gelmere egy kártékony, hülye troll. Blokkoljátok a fszba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!