Csapdába csalt budai gyerekek – törvényt sért a Klik

2016. május 04. 19:38

Több mint tucatnyi családot csalt csapdába a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 12. tankerülete és a Tamási Áron Általános Iskola. Az utóbbi körzetéhez tartozó, szeptembertől első osztályba menő gyerekek szüleit akár meg is bírságolhatják, holott az állami fenntartó és az iskola sért törvényt. Bizonytalan, hogy hova járhatnak majd a kicsik, az iskola és a Klik viszont sem nekik, sem a Mandinernek nem válaszol.

2016. május 04. 19:38
Stumpf András

Aki azt hiszi, csak Kelet-Magyarországon van gond az iskoláztatással és Budapest gazdag 12. kerületében minden fenékig tejfel, nagyot téved. Több mint tucat, a hegyvidéki Tamási Áron Általános Iskola körzetébe tartozó család van magán kívül pillanatnyilag: csütörtökön kezdődnek a beiratkozások, de fogalmuk nincs, gyerekük hol kezdheti meg az első osztályt szeptemberben. 

Visszautasíthatatlan ajánlat?

Pedig minden jól indult. Az iskola hónapokig félreérthetetlenül azt kommunikálta, hogy a körzetes gyerekek szüleinek nem kell aggódniuk, a gyerekeket természetesen fel fogják venni. Ez eddig nem is meglepő, hiszen az iskolának ez törvényi kötelezettsége. A köznevelési törvény (Nkt.) 50. § (6) szerint: „Az általános iskola köteles felvenni, átvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik (a továbbiakban: kötelező felvételt biztosító iskola).” A suliban február és március hónapban összesen 3 nyílt napot tartottak, még a beszerzendő taneszközök listáját is kiosztották. A szülők be is adták a jelentkezéseket (a határidő április 15. volt), majd nyugodtan vártak hetekig. 

Egészen múlt péntekig, amikor levelet kaptak az iskolától – annak következtében meg sokan pánikrohamot is. Gyereküket nem vették fel. Helyhiány miatt. Márpedig a beiratkozások e hét csütörtökön és pénteken vannak. Azaz maradt hat napjuk – de mire is?

Arra, hogy eldöntsék, engednek-e a zsarolásnak. Az iskola levelében ugyanis ott volt javaslatként négy másik, a tankerülethez tartozó suli, amelyben még van hely. A Virányos iskola nagyjából 7 kilométerre van és háromnegyed óra tömegközlekedéssel, az Arany János Gimnázium fent a Sashegyen, a Jókai pedig a Széchenyi hegy tetején. Javasolták még a Németvölgyi iskolát is, amelynek nem a legjobb a híre a kerületben.

Szándékos csapda

Többen is fellebbeztek az iskola törvénytelen döntése ellen a helyi Kliknél, de választ csak tizenöt nappal az után kapnak, hogy beérkezett a fellebbezésük. Azaz jóval a most csütörtöki, pénteki beiratkozások után. Ha nem íratják be gyereküket valamelyik „ajánlott” intézménybe, aztán pedig újabb elutasító végzést kapnak, azt kockáztatják, hogy sehova sem tudják beíratni a gyereket. Akár még őket bírságolhatják meg ezért. Ha engednek a zsarolásnak és beíratják a gyereket valamelyik távolabbi suliba, akkor meg a Klik erre hivatkozva már nyugodtan elutasíthatja majd a fellebbezésüket.

Minden jel arra mutat ráadásul, hogy az iskola és a Klik éppen ezt a csapdahelyzetet akarta előidézni, hiszen már a jelentkezések utolsó napján, április 15-én tisztában voltak a jelentkezők pontos létszámával. Az iskolának nincs joga válogatni a körzetes gyerekek között, de ha már mégis így tett, rögtön értesíthette volna a kiszórtak szüleit. Akkor még lett volna idő fellebbezni a beiratkozásokig. Így most nincs. A szülők és a gyerekek isszák a történet levét, miközben a rájuk eső kötelezettséget nekik szándékukban áll teljesíteni.

A törvény a gyermeket ugyanis arra kötelezi, hogy a törvényben rögzített keretek között iskolába járjon (Nkt.45.§(1), az államot pedig (Nkt.2. § (1)) arra, hogy ezt a kötelezően előírt szolgáltatást biztosítsa. Vagyis az iskolának kötelező felvennie a körzetéhez tartozó gyereket, az intézmény fenntartójának pedig az a kötelessége, hogy az ehhez szükséges forrásokat, eszközöket biztosítsa. Ezt nem tette itt a Klik.

Hallgat az iskola, hallgat a Klik

A Mandiner megkereste az iskolát is, habár sok jóra nem számítottunk: a szülők elmondása szerint az igazgatónő régóta elérhetetlen. Valóban. A titkárnő közölte: ő nem nyilatkozhat, „az igazgató asszony pedig külföldön van”, úgyhogy forduljunk a Klikhez.

Így tettünk. Az ottani kollegina közölte, hogy 15 napon belül kapnak választ a fellebbezésükre a szülők, majd fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az iskola küldte a levelet az elutasításról, nem a Klik. Ezután eszébe jutott, hogy ő sem nyilatkozhat.

Kértük tehát a tankerületi igazgató Bak Ferencet, aki igen. „Az igazgató úr éppen költségvetés-tervezésben van. Egész héten. Csak jövő héten tud nyilatkozni.”

Tehát a beiratkozások lezárulta után.

Az érintett tucatnyi gyerek szülei mindeközben a hajukat tépkedik tehetetlenségükben.

