Kutatás: A vallástalanok körében is népszerű a hittanoktatás

2017. március 06. 19:40

Az erkölcstan helyett hittant választók harminc százaléka nincs megkeresztelve, fele pedig nem kötődik az egyházhoz, 2013 óta összességében 20 százalékkal növekedett a hittanra járók száma – mutatta ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felmérése. Az evangélikusok és a reformátusok is hasonló tendenciákat tapasztalnak.

2017. március 06. 19:40

Az etikaoktatás helyett hit- és erkölcstanra beíratott gyerekek harminc százaléka nincs megkeresztelve, további ötven százalékuk az egyházhoz aktívan nem kötődő családban nevelkedik – derült ki az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye felméréséből.

Kató Csaba, a főegyházmegye Hitoktatási Felügyelőségének szakmai vezetője elmondta: a nem vallásos szülők döntése és bizalma egyszerre megtiszteltetés, evangelizációs lehetőség és olyan kihívás, amely egészen új szemléletet kíván a hitoktatóktól.

A kötelező etika- és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatást az állami iskolákban 2013-ban vezették be felmenő rendszerben. Az akkor 1. és 4. osztályban meghirdetett tantárgy a 2016-2017-es tanévre már mind a nyolc osztályban kötelező.

Országos adat egyelőre nincsen

A három történelmi keresztény egyház tájékoztatása szerint az állami iskolákban a kötelezően válaszható hit- és erkölcstanoktatás keretein belül 185 458 gyermek jár katolikus hittanra, 75 380 reformátusra és mintegy 11 500 evangélikusra. 

Arról, hogy a hittanra beíratott gyermekek hány százaléka nem vallásos, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának (MKPK) és a Magyarországi Református Egyháznak (MRE) sincs országos adata.

A Magyarországi Evangélikus Egyháznak (MEE) statisztikai adatai szintén nincsenek, de egy belső felmérés – a hitoktatásban részt vevő lelkészek beszámolói - alapján az arány hasonló, mint az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében: az evangélikus hittanra beíratott gyermekek nagyjából harmada nem megkeresztelt, másik harmada pedig olyan családból jön, amely rendelkezik ugyan valamiféle evangélikus háttérrel, de nem gyakoroló evangélikus - mondta el Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógia Tanszékének vezetője. Hozzátette: ez az arány településenként és településtípusonként erősen eltérő, a nagyvárosokban sokkal több a vallástalan vagy a vallását nem gyakorló család, mint a falvakban.

Papp Kornél, az MRE zsinatának oktatási irodavezetője kiemelte: „vitathatatlan, hogy 2013 óta a társadalom szélesebb szegmensével találkozhatunk”, mint azelőtt, ennek elsődleges magyarázata, hogy a délelőtti, iskolai időszakban könnyebb elérni a gyermekeket, mint délután, amikor a hittannak a hegedűórával vagy a dzsúdóval kell versenyeznie.

Egyre erősebb a „spirituális érdeklődés”

Kató Csaba szerint a most felnövő generációnak már a nagyszülei sem jártak hittanra, tehát lassan eltűnik a korábban ismert jelenség, hogy a szülők a nagymama kérésére járatták a gyermekeiket hittanra. Ugyanakkor a hagyomány, hogy ehhez vagy ahhoz az egyházhoz tartozik a család, megmaradt akkor is, ha nem járnak templomba. A családi és kulturális indíttatás mellett egyre erősebb a „spirituális érdeklődés” és ezzel együtt az egyházak iránti érdeklődés is.

A reformátusok körében ugyanakkor tapasztalataik szerint létezik az ellentétes tendencia is: a szülők az etikaoktatást választják az iskolai hittan helyett – mondta Papp Kornél. Ez azokon az aprófalvas településeken jellemző, ahol a gyülekezeti élet erős, de a gyerekek nem helyben, hanem a közeli városban járnak iskolába. Ilyenkor a gyülekezeti hittanra járatják gyermekeiket a szülők, hogy ne szakítsák el őket a közösségtől, az iskolában pedig az etikát választják.

