Életeket mentett egy testnevelő tanár

2017. január 21. 13:29

A buszbaleset túlélői leginkább azok a gyerekek, akik a busz hátuljában ültek, és az ablakokat kitörve el tudták hagyni a járművet. Más túlélőknek egy testnevelő tanár segített, aki visszament az égő buszba, hogy kihozza a bent rekedt diákokat. Egy hős diák is volt a buszon, aki élete árán menthette meg társait.

2017. január 21. 13:29

A péntek esti olaszországi buszbaleset túlélői leginkább azok közül a gyerekek közül kerültek ki, akik a busz hátsó részén ültek, ők az ablakokat kitörve el tudták hagyni a lángoló járművet – mondta el a milánói magyar konzul.

Timaffy Judit beszámolt arról is, hogy több gyerek életét a buszon utazó testnevelő tanár mentette meg, aki visszament az égő buszba, hogy a lehető legtöbb gyereket kimentse onnan. Őt súlyos égési sérülésekkel a hátán szállították kórházba.

Egy hős diák is volt a buszon

A veronai közúti rendőrség vezetője szerint az elhunytak között volt egy olyan diák is, akinek a testét a busz ablaka mellett találták meg. Kezében még ekkor is ott volt az ablak betörésére szolgáló kalapács. A hatóságok szerint a diák az utolsó pillanatig próbált utat törni, s mikor sikerült neki, nem hagyta el azonnal a buszt, hanem társainak segített a menekülésben.

A pólóban kimenekülő gyerekeknek az autósok adtak ruhákat, takarókat. A szemtanúk szerint a baleset látványa sokkoló volt.

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2017. január 22. 08:40
Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szivünkhöz közel álló. De nincs már. Akár a föld. Jaj, összedőlt a kincstár. Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, s mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló. Nézzétek e főt, ez összeomló, kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz, mely a kimondhatatlan ködbe vész kővé meredve, mint egy ereklye, s rá ékírással van karcolva ritka, egyetlen életének ősi titka. Akárki is volt ő, de fény, de hő volt. Mindenki tudta és hirdette: ő volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt, s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja, mint vízbe süllyedt templomok harangja a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég: „Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”, vagy bort ivott és boldogan meredt a kezében égő, olcsó cigaretta füstjére, és futott, telefonált, és szőtte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlenegy. Keresheted őt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltba sem és a gazdag jövőben akárki megszülethet már, csak ő nem. Többé soha nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya. Szegény a forgandó tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. Édes barátaim, olyan ez éppen, mint az az ember ottan a mesében. Az élet egyszer csak őrája gondolt, mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”, majd rázuhant a mázsás, szörnyü mennybolt, s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...” Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra, mint önmagának dermedt-néma szobra. Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a világon egyszer. "Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd" -https://www.youtube.com/watch?v=e5yVOg3KhBM
thymian
2017. január 21. 21:07
Egy történelem tanár is mentette a gyerekeket. Ő meghalt. A tornatanár két fia is. A hideg futkos az ember hátán. Hogy lehet ilyen tragédiát túlélni?
Harangláb
2017. január 21. 20:34
Egy pillanat alatt hétköznapi emberek valódi hősökké váltak... Minden tiszteletem az övéké!!! ...Az ember csak ül otthon tehetetlenül a székében és segítene, ahogy tud...De hogyan, véradás,...Bármi más???
kispufi
2017. január 21. 18:38
tudtommal az életmentő tornatanár a két gyermekét és a feleségét is elveszítette a tragédiában...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!