Németh Zsolt: Tusványos az identitásunk része

2018. július 18. 08:55

Diplomáciailag jelentős időszakban rendezik meg a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyet már nemzetközi figyelem övez – mondta Németh Zsolt, a Tusványosi Szenátus egyik társelnöke, aki szerint a szabadegyetemet a szókimondás, a nemzeti összetartozás-tudat, a hagyományos értékekre épülő európai jövőkép jellemzi.

2018. július 18. 08:55
Kereki Gergő

Július 24-e és 29-e között idén is megrendezik a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – jelentette be Toró T. Tibor, a Tusványosi Szenátus egyik társelnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke a kedden délután Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: Tusványos több, mint fesztivál, egy „sajátos konstrukció”, a „fesztiválok fesztiválja”. Elmondta, hogy Tusványos 29 évvel ezelőtt nemzetpolitikai szabadegyetemként indult, később erre épült rá az erdélyi és kárpát-medencei egyetem és diáktábor, majd

Erdély legfontosabb fesztiváljává vált.

„Szenvedélyünk Tusványos”

Toró T. Tibor szerint Tusványos alaptulajdonsága, hogy „változik, de mégsem változik”, így teremtve egyensúlyt az állandóság és az új kihívások között. „Muszáj változni, mert körülöttünk változik a világ, újabb és újabb kihívásokkal nézünk szembe, de az alapítóatyák garantálják az értékek megőrzését” – mondta. Az egyik alapértéke a szabadegyetemnek az, hogy teret ad az éppen aktuális politikai, közéleti kérdések kibeszélésének. A tábor szervezői minél inkább előítéletmentesebben akarnak közelíteni azokhoz a témákhoz, amelyek foglalkoztatják a társadalmat.

Az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint nem véletlen, hogy az a tábor mottója, hogy „Szenvedélyünk Tusványos”. Szerinte ugyanis ez a szenvedély az, amely a tusványosi folyamatot évről-évre előre viszi.

Nemzetközi figyelem övezi Tusványost

Tusványos az identitásunk részévé vált, ezt tükrözi a jelmondatunk is – vette át a szót Németh Zsolt, a Tusványosi Szenátus másik társelnöke, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Tusványost a szókimondás, a nemzeti összetartozás-tudat, a hagyományos értékekre épülő Európai jövőkép jellemzi – tette hozzá a Fidesz külpolitikusa. 

Tusványos mindig a diplomáciai nagyüzem része,

az idei esztendőben ez végképp így van, hiszen a miniszterelnök nagyon jelentős diplomáciai eseményeken van túl, elég csak az Angela Merkellel, Vlagyimir Putyinnal, Emmanuel Macronnal, Erdogannal való találkozóra gondolni, de a napokban megy még az izraeli miniszterelnökhöz is – mondja Németh, aki szerint ezek az impulzusok meghatározzák a magyar politikát és tematizálják a tábort is, amelyet így komoly nemzetközi figyelem övez. Ezen felül szerinte Tusványos a Fidesz politikai családjának találkozó helyéül is szolgál, ahol ellenzéki és külföldi vendégek is nagy számban vesznek részt.

Köztes, de nagyon jelentős időszakban rendezik meg az idei tusványosi szabadegyetemet, akkor, amikor az országgyűlési választás után belpolitikai stabilitás alakult ki, így Magyarország nemzetközi mozgástere is kibővült, közben viszont már megkezdődött a felkészülés a jövő évi európai parlamenti választásra – mondta még Németh, aki szerint beindult „az európai jövőképek éles versenye”, amely versenyre Magyarország és a Fidesz is benevez, célul kitűzve

a „nemzetek Európája” koncepció megvalósítását.

Szövetségépítési stratégia

Ehhez viszont szerinte szövetségépítési stratégiára van szükség. Szerinte a külhoni magyarok természetes szövetségesei Magyarországnak és a Fidesznek, hiszen együtt olyan európai jövőkép kialakítására törekednek, amelyben a nemzeti szuverenitás, a megerősödő nemzetállamok, valamint a kisebbségek autonómiája jól megfér egymás mellett. 

Ami Magyarország szomszédait illeti, leszögezi: reális céllá vált az, hogy a nemzeti kérdés ne elválassza Magyarországot a szomszédos országoktól, hanem „összekapcsoljon bennünket.” 

Az Európai Néppárt pedig a kárpát-medencei magyarság politikai családja, hiszen ebbe a pártcsaládba tartozik a legtöbb jobbközép magyar politikai erő. Az Európai Néppárt jövőjét úgy képzeljük el, hogy egy hagyományos kereszténydemokrata értékekre épülő politikát folytat, és ezáltal válhat versenyképessé tette hozzá.

Németh Zsolt újságírói kérdésre azt is megjegyezte, hogy a szokásoknak megfelelően a szabadegyetem vendége lesz Orbán Viktor miniszterelnök is, aki Tőkés Lászlóval fog előadást tartani.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
korona
2018. július 18. 12:30
"Németh Zsolt: Tusványos az identitásunk része" Ezt állítja a zsidó Németh Zsolt. Az ők identitásának a része? Lehet. Bújtatva, de a gyarmat növelése biztosan jó Jeruzsálemnek. Orbán meg az alkirály. Kedvükbe kell járni, mert különben a Rotschild pénzhengere eltapos bennünket, mint a bogarakat.
Pelso j.
2018. július 18. 11:48
pártpropaganda pártérdekből, közpénzből, külhonban.
még fokozza
2018. július 18. 11:11
Az önazonosságunknak nem része az identitás szó.
gonterl
2018. július 18. 10:49
A magyarok Romániában szeretik megbeszélni a dolgaikat. Elképzelhető, hogy a román vezetők a gyerek beszédnek tartják a Tusványosi beszédeket. Ezek szerint vannak akik szeretik a gyerekeket, mások nem szeretik a gyerek beszédet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!