A leghosszabb huszonnégy óra – Strasbourg, december 11-12.

2018. december 13. 10:10

Az utazás az egyik legnagyszerűbb dolog a világon, az Erasmus-félév alatt én is megszállottan igyekeztem minden lehetőséget kihasználni. Így kerültem Strasbourgba is, ám azt álmomban sem gondoltam, hogy életem legnehezebb és leghosszabb huszonnégy óráját fogom ott eltölteni.

2018. december 13. 10:10
Szenyéri Viktória

Erasmusos kalandjaimat eddig is blogbejegyzésekben rögzítettem: ilyenkor általában pár nappal korábban van már egy vázlat a fejemben. Ez most így volt. Elképzeltem, ahogy a hazautazásomról és a csodás strasbourgi napjaimról fogok mesélni. Ám nem egészen így történt.

Fenn: csoda és ünnepi varázslat

Strasbourg volt az én álomvárosom, ezért is jelöltem meg második Erasmus-helyként is (és azért kerültem végül Tübingenbe, mert a németet szerettem volna gyakorolni). Egyik legjobb barátnőm, Márti velem párhuzamosan tölti külföldi félévét Lyonban, így elhatároztuk, hogy Strasbourgban találkozunk, és közösen fedezzük fel a várost. 

Hangulata rögtön elvarázsolt, a karácsonyi kivilágítás, a folyópart és a gyönyörű utcák, no meg az elképesztően szép katedrális. A szemkápráztató látványosságok és az adventi légkör miatt egy pillanatra azt éreztem, hogy talán mégis ide kellett volna jönni tanulni. Be is jártuk a keresztbe-kasul az egész karácsonyi vásárt, forralt bort ittunk, és csak meséltük egymásnak az élményeket. Majd hazaindultunk fél nyolc körül.

Pár percen múlott, hogy még épp jókor.

De ezt csak később tudtuk meg.

Lenn: a rémálom huszonnégy órája

Este nyolc körül: Mikor a sötétben nehezen nem találtuk meg a szállásunkat, azt hittem, ez lesz a legrosszabb része rövid strasbourgi tartózkodásomnak. Tévedtem. Éppen a lakásba értünk, mikor kb. egyszerre három üzenetet is kaptam barátaimtól, hogy jól vagyok-e. Aztán a szállásadónk bekapcsolta a tévét, és akkor kezdtük kapiskálni, mi is zajlik tulajdonképpen.

Este tíz körül: Késő estig néztük a híreket, amelyek egyre csak a szörnyűségekről, a lezárt utcákról és a válságos helyzetről számoltak be. A szüleim persze teljesen kétségbe voltak esve, és mi sem tudtuk, hogy holnap mi lesz, de akkor még mindig abban reménykedtünk, hogy reggelre visszatér az élet a rendes kerékvágásba. Nem úgy lett.

Reggel nyolc körül: Szállásadónk rögtön azzal fogadott, hogy a merénylőt nem kapták el reggelre sem, egész Strasbourg megbénult, minden le van zárva, nincs karácsonyi vásár, és hagyjuk el minél hamarabb a várost. Kb. öt perc alatt vettünk új jegyet, barátnőm vonatra, én egy korábbi buszra. 

Reggel tizenegy körül: Mikor a buszom nekem is elindult tizenegy körül, azt hittem, most már nem lehet baj. De az ellenőrzés során kialakult óriási dugó miatt szinte alig tettünk meg pár kilométert, három óra múlva is még Strasbourgban voltunk.

Akkor a busz visszafordult, s visszavitt az elindulási helyre.

Újra a városban voltam, a merénylő pedig még mindig szabadlábon.

Délután kettő körül: Kétségbeesés, sírás, éhség vett erőt rajtam ekkor, ahogy kiszálltam újra három óra utazás után.

Összeszedtem magam, visszamentem az állomásra, kerestem egy TGV vonatot, amivel késve ugyan, de átjutottam a határon, és elértem Stuttgartba. 

