A perinatális veszteség és gyász sajátosságai – fókuszban az apák

„E fejezet célja, hogy összefoglalja a szülés körüli időszakban elveszített gyermek elgyászolásával kapcsolatos gyakorlati tapasztalatokat és vizsgálati eredményeket különös tekintettel az apák szempontjából.

A perinatális veszteség fogalma és jellegzetességei

A perinatális veszteség igen tág fogalom, minden olyan esemény ide tartozik, amire igaz, hogy ebben a kritikus életszakaszban veszteség-élménnyel, és a veszteséget feldolgozó gyászmunkával jár együtt. Ebben a megközelítésben ide tartozik a gyermek különböző életkorban való elvesztésén túl, a fogyatékos vagy beteg gyermek születésével kapcsolatban érzett gyász, a koraszülöttséggel együtt járó csalódottság és veszteség élménye, de akár a korábbi életstílustól való elköszönés, a kevesebb felelősséggel együtt járó férfi léttől való búcsú élményvilága is. A kisebb horderejű veszteségek gyakran önmaguktól, vagy néhány támogató beszélgetés nyomán megoldódnak. A gyermek halála vagy maradandó fogyatékossága azonban rendszerint nehéz gyászfolyamatot vetít előre a szülőpár mindkét tagja számára. A krízis oldódásához nem egyszer terápiás segítségre is szükség lehet annak érdekében, hogy a pár együtt tudjon maradni a sokszor különböző dinamikában zajló gyászmunkájuk ellenére, és akár adott idő múlva nyitottá váljanak egy új gyermek befogadására. 

(...)

A magzat vagy újszülött elvesztése azért különösen nehéz lelki teher, mert bármennyire is kicsi a gyermek, a szülők pszichés reprezentációja tartalmazza a gyermekkel kapcsolatos terveket és jövőképet. Sikertelen terhesség esetén megrendül a szülői identitást, a pár közös jövőképének sérthetetlenségéről alkotott fantázia, amit gyakran kísér szégyenérzet, ön-vádlás és szociális izoláció (Kovácsné és mtsai. 1994).

(...)

A perinatális gyászmunka folyamatát nehezíti, hogy a meghalt gyermekről kevés vagy egyáltalán nincs konkrét emlékkép, emléktárgyak, így minden olyan tárgy, ami emlékeztet a meghalt gyermekre, nagy jelentőséggel bír (Roush 2007). 

(...)

A veszteséget hordozó családokat gyakran kommunikációs zárlat veszi körül, a tágabb család, barátok attól való félelmükben, hogy még több fájdalmat okoznak, kerülik a gyászoló szülőket. A halál általában is tabu-téma társadalmunkban, a magzat, újszülött halálra ez fokozottan igaz. 

(...)

A perinatális veszteség sajátossága, hogy mindig váratlanul következik be, nincs idő az ún. "anticipációs gyászra", azaz a halál bekövetkezésének elővételezésére, elképzelésére. A gyászoló szülők esetében ezért gyakoribb az elakadt gyászmunka, krónikussá válhat a szeparációs szorongása, a bűntudat és a depresszió (Kovácsné és mtsai. 1994).

A gyász lefolyását több tényező is befolyásolja, így pl. a gyermek halálának körülményei, a gyermekkel való kapcsolat minősége, a gyászoló szülő személyisége és szociális támogatottságuk. A trauma akkor a legmélyebb, amikor a halál a szülés alatt következik be. A szülés során az anya és a szülésnél jelen lévő apa is erősen módosult tudatállapotban vannak, ami hátráltatja a veszteség megértését, így leginkább a tagadás, elutasítás fázisában rekednek meg.

Nagyobb a veszteség élmény akkor is, ha a pár hosszú ideje várt már a gyermekre, ill. ha volt korábban elszenvedett perinatális veszteségük. A magzat gesztációs korának növekedése ugyancsak befolyásolja a gyász intenzitását: minél idősebb a meghalt gyermek, annál súlyosabb a gyász (Lang et al. 2003).

Az egészségügyi személyzet viszonyulásának szerepe a szülők gyászában

Nemzetközi „jó gyakorlat” – Perinatális Hospice

A Perinatális Hospice mozgalom a felnőtt haldoklók mintájára került megalapításra az Amerikai Egyesült Államokban az ezredfordulón azzal a céllal, ahogy az élettel összeegyeztethetetlen betegségben szenvedő magzatok szüleit támogassa a várandósság és szülés idején, valamint abban a rövid időszakban, amíg a gyermek él (StarShine Hospice Perinatal Program of Cincinnati Children’s Hospital Medical Center, Ohio). Az intézmény egy olyan jól strukturált, méltóságos programot kínál a szülők, testvérek, nagyszülők és fontos rokonok számára, ami segíti őket abban, hogy értelmet és intim élményeket szerezzenek életről és halálról a fogyatékos gyermekkel együtt töltött rövid időben. A segítség rendkívül sokrétű: magába foglalja a szülésre való felkészítést, a beteg újszülött esetleges hazaadását, a halál bekövetkezte utáni gyászmunka feldolgozásának támogatását, ill. a teljes folyamattal együtt járó instrumentális, szociális, pszichés és spirituális segítséget (Roush et al. 2007). A mozgalom igazi alternatívát kínál a szülők számára e tragikus esemény feldolgozására, szemben a fogyatékos gyermek életének művi abortusz útján való megszakításával, ami rendszerint mély bűntudattal és önvádlással teli pszichés folyamatokat indít el (Singer 2008).

Perinatális halál esetén szükséges és hasznos tennivalók szülészeti intézmények dolgozóinak