Kié lesz a világűr?

2020. október 15. 18:55

Aki a világűrt ellenőrzi, megszerzi az ellenőrzést a világ felett – hangzott a hatvanas évek új politikai alapvetése. A hidegháború egyik terepe valóban az Egyesült Államok és a Szovjetunió űrfegyverkezési versenye volt, az ismert kimenetellel. A 2000-es évek újra az űrtechnológia fejlesztéséről szólnak, hiszen a tétel nem változott: akié az űrdominancia, azé a szárazföldi is. Tudósításunk a Külügyi és Külgazdasági Intézet csütörtöki online konferenciájáról.

2020. október 15. 18:55
null
Maráczi Tamás
Maráczi Tamás

Háború az űrben: Stratégia, Űrhatalom és Geopolitika” címmel tartott előadást a konferencián az azonos című, nyáron megjelent űrtechnológiai könyv brit szerzője. Bleddyn E. Bowen a terület szakértője, a University of Leicester kutatója – ezen az egyetemen tartják az Egyesült Királyság legfontosabb űrtudományi kurzusait, a közép-angliai város egyébként otthona a brit Nemzeti Űrközpontnak, amely űrkutatási múzeum és kutatóhely is egyben.

A monográfia állítása az, hogy az űrvédelem korában élünk, az űrhatalmak pedig fejlesztik technológiájukat, amely a polgári mellett katonai céllal is bír, ekként a stratégiai tervezés fázisában vannak egy jövőbeli űrháborúval való fenyegetés kockázatával.

„Az űrhadviselés a szárazföldi politika folytatása más eszközökkel"

– írja művében, és ismétli meg szóban a KKI rendezvényén a clausewitzi tétel parafrázisát Bowen.

A szerző úgy véli: ahogy minden háború, úgy egy esetleges űrháború is alapvetően politikai tevékenység lesz, az űrhatalom államok a világűrt saját politikai céljaikra használják, az űr gazdasági és katonai előnyei elsősorban egy nagy stratégiai célt szolgálnak. Ez pedig minden esetben a szárazföldi (földi) dominancia, a többi nagyhatalom befolyásának visszaszorítása, a geopolitikai-katonai előnyök kiharcolása.

Bleddyn E. Bowen űrkutató, a University of Leicester tanára

 

Bowen szerint tehát az űrhadviselés nem változtatja meg a politika természetét, sem földi céljait. Az űrtechnológiai fejlesztések mind ennek vannak alárendelve, és szorosan össze is vannak kapcsolva: „Az űrrendszerek speciális infrastruktúrák, de nem különálló struktúrák, a szárazföldi hadsereggel összeköttetésben állnak” – magyarázza az űrkutató, példának hozva fel a modern hadseregek működését: az amerikai alakulatok iraki, afganisztáni szárazföldi hadműveleteit műholdas technológiával segítették, ez pedig szinte utolérhetetlen haditechnikai előnyt jelent.

Ha valaki ellenőrzi az űrt, ellenőrzi a világot – még egyszer az alapállítás. Az űrhadviselés az űr fölötti ellenőrzésért megy majd,

az űr fölötti ellenőrzés pedig a világrend fölötti dominancia záloga.

A Föld pályája egy kozmikus partvonal a stratégiai manőverek számára. Ahogy a parti őrség nem a tengert védi elsősorban, hanem a szárazföldi államterületet, úgy az űrhadviselés is ezt szolgálja” – szögezi le a szerző.  

Milyen lehet egy űrháború tehát? Ezt senki sem tudja. Az azonban biztos, hogy az elsődleges célpontok a műholdak lennének, azok megsemmisítése óriási károkat okozna az ellenfél kommunikációs rendszereiben, és nemcsak a katonai, de a polgári struktúrákban is, így például összeomlana a GPS-rendszer is. Az esetleges katonai manőverek precizitása azonban kérdéses: Bowen szerint Amerika megtámadása nagy kihívás elé állítaná az ellenfelet, hiszen nem tudhatja, hogy az ezer amerikai műhold közül melyik milyen funkciókért felelős,

felmérhetetlen, hogy egy-egy műhold kiiktatása mekkora kárt tud okozni a sok ezer információs rendszerben.

 

„Háború az űrben: Stratégia, Űrhatalom és Geopolitika” címmel 2020 nyarán jelent meg Bleddyn E. Bowen új könyve

 

A versengő államok ismertek és nincsenek sokan: az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, az EU, India és Japán.