Este hat körül: Stuttgartban voltam. Késés, fáradtság nem számított, rohantam jegyet venni. Fél nyolckor toppanaam be a lakásba. Pont huszonnégy órával azután, hogy a rémálom elkezdődött. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy visszajutottam, és végre minden rendben volt.

Az élet megy tovább

Mindent összevetve óriási szerencsénk volt barátnőmmel, hiszen csak pár percen múlt, hogy elhagytuk a vásárt a szerencsétlenség előtt.

Nem tudom, ki vigyázott ránk akkor este, de nagyon hálás vagyok.

Utólag is úgy érzem, hogy soha sem voltam még ilyen nehéz, kiszámíthatatlan helyzetben, ahol ennyi akadályt kellett legyőznöm teljesen egyedül. Ez a pár óra tanított meg rá, hogy ha elég erős vagyok, bármit meg tudok oldani. De arra is, hogy néha csak a sorson (gondviselésen) múlik minden.

Egy biztos: sosem fogom elfelejteni ezt a strasbourgi huszonnégy órát.

***

A fényképeket helyszínen tartózkodó szerzőnk,
Gacsályi Sára készítette, akinek
a beszámolóját itt olvashatják.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. december 13. 18:14
Én elhiszem, hogy a leányzó beszart rendesen. De azért az életviteléhez pár tanács: "Az utazás az egyik legnagyszerűbb dolog a világon, az Erasmus-félév alatt én is megszállottan igyekeztem minden lehetőséget kihasználni." 1. Az utazás kurvára nem a legnagyszerűbb dolog a világon, az a könyvolvasás. Azzal mély tudást lehet szerezni, rengeteg okos gondolatot lehet megismerni. Az utazás FELÜLETES cselekedet, azt hiszed, hogy látod, de valójában csak a turistaipar hasznot hozó birkája vagy. "Ezt látni KELL" - ezzel írják elő neked, hogy hol szeretnék, hogy a legtöbb pénzt elköltsd. Ha igazán meg szeretnéd ismerni azt a helyet, akkor élni kell odamenni, de ez egy elég hosszadalmas módja, inkább az olvasást javaslom. Königsberg (jelenleg Kalinyingrád :-( ) nincs nagyon messze a tengertől, és azt beszélik, hogy Kant sosem volt a tengernél. Állítólag azt mondta, hogy nem kell odamennie, hogy el tudja képzelni. Jó, ez egy kicsit erős, de az biztos, hogy jelenleg a másik felén van az inga, jó lenne egy kicsit józanodni. 2. Erasmus-félév: Az előre csodának látszó más kultúrák megismerésének égisze alatt azt szeretnék elérni, hogy Európa lakossága minél jobban összekeveredjen. Ez egy kis programocska a nemzetállamok megszüntetéséhez. Nem tűnik nagy lépésnek, de a célja ez. A legjobb, ha élettársat találsz magadnak ott. Ezért is küldik a fiatalokat, azok úgyis kefélgetnek ide-oda, hátha összekeverednek.
u.cserkész
2018. december 13. 16:34
Álprobléma. Ez együtt jár a városi léttel. A fiúval nem barátkoztak a fehér fiúk. Mentális problémái voltak. A bevándorlás jó dolog, lám még csak 2. generációs bevándorló és máris, hogy beilleszkedett. Tovább is van mondjam még??!
catalina9
2018. december 13. 16:29
Este tíz körül: Késő estig néztük a híreket, amelyek egyre csak a szörnyűségekről, a lezárt utcákról és a válságos helyzetről számoltak be" wir schaffen das...
Alvarez
2018. december 13. 14:44
Nézegetem a cikkben látható strasbourg-i képet és az jut eszembe, ha nálunk volnának ilyen csonkoltak a fák, a ligetvédők hogy sivalkodnának...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!