Kató Csaba kiemelte: a vallási háttérrel nem rendelkező gyermekek nagy aránya a hitoktatásban újfajta „evangelizációs szemléletet kíván a hitoktatóktól”. Ennek lényege, hogy „nem feltételezek semmit, de teljesen nyitott vagyok arra, akivel találkozom”. Ugyanerről Kodácsy-Simon Eszter azt mondta: az evangélikus hitoktatás „két fókusza a bibliai üzenet és a gyermek a maga kérdéseivel és élethelyzetével”.

Vagy plébániai vagy kötelező hittan

Az, hogy az iskolát összekössék a templommal, vagyis hogy az iskolában hittant tanuló gyermekek a templomi közösségnek is tagjaivá váljanak, mindhárom egyház számára komoly kihívás.

Kató Csaba szerint befogadóbbá kell tenni a plébániai közösségeket. Legalább ilyen fontos továbbá, hogy kapcsolatot találjanak a szülőkkel, és segítsék őket a gyermeknevelésben. Hozzátette: fontos találkozási pontok lehetnek az ünnepek.

Arra a kérdésre, hogy a kötelezően választható iskolai hittanoktatás bevezetése óta hogyan változott a plébániai hittanra járók száma, az MKPK sajtószolgálata azt a választ adta: a fakultatív hittanra járó tanulók száma csökkent, de nem akkora mértékben, mint ahányan a katolikus hit- és erkölcstant választották az állami iskolákban. Összességében 20 százalékkal nőtt a hittanra járó gyerekek száma - írták. 

Kató Csaba szerint a hit- és erkölcstan elszívó ereje Budapesten jobban érződik. Egyrészt mert itt nagyon erős volt a plébániai hitoktatás, másrészt a fővárosban sokkal nehezebb megoldani a gyermekek eljuttatását a plébániára, mint falun, ahol egymás mellett van az iskola, a templom és a kocsma.

Mindemellett a katolikus iskolák sokkal több gyermeket vonnak el a plébániákról, mint a választható hit- és erkölcstan – mondta.

Sok szülő nem akarja kétszer hittanórára járatni a gyermekét

A református egyház adatai szerint a gyülekezeti hittanra járók száma 2013 óta évente 12-14 ezerrel csökken, ezzel párhuzamosan a kötelezően választható hittanra 17-20 ezerrel többen járnak, vagyis összességében évente 5-6 ezer gyermekkel többet érnek el.

Az evangélikus szakember pedig hangsúlyozta: „érzékeljük a problémát, de nagy hibának tartanánk a hit- és erkölcstanoktatás értékét a gyülekezeti hittan fényében lemérni”. Van olyan gyülekezet, ahol csökkent a hittanosok száma, de megnőtt a fiatalok száma a gyülekezet „más alkalmain”. Sok szülő nem akarja kétszer hittanórára járatni a gyermekét, de a fiataloknak szóló gyülekezeti programokra szívesen elküldi, ha vannak.

(MTI)