„Amerika domináns hatalom, de ez egy multipoláris nemzetközi rendszer"

– szögezi le Bowen. Ott van még egy szereplő, egy államszövetség: az EU, amely több programja révén (Galileo, Copernicus, GOVSATCOM (kormányzati műholdas kommunikáció)) egyre erősebb űrhatalmi szereplő a planétán. Az EU 2021-2027-es  űrprogramjában szerepel egy ambiciózus cél, egy saját uniós űrügynökség létrehozása, nem titkoltan azért, hogy lazítsanak a katonai fejlesztések terén kialakult amerikai függőségen. És persze ott van az atlanti katonai szövetség, a NATO is, de mint az előadásból kiderül: közvetlenül nem érdekelt a űrhadviselésben, csak a tagállamain keresztül érintett a technológiai fejlesztésekben.

Az űrhatalom minőségét a tevékenységek és a hadászai, fejlesztési vagy presztízs célokra fejlesztett technológiák összessége adja – szögezi le előadásában Bleddyn E. Bowen. És hogyan mérhetők az űrhatalmak képességei? – adódik a kérdés, amelyre válaszul a szerző egy adatsort közöl: a világűrben repkedő 2218 műholdból 1007 amerikai, 323 kínai, 164 orosz és 724 egyéb állam tulajdona.

Műhold-megsemmisítésre alkalmas fegyverzete van Amerikának, Kínának és Oroszországnak,

globális navigációs rendszere pedig az EU-nak (GNSS-rendszer), illetve Indiának és Japánnak (PNT-rendszer).

Bowen szerint a „termonukleáris forradalom” felgyorsította az űrfegyverkezést, az űrhatalmi versenyt. Az űrhadviselés első korszaka a ’60 és ‘80-as évek közötti hidegháború volt, a második korszak pedig jelenleg tart: 2005 óta újra emelkedő tendencia  látható, egyre több az űrtechnológiai befektetés. Egyelőre elsősorban az államok építik stratégiai képességeiket az űrben, de egyre nagyobb számban jelennek meg magánvállalatok is (például Elon Musk SpaceX-e vagy Jeff Bezos Blue Originje), amelyek fantáziát látnak az űrkutatásban.

A világűr egyelőre logisztikai támogató szerepet játszik, de ez változhat, a fejlesztések rakétagyorsasággal zajlanak a színfalak mögött. Pontos adatokat még a szakértők sem tudnak,

ez egy titkos szektor, a fejlesztések nem nyilvánosak.

Ami ennek az egész új szektornak jogi keretet ad, az az űrjog, az űr viszonyait szabályozó nemzetközi jog. Konkrétan az 1967-es világűregyezmény, amely kimondja, hogy a világűr egy mindenki által szabadon kutatható és használható, de senki által nem kisajátítható speciális „dolog". A technológiai fejlődés előrehaladtával azonban olyan új jelenségekkel kell számolni, mint például az űrszemét problémája, az űrbányászat vagy az űrturizmus – a jog pedig ezen a téren nem tud lépést tartani az újításokkal, az új viszonyrendszerekkel.

 

Fotók: nato-engages.org, spacecomexpo.com

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
barnabibambi
2020. október 16. 06:31
A cikk írónak fogalma sincs a világegyetemről,aszt hiszi hogy a bunkó emberiségé.A világmindenség mondjuk ki a teremtőé és más nálunk sokkal okosabb inteligensebb, fényévekkel előttünk járó lényeké.De mivel ott több dimenzió van a "lelkek" is ott vannak./ a mi testünk az csak egy ciklusú porhüvely amely amikor kimúlunk vissza kerül az anyag-energia örök körforgásába,a lélek pedig átkerül egy másik dimenzióba!/
Zsíros Teri önkormányzati gépelő
2020. október 16. 01:24
A fénysebesség nem az elérhető legnagyobb sebesség, einstein nem ezt mondta. Azt mondta, hogy az egy áthatolhatatlan gát. Áthatolhatatlan alulról, nekünk. De ugyanígy áthatolhatatlan fölülről is. Nagy bumm, mi? Az. Mondatelemzés: mit állítunk? Fingunk sincs. Fekete lyuk. Érzékelésünk határa. Alulról.
mokány
2020. október 16. 00:26
Einige : " Mir gehört die ganze Wellt !" Andere : " Nur die hefte !" Dritte : " Schmarn !"
KannibálTatárÚr
2020. október 15. 23:25
A világűrnek semmi jelentősége nincs és nem is lesz az emberiségre. A műholdakon kívül semmi másra nem lesz szüksége. Már a Hold is túl messze van és semmi értékes nincs rajta. Az ember számára csak a Föld lakható és ez így is marad a Nap felfúvódásáig. Az utazás a Marsra közel egy évig tartana. Az asztronauták az úton kiirtanák egymást, annyira egymás idegeire mennének.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!