Az iskola szerepe az otthonról hozott különbségek kiegyenlítésében

2017. február 23. 22:22

Nagyon fontos kérdés, hogy az iskola ki tudja-e egyenlíteni azokat a különbségeket, amelyeket a gyerekek otthonról hoznak – mondta Csapó Benő, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

2017. február 23. 22:22

A szakértő annak kapcsán volt a műsor vendége, hogy a PISA-mérések tudományos hátterének bemutatásáról és az azokból fakadó kutatási-fejlesztési feladatokról rendezett szerdán konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia. Az eseményen – amelyen Csapó Benő is előadást tartott – a szakértők áttekintették, milyen problémákat jeleznek a PISA-felmérések a szövegértéssel, a természettudományokkal és a matematikával kapcsolatban, és mit lehet tenni, hogy ezeket megoldják. Az egyetemi tanár jelezte: az iskola első évében alakulnak ki a gyerekekben a tanulással kapcsolatos attitűdök, az, hogy megszeretik-e a tanulást, az olvasást, a matematikát, vagy pedig kudarcok érik és „később elmegy a kedve ettől”.

Mint mondta, ezért szükséges, hogy az első néhány iskolai évet „rendbe tegyék”, és fejlesszék a szövegértés alapvető készségét. Szólt arról is, hogy nagyon fontos „a családi inspiráció”, a tanuláshoz való viszony a családban, és az, hogy az iskola ki tudja-e egyenlíteni ezeket az otthonról hozott különbségeket, azaz mit tud kezdeni az iskola azokkal a gyerekekkel, akik motiválatlanul jönnek.

Hozzátette: például az észak-európai és délkelet-ázsiai iskolarendszerek nagyon hatékonyak abban, hogy ezt jól ki tudják egyenlíteni, és pont azokat a gyerekeket tudják hatékonyan tanítani, akiknek arra a legnagyobb szükségük van.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!