Konzervatív hatást gyakorolni a világra – kerekasztal-beszélgetés Scruton emlékére

2020. november 17. 19:10

Mi a konzervativizmus jelentése? Mi Sir Roger Scruton szellemi öröksége? Az év elején elhunyt brit konzervatív politikai filozófus munkásságát Douglas Murray és John O’Sullivan brit konzervatív szerzők, valamint Hörcher Ferenc eszmetörténész méltatták a Mathias Corvinus Collegium, a Danube Institute és a Scruton Közösségi Tér által közösen rendezett online kerekasztal-beszélgetésen a róla elnevezett új budapesti rendezvényközpontban, a Scruton Közösségi Térben.

2020. november 17. 19:10
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Vélhetően ő volt a legjelentősebb konzervatív filozófus Edmund Burke óta” – kezdte egy erős értékeléssel a megemlékezést Douglas Murray. A brit konzervatív közíró-újságíró szerint Scruton nehéz helyzetben volt:

a konzervativizmust a filozófia eszközrendszerével kellett leírnia, és ezen az úton nem sokan jártak előtte,

ráadásul akkoriban a konzervativizmus nem a legnépszerűbb eszmerendszer volt, merev dogmaként tartották számon. A konzervatív filozófiai munkásság elkezdése személyes bátorság volt néhány évtizeddel ezelőtt. „Hajlamos volt kisebbíteni saját érdemeit, de látni kell, hogy hatalmas feladatot tűzött ki maga elé, és győztesen került ki belüle, megcsinálta” – vélekedett a Danube Institute vendégkutatója.

 

Douglas Murray brit konzervatív közíró és újságíró, a Danube Institute vendégkutatója

 

Meghatározó politikai gondolkodó volt, írásai meghatározták a kor konzervatív gondolkodását, John O’Sullivan szerint azonban Scruton gondolatai inkább csak közvetett módon hatottak a politikára, a kortárs politikusokra. A Danube Institute elnöke úgy vélte,

Scruton népszerűsége egyáltalán nem véletlen a konzervatív, de még a klasszikus liberális körökben sem.

A politikáról nem az aktuálpolitikai érdekek szintjén, hanem azoktól függetlenül írt, egyfajta „iskola” épült ki körülötte, követői pedig gondolkodó, kritikai attitűddel bíró értelmiségiek lettek – és ő éppen ezt akarta látni, hogy egy ilyen réteg jöjjön létre. „Nem az volt a célja, hogy a követői politikai vitairatokat írjanak, vagy listákat arról, hogy ha ebben a hat pontban hiszel, akkor konzervatív vagy, hanem hogyha valaki regényíró, akkor írjon egy jó regényt, ha forgatókönyvíró, akkor meg egy jó forgatókönyvet, ha pedig zeneszerző, akkor egy jó zeneművet. Ha ezek az alkotások valamilyen konzervatív karakterrel bírnak, akkor vélhetően valamilyen konzervatív hatást fognak gyakorolni a világra.

– magyarázta Scruton motivációit a brit politikai szekértő.

 

John O’Sullivan brit konzervatív politikai elemző, a Danube Institute elnöke

 

Az 1970-es években igazából négy szerző alakította a brit konzervatív politikai filozófia arculatát, egyikük Scruton volt, ők egy körben havonta találkoztak egy vacsora keretében egymással – azon szerencsés helyzetben voltam, hogy én is egyszer-egyszer csatlakozhattam a társasághoz – mesélte O’Sullivan. – Margaret Thatcher vagy Enoch Powell is le-lejárt oda.

és a gondolataik hatással is voltak rá”. Furcsa módon a 2000-es években ugyanez a párt, amelynek ő filozófiai muníciót adott, kevésbé becsülte Scrutont – emlékeztetett a Danube Institute elnöke.

A brit Konzervatív Párt egy szörnyű párt. Nem becsüli meg a sajátjait. Scruton a nemzedéke kimagasló konzervatív gondolkodója volt, mégis a senkiföldjén találta magát” – fogalmazott Douglas Murray, hozzátéve, hogy a filozófus megbékélt ezzel, halála előtt, utolsó írásai egyikében a The Spectator-ben azt vetette papírra, hogy az élet igazából a háláról szól.

Roger Scruton hatása legalább olyan jelentős a magyar jobboldali politikai gondolkodásra, mint az angolra – folytatta a beszélgetés harmadik résztvevője, Hörcher Ferenc, aki szerint

mára Magyarországon Scrutonnak szabályszerű kultusza alakult ki.

Roger Scruton jó ismerte hazánkat és a régiót, többször járt itt, még a Vasfüggöny lehullása előtt. Prágában, Lengyelországban és Magyarországon járva megismerkedett a helyi ellenzéki közélet meghatározó embereivel, előadásokat tartott, elhozta a könyveit, amelyeket hivatalosan itt nem lehetett olvasni – az én korosztályomra ő óriási hatással volt, már a berlini fal leomlása előtt is” – magyarázta a magyar eszmetörténész. A NKE Politika- és Államelméleti kutatóintézet vezetője szerint Roger Scruton az ezredforduló után kezdett újra visszajárni Magyarországra, és találkozni a magyar konzervatív csoportokkal, mára pedig egy új generáció jelent meg a palettán, amely már az ő munkáin nőtt fel.

