Esélyteremtés oktatással

2016. november 09. 23:33

Befogadó, esélyteremtő iskolára van szüksége a társadalomnak – mondta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az iskola esélyteremtő hatásáról rendezett szerdai konferencián, a józsefvárosi Kesztyűgyár Művelődési Központban.

2016. november 09. 23:33

Az Emmi által szervezett, szegénységgel szembeni küzdelemről szóló konferenciasorozat eseményein az ágazati irányítók mellett szakemberek, kutatók, érdekképviseletek, szakmai háttérintézmények képviselői beszélgetnek a témáról. 

Nagyon fontos az iskolára való felkészítés

Czibere Károly megnyitójában arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás általi esélyteremtés nem „egy dimenzió, hanem a dimenzió”. A társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység okai közül ugyanis a legtöbb visszavezethető az alacsony iskolai végzettségre, ezért fontos, hogy megvizsgálják, az oktatás milyen módon tud esélyt teremteni. 

Az államtitkár kiemelte: nagyon fontos a 6 év alattiaknál az iskolára felkészítés. Hozzátette: az iskolákkal kapcsolatban pedig az a fontos, hogy befogadó, méltányos oktatást biztosítsanak és esélyteremtőek legyenek. A politikus szólt az együtt-tanítás melletti elköteleződés fontosságáról is, ugyanis, mint mondta, azt tapasztalták, hogy csak úgy lehet sikeresen harcolni a szegregáció ellen, ha szemléletformáló, együttműködő, a partnereket és érintetteket bevonó módon kezelik a kérdést.

Alacsony a diákok problémamegoldási képessége

Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár előadásában utalt arra, hogy a kompetenciamérés eredménye szerint országosan a tanulók stabilan teljesítenek, egy szűk sávban mozognak az eredmények. Azonban amikor az eredményeket a településméretekkel is összevetették, azt tapasztalták, hogy a nagy és közepes városok tanulói az átlagosnál jobb, a kisvárosi, nagyközségi, közepes községi és kisközségi diákok pedig az átlagosnál rosszabb eredményeket értek el. A helyettes államtitkár jelezte: az eredmények azt mutatják, van még mit tenni a kisfalvak iskoláiban.

Kiemelte: a magyar iskolarendszer egyik legnagyobb problémája, hogy alacsony a diákok problémamegoldási képessége, ami felveti a magyar köznevelés 20-25 éves problémáját, hogy vajon az ismeretközvetítő, tudásalapú iskolarendszer, vagy „alkalmazó, felhasználó” iskolarendszer irányába kell-e elmozdulni. A helyettes államtitkár jelezte: egy amerikai kutatás szerint a mai általános iskolások kétharmada olyan munkát fog végezni, amit ma még fel sem találtak, vagyis az iskolának az a feladata, hogy képessé tegye a gyereket a tanulásra, az ismeretek alkalmazására. Mint mondta, a produktív foglalkoztatást megalapozó alapkészségekkel kell felruházni a diákokat, támogatni kell a továbbtanulást, nagyobb figyelmet kell fordítani a készségek fejlesztésére, a kognitív, szociális, érzelmi, műszaki tudásra. 

A megoldás a végzettség megszerzése

Langerné Victor Katalin felzárkózásért felelős helyettes államtitkár előadásában elmondta: a cél az, hogy magabiztos tudást szerezzenek a gyermekek az iskolában, valamint hogy erősítsék a tanulás fontosságát. Emellett az is feladat, hogy ne csak a tanuláshoz segítsék a diákokat, hanem képessé tegyék őket arra, hogy munkát találjanak és boldogulni tudjanak. Mint mondta, a születéstől rendelkezésre állnak programok, amik hozzásegítik a hátrányos helyzetű gyermekeket, hogy az iskolába kerülésük előtt le tudják küzdeni hátrányukat.

Példaként említette a Biztos Kezdet Gyerekházakat és a három éves kortól kötelező óvodázást. Az iskolai rásegítő programok közül kiemelte az Útravaló ösztöndíjprogramot, amiben 9 ezren vesznek részt országosan, a tanodaprogramot, amelyben 2017-től közel 300 tanoda fog működni, 8 ezer gyermek részvételével, valamint az „Együtt, testvérként” iskolaközi szemléletformáló programot. Mint mondta, a 9. osztály az, ahol a hátrányos helyzetűek „általában feladják”, ezért indították a „Lépj egy fokkal feljebb” elnevezésű programot, valamint az „Iskolapad újratöltve” programot, ez utóbbiban azokat segíti az iskola középfokú végzettséget szerezni, akik kihullottak az iskolapadból. A helyettes államtitkár kiemelte a tavaly, kimondottan roma lányoknak indított, iskolaelhagyást megelőző programot is.

Hangsúlyozta: a megoldás a végzettség megszerzése, ami nem feltétlenül egyetemi diploma. A hátrányos helyzetű fiataloknak egyre több esélye van arra, egyetemi végzettséget szerezzen – szögezte le, és példaként említette, hogy a roma szakkollégiumokban idén már 296-an tanulnak.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!