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. április 17. 17:05
"A kötelező etika- és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatást az állami iskolákban 2013-ban vezették be felmenő rendszerben." Na hát ez és csak ez a magyarázat mindenre. Kötelezőség nélkül alig érdekelne valakit.
Starlord
2017. április 16. 13:07
Na jó de ha belegondolsz nem véletlen konganak a templomok, képzeld el, ha heti háromszor meg kéne nézned ugyanazt a filmet? Ahogy a nevében is benne van, a monoteizmus monoton. Nem beszélve arról, hogy a 6 millió és a kisjézus "története" is ugyanarról szól: Mivel kezdődik a biblia? Minden ember bűnös... Mivel kezdődik a holokauszt, a nemzet amelybe születtél bűnös... Mi történt azokkal akik nem akarták elfogadni, hogy ők kollektíven bűnösök más bűne és egy alma miatt? Kirekesztették, mondván, hogy a két lábon járó patás ördöggel a sátánnal cimborál. Mi történik ma azokkal, akik nem akarják elfogadni, hogy ők kollektívan bűnösök mások bűnei vagyis a holokauszt miatt? Kirekesztik, mondván, hogy a két lábon járó patás ördöggel, magával a sátánnal Adolf Hitlerrel cimborál. Mit mondtak régen a kirekesztetteknek? Azt mondták, ti a gyilkosok Káin leszármazottjai követői vagytok, és mit mondanak ma a kirekesztetteknek? Azt mondják ti a gyilkosok nácik leszármazottjai követői vagytok... A jól bejáratott séma a régi: Mások által elkövetett bűnre hivatkozva bűntudatra felszólítás, aztán a vád hogy te a gyilkosok szellemi követője vagy. Jött a beszélő kígyó és ezért mindenki bűnös lett. Aztán elment a beszélő kígyó és jött helyette a sas, és persze ez is a te bűnöd és már megint legyilkosoznak, ha nem fogadod el a kollektív bűnösséget: A régi új vallási dogmát amiről nem lehet vitázni, amiről nem lehet beszélgetni, amiről csak felkent emberek nyilatkozhatnak ki a kollektív bűnösség elvét hirdetve "megkérdőjelezhetetlen igazságokat".
Strassnoff Ignác
2017. április 14. 14:22
A jó büdös kurva anyátok népszerű a kankutyák között!!!!!!!! Választhatsz a seggbe baszás és a tökön rúgás között, aztán miután sok más emberrel együtt a tökön rúgást választod, közlik a felmérést, hogy a tökön rúgás népszerűvé vált az országban! És itt ennek egy valagnyi hülye tapsol!!!! Fasza... Nyilván az agyhalott barmoknak teljesen mindegy, de azért leírom: A vallásszabadság szerves része az ateizmus tiszteletben tartása is. Magyarország lakosságának döntő többsége nem vallásos. Ezt lehet színezni, kidumálni, de ez a lényeg. Persze vidéken elmegy a polgár karácsonykor az éjféli misére, falun illik hittanra járatni a gyereket, főleg katolikus vidéken, de ennyi. Az ateizmusnak a kuruc időkre visszanyúló hagyományai vannak. Persze manapság a divatkereszténység államvallássá vált, de csak tessék megnézni, hogy miket írnak itt a kurva nagy keresztények embertársaikról, legyenek azok migránsok, színes-bőrűek, vagy akárcsak eltérő véleményűek! Marha sok köze van a dumájuknak ahhoz, amit Jézus tanított, nem igaz? Fröcsögő gyűlölet a javából. Értük is meghalt Jézus? Lehet, hogy manapság már nem tenné... Drága jó keresztény testvéreim, az mennyire hiteles, hogy megugrik a hittanra járók száma, mert választhatnak, hogy a Bibliát tanulmányozzák (Ráférne amúgy mindenkire, ha vallásos, ha nem.), vagy olyan etikát tanulnak, amit a vén kurva, kommunista Hoffmann Rózsi illesztett a tananyagba a gazdája parancsára? Naná, hogy inkább a Biblia... Ez undorító. Megáshatná magának a gödröt minden egyházi személy, aki úgy véli, hogy ez a vallásosság népszerűséget jelenti. Kényszerből népszerűség... Fasza... Ha