 

Hörcher Ferenc eszmetörténész, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Politika- és Államelméleti kutatóintézet vezetője

 

A moderátor, a Mathias Corvinus Collegium Média Iskolájának vezetője, Boris Kalnoky kérdésére válaszolva Hörcher felidézte, hogy a Fidesz kezdeti időszakában a párt több tagja – részben Soros-ösztöndíjjal – Oxfordban tanulhatott egy rövid ideig, itt a liberális politikai irodalom mellett a konzervatív szerzőkkel, így Roger Scrutonnal is megismerkedhettek. „Orbán Viktor többször elárulta, hogy mindkét eszmerendszer formabontó műveit szereti olvasgatni, azzal pedig, hogy halála előtt személyesen adott át állami kitüntetést Scrutonnak, abban a személyes nagyrabecsülése is benne volt” – vélekedett Hörcher.

Scruton több tanítványa a közép-kelet-európai térségben a rendszerváltások után komoly kormányzati pozícióba került, ez nem sok politikai filozófussal történik meg – emlékeztetett Douglas Murray. Mint mondta, Scruton A konzervativizmus jelentése című könyve miatt a ’80-as években páriává lett a brit akadémiai körökben, sokan meggyűlölték, de sokan éppen e műve által ismerték meg.

– emelte ki a Danube Institute vendégkutatója. „Az új, nemzeti konzervatív irányzatra bizonyosan jelentős hatása volt ennek, bár Scruton írásaiban látható, hogy a nacionalizmust és a konzervativizmust két külön jelenségnek tartotta” – tette hozzá Hörcher Ferenc.  

 

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői a Scruton Közösségi Tér előadótermében

 

Az online kerekasztal-beszélgetés egyébként a néhai brit filozófus özvegyének videóüzenetével kezdődött – a Scruton Közösségi Tér megnyitója ugyanis a járványügyi helyzet miatt elmaradt, ezért ebben a formában üzent Budapestnek. Sophie Scruton köszönetet mondott a férjét Magyarországon övező tiszteletért, valamint a nevét viselő rendezvényközpont ötletéért is, és elmondta:

a konzervatív gondolkodó egykori londoni íróasztalát és sok-sok könyvét adományozta a budapesti intézménynek.

A belvárosi rendezvényközpontot – amely egy kávézóból és egy belső rendezvényteremből áll – a konzervatív véleménycserék fórumának szánják alapítói. A tervek szerint napközben könyvtárként funkcionál majd – a magyar nyelvű konzervatív politikai irodalom művei, illetve Scruton mintegy 150 saját könyve is kint lesz a polcokon –, délutánokként pedig viták, előadások, ötletbörzék helyszíne lesz a Sir Roger Scruton nevét viselő közösségi tér.

--

fotó: Scruton Közösségi Tér

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2020. november 17. 22:59
az MSZMP tagjai a dráguló...
Bell & Sebastian
2020. november 17. 22:57
Scruton és a cigánygyerek Alkalmazott filozófiában sajnos a baloldal jobb, mert messzebb lát és mélyebb csapdákat képes ásni. Mondjuk úgy könnyű, hogy előre tudják a húzásokat, mint hajdanába-danába az a dráguló cikkek listáját. Igazából az a végső kérdés, előre is elnézést kérek, hogy a picsában lehetne a defenzívába szorultságból átmenni offenzívába? Mielőtt bekérettük Orbántot a két komcsi gazember után, sok elemzést lehetett arról olvasni, hogy a világ alapállapota liberális, a konzi kitérők a kivételek. Pedig a világ alapállapota az, hogy lebaszok egy kurva nagy sallert a cigány gyereknek, aki az autóm kerekeit fényképezi, hogy lábon adja el az interneten, amiben csak az akadályoz meg, hogy konzervatív vagyok, azaz az isteni törvény tisztelője. Kérdés az, a liberális vajon önként szereli le a kerekeket, hogy megajándékozza vele hátrányosékat, vagy megelégszik azzal is, hogy viszik az enyémet? Félő, hogy a liberalizmus csupán lokális jellegű, pont most értek össze a rákos daganatok, felzabálták a gazdatestet, amivel aztán az ő sorsuk is megpecsételődött. A tucatnyi pénzeszsák, aki kitalálta, terjeszti és pénzeli a mételyt, meg jót röhög a markába.
Magyarok Pásztora
2020. november 17. 22:03
Vajon lesz-e még olyan angol mint Lord Rothermere?
Jakab Ferenc
2020. november 17. 21:44
Nagyszerű indítása egy remélhetőleg jól működő közösségi térnek! Címe, elérhetősége? Fontos információ lenne, you know, Mr. Hörcher? You know, it was not really elegant, you know, repeating frequently you know, you know. Murray és Sullivan urak kiválóak voltak, Kálnoky úrnak nem kellett moderálnia, de jelenléte jól hatott. Köszönet érte - you know!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!