Bemutatták Rofusz Ferenc legújabb animációs filmjét

2018. október 03. 21:37

Az Oscar-díjas rendező Utolsó vacsora című animációját Áder János is megtekintette.

2018. október 03. 21:37

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.

A vetítésen a köztársasági elnökön és feleségén kívül részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Rofusz Ferenc több alkotótársa is. 

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen közönség előtt mutathatom be a filmet – hangsúlyozta a rendező, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál. 

Legújabb munkájáról szólva elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. Kiemelte: a Magyar Média Mecenatúra támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak, „minden kockája ugyanaz, mint amit 40 évvel ezelőtt storyboardként beadtam” – fejtette ki. Bár a koncepció az eredeti, a film 21. századi technológiákkal, így 3D animációval készült, a 8 ezer rajzot digitálisan készítették és színezték. A film egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet. 

(MTI)

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2018. október 03. 21:58
"Úgy képzelem a filmet, hogy megelevenednek a Leonardo-kép apostolai, és egy általam kitalált sztorit játszanak el, korhű szövegekkel." https://librarius.hu/2015/06/26/rofusz-ferenc-az-utolso-vacsorara-keszul/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!