valaki önként, a hitéből és neveltetéséből fakadóan küldi hittanra a gyerekeit, azt természetesen el kell fogadni, lelke rajta, elméletileg szabad országban élünk, meg a hittanon ha minden igaz nem oktatják mások gyűlöletét, szóval tegye mindenki, aki úgy érzi! Vallásszabadság, demokrácia. De, hogy azért iratom hittanra a gyerekemet, hogy ne kelljen a Rákosi korszakot idéző fideszes etikát tanulnia, az végtelenül felháborító!!!! Aki ennek örül, az legyen akár valamelyik egyház vezetője, papja, vagy épp csak egy itteni kommentelő, televághatná az édesanyját a ravatalon, a vallásszabadság jegyében, elölről-hátulról!
ANTITERRORISTA
2017. április 09. 22:17
INTERNETEN KÖZZÉTETT TÁJÉKOZTATÁS A RÁKBETEGEK ÉS MÉG NEM RÁKBETEGEK MENTÉSÉHEZ A Dr. O.Z.A. Hanish által közzétett, a rákbetegségek ellen is hatásos étkezési orvosi desztillált víz kúra pontosítása. A desztillált víz kúra magyarra fordított leírása megtalálható a www.tejfalussy.com honlapon is, lásd: Email könyv 1. 1./ Étkezéssel is, a desztillált víz mellé annyi konyhasót, tiszta nátrium-kloridot optimális pótolni, amennyit a SALSOL, SALSOLA, RINGER infúziós oldatok: napi 3 liter víz mellé 27 gramm konyhasót. Ez az optimális dózisarány. Azért ennyi, mert az emberi testben, az elektromos áramvezetést biztosító test-elektrolitokban, a testnedvekben, a vérszérumban is, ugyanilyen ( kb. 3000 : 27 = 111) a víz és a konyhasó természetes aránya. 2./ A 3 liter desztillált víz mellé egy napon belül csupán 0,36 gramm káliumot optimális a vérbe juttatni. A RINGER oldattal is ennyit csak juttatnak be. Szájon át kb. kétszer ennyi káliumot szükséges bejuttatni, a felszívódási vesztesség kompenzálásához. A szív számára is a Ringer oldat összetétele a lehető legjobb. Több száz év óta így gyógyítanak vele! 3./ EKG torzulás igazolja, hogy egy felnőtt szívműködését is elrontja 2,2 vagy 3,5 grammnál több kálium (5 vagy 8 grammnál több kálisó) szájon át 24 óra alatti bejuttatása. Lásd: Magyar – Petrányi: A belgyógyászat alapvonalai, Hyperkalaemia (Medicina könyvkiadó, Budapest). Sokkal kevesebb, 0,8 vagy 1,6 grammnál (20 vagy 40 mval-nál) több kálium is veszélyes kálium mérgezést okozhat, ha 1 órán belül, akárhonnan, akárhogyan bejuthat a vérbe! Lásd: Varga Péter és társai: Az intenzív betegellátás elmélete és gyakorlata, Hyperkalaemia (Medicina Könyvkiadó, Budapest). Aki a fentiektől nagyon eltérő dózisú vagy dózisarányú víz, konyhasó és kálium pótlást folytat ne számítson a desztillált víz megfelelő gyógyhatására! Valószínűleg egyre betegebb lesz, elveszti a nemiségét és lerövidül az élete. A gyógyító hatás legegyszerűbb természeti magyarázata: az erős oldóképességű nagy tisztaságú desztillált víz kioldja a káliumot az osztódásuk helyén még gyenge sejtfalon keresztül a rákos sejtekből, ezáltal az osztódó sejtek mindkét felét elpusztítva. Azért tudja kioldani a káliumot, mert a kálium koncentráció kb. 49-szer nagyobb az élő sejtekben (az intracelluláris térben), mint a sejteket körülvevő folyadék közegben (az extracelluláris térben). A fentiekbe ütköző ellenkező nézeteket terjesztő személyek és intézmények tudatosan vagy tudatlanságból rákbetegség okozással és a rákbetegek tényleges gyógyulását akadályozással foglalkoznak. Valószínűsíthető, hogy tudatosan csinálják, miután 1950-ben Nobel díjat kaptak, akik patkányoknál és embereknél konkrét (nátrium és kálium dózis variációs) hatás vizsgáló kísérleteikkel bebizonyították, hogy a szükségesnél kevesebb konyhasó és vagy több kálium idővel minden sejtet, szervet tönkretesz, megszünteti