Katolikus szent lehet a „legszögedibb szögediből”

2021. március 20. 20:04

Folytatódik Rómában Bálint Sándor boldoggá avatási folyamata.

2021. március 20. 20:04
null

Folytatódik Isten Szolgája Bálint Sándor boldoggá avatási folyamata, átadták Rómában a „legszögedibb szögedi”-ként tisztelt néprajzkutató személyének jelentőségét, hitvallását és széles körben való tiszteletét bemutató Positio huszonnégy példányát a Szentek Ügyeinek Kongregáció részére – tájékoztatott a Szeged-Csanádi Egyházmegye szombaton.

A közlemény szerint a dokumentumokat Kiss-Rigó László püspök megbízásából Németh Norbert, a Magyar Katolikus Püspöki Kar római ágense adta át, az eseményen jelen volt az egyházmegye papja, Olasz Attila is, aki jelenleg a Pápai Gergely Egyetemen folytat posztgraduális tanulmányokat.    

A boldoggá avatási folyamat római szakaszában fontos állomás a Szentek Ügyeinek Kongregációja főpapi testületének ülése,

melynek legközelebbi alkalmára májusban kerül sor. A bíborosokból és püspökökből álló testület egy kilencfős teológiai bizottság véleménye alapján jár el, amely – Bálint Sándor életét tekintve – már korábban felülvizsgálta a hősies erények gyakorlását és az életszentséget. Amennyiben a közeljövőben döntést hozó testület is igenlő véleményt fogalmaz meg, akkor a kongregáció prefektusa a Szentatya elé terjeszti az ügyet.    

Bálint Sándor boldoggá avatásának hivatalos egyházmegyei szakasza 2005-ben kezdődött el, majd

a Positiot (Positio super vita, virtutibus et fama sanctitatis) 2013-ban nyújtották be a Kongregáció számára.

2020-ban az ügy római szakaszában újabb előrelépés történt, amikor a teológusok alkotta bizottság a hősies erényeket és az életszentséget vizsgálta.  

Bálint Sándor 1904. augusztus 1-jén született Szegeden.

Életében hitvallóként élt, kitartóan végezte munkáját és családja, egyháza, valamint népe iránt mindig, minden körülmények között hűséges maradt. Példája napjainkban is sokak számára erőt ad. Élete és alázattal végzett munkássága kapcsolatot képez a hit, a tudomány és a város kultúrája között – áll a Szeged-Csanádi Egyházmegye közleményében.    

Kiss-Rigó László püspök egy korábbi interjúban így méltatta a tudóst:

Kitartása arról tesz tanúságot, hogy hűségét és szolgáló szeretetét soha semmilyen ideológia nem tudta megtörni. A Szeged-Csanádi Egyházmegye hűségesen őrzi példáját és tiszteletét, melyet egy folyamatosan bővülő honlap segítségével online felületen is bárki megismerhet. A 2020/2021-es tanévben 12-18 éves tanulók számára vetélkedőt hirdettek, melyben a fiatalok háromfős csapatokban a szakrális néprajz kiemelkedő kutatójának, Bálint Sándornak az életét dolgozzák fel. A versenyre több mint ötven csapat jelentkezett. A vetélkedő döntőjére május 10-én Szegeden kerül sor.

(MTI)

Fotó: : vtvszeged, YouTube

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. március 21. 17:04
Már megint másról szól a cikk, mint a címe. A cikkcímadó ember akkora nagy ..., hogy arra nyomdafestéket tűrő szavak nincsenek. Szerencse, hogy ma már nem használnak nyomdafestéket, mert akkor kevés szerző cikke maradna a Mandineren. Ha meg még a helyesírás és a fogalmazás is számítana ... akkor semennyi.
turáni sólyom
2021. március 21. 10:06
Szegedi reformátusként is becsülöm Bálint Sándor életművét. Ő valóban Szeged megbecsült polgára, Móra Ferenccel és Tömörkény Istvánnal együtt, mindannyian megérdemelten. Szeged ikonjai, amelyhez Szent-Györgyi Albert után, Karikó Katalin is felzárkózott, szintén nem érdemtelenül. "Szöged hírős város..."
anna bolena
2021. március 20. 23:37
De jó! Én Kodály Zoltánt is szentté avattatnám. Kevés ember tett annyit a közösségéért, mint ő. És csodálatosan bátor volt. A legsötétebb kádári megtorlások idején levélben kért kegyelmet egy fiatal mérnöknek, Mécs Imrének, de másokért is - sok emberért - közbenjárt, pl. tanítói állásukból kitett apácákért, szerzetesekért, egyenesen Kádárnál. És soha nem tett szalvétát a szája elé. Nem legenda, valóban megtörtént egy fogadáson, hogy Rákosi feddő hangon szólította meg: Mester, sok rosszat hallottam magáról az utóbbi időben. - Én is magáról, Rákosi - felelte Kodály.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!