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Manamanawawa
2016. május 05. 15:43
Kár, hogy sehol nem kerül említésre, amit lassan a fél kerület tud, hogy Hajnal Gabriella (Tamási igazg.)Bak Ferkó (KLIK tankerületi igazgató) szeretője. Persze ifjabbik Bak Ferkó is a Tamásiban dolgozik mint tesitanár, úgyis családban maradnak a dolgok. Gondolom nincs összefüggés eme melegágyas kapcsolati háló és az amúgy meglehetősen karrierista igazgatónő,sokszor KLIKen is túlnyúló tettei között.
verity
2016. május 05. 14:02
A történetnek ez még csak az első fele volt. A klik igazgatója a törvényesség felkent lovagja jogszerűen nem teheti meg, hogy ne adjon helyt a fellebbezésnek, ezért nem csak arra játszik, hogy a szülők ne nyújtsanak be fellebbezést, hanem arra is, hogy akik már beadták, azok is vonják vissza, vagy mondjanak le a további jogérvényesítésről. Azok a szülők, akik elfogadják a felajánlott helyet, nem fordulhatnak közvetlenül a másik iskolához, mert az iskoláknak utasításba van adva, hogy csak az ő engedélyével lehet bárkit is felvenni. Az engedélynek pedig feltétele is van...Ha már kegyeskedik felvenni a gyereket egy másik iskolába, akkor vállalják, hogy ott is maradnak.
Berecskereki
2016. május 05. 08:27
Ki a XII. kerület, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere? JÉ! Pokorni Zoltán az oktatási szakember. "Javasolták még a Németvölgyi iskolát is, amelynek nem a legjobb a híre a kerületben." Igen? Egy ilyen jó szakember által vezetett Önkormányzatnál ez miképpen fordulhat elő? Valószínű Stumpf Andrásnak erre is van válasza és ismerve a hitelességét, biztos válaszolni is fog egy másik írásban. ;-)
Berecskereki
2016. május 05. 07:38
Stumpf Andrásnak sikerült összekutyulnia a történéseket, folyamatokat. Kezdjük azzal, hogy a 12. tankerületben melyek az Önkormányzat által működtetett iskolák. • Arany János Általános Iskola és Gimnázium • Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola • Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola • Németvölgyi Általános Iskola • Solti György Zenei Alapfokú Művészetoktatási Intézmény • Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Gimnázium • Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola • Virányos Általános Iskola • Zugligeti Általános Iskola https://www.hegyvidek.hu/intezmenyek/oktatas/iskolak/tamasi-aron-altalanos „A működtetési feladatok 2013. január 1 -jétől történő ellátásával kapcsolatban a rendező elv a település lakosságszáma: főszabály, hogy a 3000 lélekszám alatti települések esetén az állami fenntartásba kerülő köznevelési intézmények működtetője a KIK, a 3000 lélekszám feletti települések esetén az önkormányzat.” http://klik.gov.hu/download/f/f0/70000/tajekoztato_level_intezmenyvezetoknek.pdf Vagyis a fentebb érintett iskolák esetében a KIK fenntartó, a működtető pedig az önkormányzat. Az eddigiekben logikusan az következne, hogy mindegyik iskolának megvan a vonzáskörzete, amelyből köteles felvenni a beiratkozókat. SA írásából ezzel kapcsolatos tények azonban ez nem derülnek ki, mint ahogy az sem; ki a működtető és ki a fenntartó. A működéssel kapcsolatban pedig talán nem a KIK-et, hanem az önkormányzatot kellene megkeresni. Egyébként nem tartom életszerűnek, hogy a Tamási Áron Általános Iskola vonzáskörzetében annyi 6 éves gyermek lenne, hogy ezzel a helyek megtelnének. Valószínűsítem, hogy a beíratottak egy része másik iskola vonzáskörzetében lakik. „A szülők be is adták a jelentkezéseket (a határidő április 15. volt)” – írja SA. Április 15. nem jelentkezni kellett, hanem beíratni. A beiratkozás időpontja: 2016.április 14. csütörtök 8-19-ig 2016. április 15. péntek 8-19-ig Forrás: http://www.tamasi.sulinet.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=13&Itemid=126 Az elutasítás után a fellebbezésre –feltételezésem szerint – 15 nap áll rendelkezésre és a beérkezéstől számított 15 napon belül kell elbírálni. SA írásából nem derül ki, hogy a fellebbezést ki bírálja el, s az sem derül ki, hogy mi történt vele. Számomra az sem érthető, hogy miért a Klik-nél fellebbeztek, amikor a működtető az önkormányzat. Ha viszont a Klik-nél kell leadni a fellebbezést, akkor feltételezem, hogy még az önkormányzatnál ezt is meg lehet fellebbezni. Ennek alapján pedig jelenleg még nioncs jogerős határozat. " A törvény a gyermeket ugyanis arra kötelezi, hogy a törvényben rögzített keretek között iskolába járjon (Nkt.45.§(1), az államot pedig (Nkt.2. § (1)) arra, hogy ezt a kötelezően előírt szolgáltatást biztosítsa. Vagyis az iskolának kötelező felvennie a körzetéhez tartozó gyereket, az intézmény fenntartójának pedig az a kötelessége, hogy az ehhez szükséges forrásokat, eszközöket biztosítsa. Ezt nem tette itt a Klik." – SA. Ez akkor igaz, ha a Klik látja el a fenntartói és működtető feladatokat. Az eddig írtak szerint azonban az látszik valószínűnek, hogy a Klik fenntartó, a működtető pedig az önkormányzat. Mindezek figyelembevételével talán érdemes lenne a posztot újraírni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!