a stressz elleni védekezőképességet, rákbetegség előidéző, magas vérnyomást és ivartalanodást is okozó, vagyis egyértelműen életrövidítő és fajirtó hatású! Lásd: Technika a biológiában 8., Dr. Szabó Dezső: A mellékvesekéreg biológiája (Medicina Könyvkiadó, Budapest). Ez lehet a válasz a következőkre. Szerinted mi más lehet az oka, mint a szándékos népirtás, hogy a magyarokkal elhitetik a méregmentes tiszta desztillált ivóvíz (a SALSOL infúzió só dózisaival is) „életveszélyes mérgezőségét” és felbiztatnak a szennyvíz tartalmú csapvíz ivására, és a Nemzeti Stop Só Program, Menzareform, Chipsadó csalásaikkal bármennyi ivóvíz mellé napi 5 grammnál kevesebb konyhasó, de 4,7 grammnál több kálium, bármilyen ütemben, akármilyen gyors bejuttatására biztatnak fel, kényszerítenek? Mi más lehet a tényleges oka, hogy hazánkban a magyar lakosság körében 1950 óta nagyságrendileg nőtt azon betegségek aránya, amiket a konyhasópótlás korlátozás és a káliumtúladagolás idézhet elő? Szerinted mi más miatt szaporodnak el ennyire hazánkban a rákbetegségek is, ha nem azért, mert az állami szervek felbiztattak az étkezési konyhasópótlás ötöde alá csökkentésére és a kálium többszörös túladagolására? Tudod, hogy a kemoterápiának nevezett műveletnél a gyógyítani akart betegeket SALSOL infúzióval, másokat viszont az egészséges embert is megölni képes mérgekkel kezelnek? Tudtad, hogy az orvosok és gyógyult betegek - állítólag a Világfőrabbi parancsára(?) – el kell titkolják a nemzsidók elől a hatékony gyógymódot? Tudtad, hogy a Világfőrabbival vitázó „Új medicína” szerint főként lelki problémák okozzák a rákot és minden más betegséget is? Nem tudtad, hogy a tiszta desztillált víz megfelelő sópótlás mellett általános gyógyhatása benne van a zsidó törvénykönyvekben? Lásd: Talmud, Taanith 10 a. lap és Baba kamma 93 b. lap. A Bibliában az is benne van, hogy a zsidók a víz- és (kenyér-) sózás különbözőségre alapozva irtják ki az általuk elfoglalni akart területek népeit. Lásd: 2 Mózes 23/20-33, V. Mózes 7/1-26. Tudtad ezeket, vagy nem tudtad?! További, részletesebb tájékozódási lehetőség, bűnügyi bizonyítékok stb.: www.tejfalussy.com, Videók, Email könyvek, MEHNAM rovat, Tudományos kutató képzés on-line, s az e honlapon belül működő www.aquanet.fw.hu régi honlapon. Verőce, 2017. 04. 08. Jogos védelemként és megbízás nélküli kárelhárításként közzéteszi: (nemes Sydo) Tejfalussy András Béla Ferenc oknyomozó mérnök, számos nemzetközi méréstudományi szabadalom feltalálója (Személyi szám: 1-420415-0215, an: Bartha Edit). E-mail: [email protected], honlap: www.tejfalussy.com, telefon +36 20 218 1408. Ez az irat feljelentés az Európai Unióhoz, a SALSOL gyógyhatását eltitkoló és a SALSOL szerinti dózisarányú étkezési víz- és konyhasó pótlást is mérgezőnek híresztelő valamennyi személy és intézmény (ezeknek felelős vezetői) ellen, a Jobbik Mozgalom képviselői címére azzal a kéréssel megküldve, hogy Ők nyújtsák be! (Iratjel: rakbetegmento70409j) feladó: András Tejfalussy címzett: Vona Gábor ; "volner.janos" ; "z.karpat.daniel" ; [email protected]; "DR. Morvai Krisztina" másolatot kap: panasz titkos másolat: dátum: 2017. április 9. 15:21 tárgy: Feljelentés az Európai Unióhoz, a SALSOL gyógyhatását eltitkoló és a SALSOL szerinti dózisarányú étkezési víz- és konyhasó pótlást is mérgezőnek híresztelő valamennyi személy és intézmény (ezeknek felelős vezetői) ellen, a Jobbik Mozgalom képviselői címére azzal a kéréssel megküldve, hogy Ők nyújtsák be! küldő: gmail.com
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!