Ellenzéki esélyek és értékek

2019. február 22. 11:02

Az ellenzéki pártok nem mehetnek szembe azzal, amit elkötelezett szavazóik vallanak.

2019. február 22. 11:02
Böcskei Balázs

„Ellenzéki politikusok 2018. december 12. óta egyik fő és visszatérő fordulata, hogy megkezdődtek az ellenzéki pártok »eddig soha nem látott szintű egyeztetései«. Tartalmáról sok konkrétum nem derül ki, hacsak az nem, hogy »közösen készülünk a tavaszi ülésszakra«, »egyeztetjük akcióinkat« vagy »tudunk egymás kezdeményezéseiről«. Egyrészt ennek talán eddig is így kellett volna lennie, másrészt néha több mint ad hoc jelleggel eleve voltak ilyen egyeztetések. Mindenesetre a korábbiakhoz képest most még erősebben hajtogatják ezt, mert pontosan tudják, hogy támogatóik részéről elementáris elvárás, hogy működjenek együtt. Nem mehetnek szembe azzal, amit elkötelezett szavazóik vallanak.

A baloldali pártok támogatóinak jelentős részéről feltételezhetjük, hogy az együttműködés számukra választási szövetségkötést is jelent, de legalábbis kizárja a jelöltállítás koordinációjának hiányát. A kormánypártok hatvannál kevesebb helyen nyertek legutóbb abszolút többséggel. Nem lehet kétség tehát afelől, hogy a Fidesz–KDNP parlamenti mandátumainak ötven százalék alá szorítása az ellenzéki koordináció tökéletlenségén is múlott. Az átszavazási hajlandóság pedig a Jobbik listájának támogatásában volt a legalacsonyabb mértékű.

A jobbikos jelöltre történő átszavazási hajlandóság erősítése tavaly tavasszal azzal járt, hogy a baloldali vidéki szavazók elpártoltak a baloldali jelöltektől úgy, hogy az átszavazás végül nem eredményezett kormányváltó mandátumot."

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuzmics
2019. február 23. 08:45
Balázs is elemzőként szeretné láttatni magát, holott szimpla politikacsináló.
kuzmics
2019. február 23. 08:44
Már megint a választási matematika, átszavazás stb! Esetleg valami más, pozitív/vonzó program/kínálat, jövőkép a választóknak? A fejlett világban trendi értékek, célok, jövőkép talán nem elég a többség kialakításához. Ők akarnak diktálni a népnek, s megsértődnek, ha az nem kér belőle/belőlük.
moricka13
2019. február 23. 07:36
Ha így halad Böcskei Balázs, Török Gáborral, Magyar Györggyel, kiütik a régi nagy hírű jövőlátó jós Kéri László és Lengyel László látnokokat a nyeregből, akiknek szintén nem jött be egyetlen látomásuk sem.
Korn
2019. február 23. 07:29
Böcskei te nagyon egyszerű, bennetek nyomokban sem lehet felfedezni értéket, tehát semmi értelme az írásodnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!