Lengyelországban bukkantak rá az igazi James Bondra

2020. október 23. 13:00

Hidegháborús kémaktákban bukkant fel James Bond neve, aki egy „teljesen laza ember” volt.

2020. október 23. 13:00
null

Egy régi rejtély oldódhatott meg minap Varsóban az ottani Nemzeti Emlékezet Intézetében, ahol a kommunista korszaktitkos aktáit őrzik,  Egy levéltáros, Włodzimierz Lechnio furcsa mappát talált ugyanis a hidegháború titkos iratainak raktárában – adta hírül a Wall Street Journal.

1964-ben egy brit diplomata érkezett a fővárosba, majd egyszer csak eltűnt, ezzel kijátszva azokat az ügynököket, akik parancsba kapták, hogy minden mozdulatának árnyékát is kövessék. Az akkori Szovjetunió határa mentén fekvő katonai támaszpont körül szimatolt egy sötét hajú és egyáltalán nem feltűnő külsejű férfi, akit kevesen néznének titkosügynöknek. Egy a bökkenő: Bondnak hívták. James Bondnak. Ian Flemming hőse tehát a valóságban is létezett! 

A dosszié titkosításának feloldását követően a lengyel kutatók a közelmúltban a közösségi médiában tették közzé az akta lapjait, mivel nemrégiben elhunyt a képen látható úr, James Albert Bond. Hivatalosan nagykövetségi titkár volt, de sokan úgy sejtik, valóban kém. Ha nem lett volna az, vajon miért titkolná el egy titkár, hogy katonai támaszpontok körül szaglászik, hogy aztán nyomtalanul tűnjön el lengyel földről? 

Marzena Kruk, az iratokat tároló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet igazgatója szerint az igazi James Bond is valódi kém volt, aki bizonyíthatóan kémtevékenységet folytatott a lengyel-szovjet határ mentén. A 44 oldalas iratot megtaláló levéltáros, Włodzimierz Lechnio szerint azonban ez elhamarkodott következtetés. „Csak titkár volt, a bizonyítékok nem igazán utalnak arra, hogy kém lett volna” – állítja. Mr. Bond 56 évvel ezelőtti lengyelországi látogatásának valódi jellegét illetően a brit titkosszolgálat, közismertebb nevén MI6, nem kívánt nyilatkozni.

A kommunista országban működő ügynökök egykori felettese, Filip Hagenbeck a kémelhárítás úgynevezett Tizedik Csoportjának vezetője azonban elmondta véleményét. „Őszintén szólva nem hiszem, hogy kém volt” – mondta Mr. Hagenbeck, akinek feltételezése szerint Mr. Bond sokkal inkább aféle csali volt. Az első Bond-film Sean Connery főszereplésével éppen 1962-ben jelent meg, és Mr. Hagenbeck azt gyanítja, hogy London tudta, hogy egy ilyen névvel simán eltereli a lengyel hírszerzés figyelmét a folyamatban lévő érzékenyebb műveletekről. 

„Azért küldték, hogy csali legyen, és az elhárítás őt üldözze más személyek helyett” – mondta Mr. Hagenbeck.

James Bond özvegye szerint azonban férje igazi kém volt. A 88 éves Janette Bond nem tudja pontosan, hogy mi volt férje titkos küldetése Lengyelországban. Elmondta azonban, hogy külön megmondták neki, csatlakozzon férjéhez a Varsói küldetésben, hogy ezzel is hitelesebb fedést biztosítson férje akcióihoz. Elmondta, hogy amikor a lengyel fővárosban éltek, sokszor kézzel írt jegyzeteken keresztül kommunikáltak otthonukban, mert félő volt, hogy a lengyel hírszerzés lehallgatja a lakást.

Mrs. Bond szerint őt is megbízták, hogy segítsen férjének lerázni a szovjet ügynököket. Férjével például partikra járt, majd hagyta, hogy James Bond elszökhessen egy-egy küldetésre. Ilyenkor ő egy másik brit tisztviselővel tért haza. „Ha valami nem működött, akkor megszakították az akciót.” Az özvegy szerint olyan intenzív volt a megfigyelés, hogy a házaspár kisfia – akit szintén James Bondnak hívnak – idővel felismerte azokat az autókat, amelyeket rendszeresen utánuk küldtek a kommunista hatóságok emberei. 

Hivatalosan James Bond a brit hadsereg alkalmazásában állt és tevékenysége alapján felesége egészen biztos abban, hogy Mr. Bond titkosügynök volt. Senki sem hívta azonban James Bondnak. Mindenki számára Jim volt, akit barátai egy „teljesen laza fickóként” ismertek. 

(Forrás: Wall Street Journal)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mandarin.
2020. október 24. 14:21
Ian Fleming írónak, Dusan Popov szerb származású kém adta az ihletet James Bond megalkotásához. Popov a brit MI6 és a németországi abwehr szolgálatában állt, de a pályafutását a Jugoszláviai kémelhárításnál kezdte, még a harmincas évek közepén. 1941-ben Estorilban ismerkedtek meg a helyi kaszinóban, abban az időben Fleming a haditengerészetnél szolgált, így többször is találkozhatott a szerb hármas ügynökkel a második világháború során. Dusan nagyivó, láncdohányos és nagy nőcsábász hírében állt, hasonlóan élte az életét mint a filmbéli 007-es ügynök, tökéletesen beszélt angolul, franciául és németül, soha nem jött zavarba, ha esetleg forró helyzetbe keveredett, mindig sikerült hihető hazugságokat továbbítani a megbízói felé. Még a japánok Hawaii szigetek elleni támadásra való előkészületekről is tudomást szerzett egyik német kollégájától, hogy egy japán delegáció Olaszországba látogatott, tanulmányozták a tarantoi hadikikötő, brit légierő által elvégzett éjszakai bombázását. Ezen információk birtokában elutazott az USA-ba, ahol találkozott a John Edgar Hoover FBI igazgatóval, de az nem akarta elhinni, hogy Japán megtámadhatja Amerikát, mivel zavarta Popov német kém mivolta és könnyelmű életmódja.
Krupp Skya
2020. október 24. 07:08
"Lengyelországban bukkantak rá az igazi James Bondra" És hova volt elásva csak nem Varsó XIV. kerület polgármesteri hivatalának pincéjében?
filopatl
2020. október 23. 16:51
"...nyomtalanul tűnjön el lengyel földről? " vagy a korabeli novicsok volt töményebb, vagy a medvék éhesebbek szibírben
Kanóc
2020. október 23. 14:49
...hogy a fenti kommentem miért ehhez a cikkhez ment...kiérti ezt?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!