Vulkánkitörés jöhet, átirányították a légi forgalmat Indonéziában

2018. december 27. 07:48

Az év során az Anak Krakatau több alkalommal is kitört már, aktivitása pedig egyre csak fokozódik

2018. december 27. 07:48

Átirányította a hamufelhőket kilövellő Anak Krakatau (Krakatau gyermeke) térsége felett átrepülő járatokat Indonézia csütörtökön, egyúttal a második legmagasabb szintre emelte a vulkánra vonatkozó riasztást, tilalmi zónát rendelve el a tűzhányó 5 kilométeres körzetében.

Sutopo Purwo Nugroho, az indonéziai katasztrófavédelem szóvivője közölte: a vulkán sűrű hamufelhőket lövellt ki szerdán, amelyeket a szél Banten tartomány Serang és Cilegon városai felé fújt. Felhívta a figyelmet, hogy a vulkáni hamu nem jelent veszélyt az emberekre, jót tesz a termőföldeknek, de ettől még javasolta az arcmaszk és a védőszemüveg használatát az érintett lakosoknak, ha kimennek az utcára.

Az év során az Anak Krakatau több alkalommal is kitört már, aktivitása pedig egyre csak fokozódik. Múlt szombaton egy kitörés miatt a vulkán délnyugati része leomlott, a vízbe zuhant, víz alatti földcsuszamlást előidézve, ami pedig cunamit váltott ki. A szökőár este fél tíz körül keletkezett a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében, Banten és Lampung tartományokban csaptak le a helyenként 20 méter magas hullámok. A természeti katasztrófában legalább 430 ember meghalt, több mint ezren megsérültek, valamint további ezrek váltak földönfutókká.

(MTI)

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2018. december 27. 10:46
Az "Apa" Krakatau: 1883 "Augusztus 27-én a vulkán a kitörés utolsó, kataklizmikus szakaszába lépett. Négy hatalmas robbanás rázta meg a környéket, először reggel fél hatkor, majd 6:44-kor, 10:20-kor és 10:52-kor. A legnagyobb robajjal a harmadik robbanás járt. Valamennyi robbanást nagyon nagy cunami kísérte, amely helyenként a harminc méteres magasságot is elérhette. A vulkánból kitörő piroklaszt ár beterítette a Szunda-szoros nagy területeit és egyes partvidékeket is. A robbanások olyan hevesek voltak, hogy hallották őket az ausztráliai Perthben 3500 kilométernyire, és a Rodrigues-szigeten, Mauritius közelében, 4800 kilométernyire. A Krakatau robbanása a feljegyzett leghangosabb hang, amely még 160 kilométer távolságban 180 dB(SPL) erejű volt. Az utolsó robbanás lökéshullámát világszerte rögzítették a barográfok és még a robbanás után öt nappal is érzékelték. Az adatok szerint a lökéshullám hétszer futotta körbe a Földet. A hamu nyolcvan kilométer magasra lövellt fel; a vulkán a kitörési időszakban (döntően a robbanásokkal) összesen mintegy 18 km³ törmelék jutott a levegőbe. A negyedik robbanás után a kitörés gyorsan alábbhagyott, és augusztus 28-án reggelre a Krakatau csendes volt." Ennek a "gyermeke" az Anak Krakatau.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!