Többféle segítség a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelőknek

2017. január 17. 15:16

Többféle olyan állami segítséget is kaphatnak sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek szülei, amelyek enyhítik a gyermek ellátásának anyagai vonzatait – írja az Emberi Erőforrások Minisztériumára hivatkozva a Magyar Idők.

2017. január 17. 15:16
Gabay Dorka

Ilyen segítség az ápolási díj, amely a tartósan gondozásra szoruló 18 év alatti gyermek otthoni ápolását anyagilag segíti. A támogatás összege 31-56 ezer forint lehet a beteg állapotától függően – írja a Magyar Idők.

Továbbá, amennyiben a gyermekre tekintettel magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak, a gyermek tizedik életévének betöltéséig gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) is jár. Emelt összegű családi pótlék esetén a gyermek közgyógyellátásra is jogosult. Vagyis a gyógyszerköltség összegéhez igazodó havi keretet állapítanak meg, amelynek összege havonta akár 12 ezer forint is lehet, amihez évi hatezer forintos összegű eseti keret kapcsolódik.

A gyermekvédelmi jogszabályok mellett a köznevelési törvény is foglalkozik a sajátos nevelési igényűekkel: eszerint ők a bölcsődékben és óvodákban ingyenesen étkezhetnek, akkor is, ha olyan családban élnek, amelyben tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek.

A 18 év alatti tartósan beteg vagy fogyatékos tanulónak 50 százalékos normatív kedvezmény jár. Végül, de nem utolsósorban a sajátos nevelési igényű gyermek és kísérője a közlekedési eszköztől függően térítésmentesen, vagy 90 százalékos kedvezménnyel utazhat.

*

Az utóbbi években folyamatos emelkedést mutat a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma. Míg 2012-ben mintegy 81 ezer ilyen gyermek volt, a 2015-ös statisztika szerint számuk elérte a 86 ezret, az idei tanévet pedig ennél is több SNI-s kezdte meg.

Az Emmi tájékoztatása szerint sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek, tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, vagy pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott. Idetartozik például a diszlexia, a diszgráfia és a kóros aktivitászavar - írja a Magyar Idők.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
schnee
2017. január 18. 07:40
Csak iskola ahova járhatnak és tanár nincs aki értené hozzájuk. A penzbeni támogatások meg már nagyon régóta járnak. A mostani kormány csak szűkítette a kört aki részesülhet támogatásban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!