Középkori emlékek, restaurált freskók: véget ért a szegedi dóm felújítása

2015. december 09. 14:13

Véget ért a szegedi dóm és környezete 2014 tavaszán indult felújítása. A munkálatok kétmilliárd forintba kerültek, amelynek egy része uniós támogatás volt. A templom homlokzatának rekonstrukció még folytatódik. Látogathatóvá vált a középkori Dömötör-torony és az altemplomban kiállítóteret alakítottak ki.

2015. december 09. 14:13

Több mint kétmilliárd forintból, uniós támogatással megújult a szegedi dóm, a Dömötör-torony és a székesegyház környezete.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök a beruházást lezáró szerdai sajtótájékoztatón elmondta: bár ez a fejlesztés véget ért, a templom homlokzatának rekonstrukciója folytatódik. A Szent Gellért alapította egyházmegye 15 esztendő múlva – amikor a székesegyház százéves lesz – ünnepli alapításának millenniumát, a tervek szerint addigra a főhomlokzat és tornyok után a templom teljes külseje megújulhat.

A székesegyház liturgikus terében történt változások közül a püspök a legfontosabbként a baldachin áthelyezését említette, amely a kupola alá került. A fejlesztés részeként az altemplomban kulturális, tudományos és közösségi rendezvények befogadására alkalmas tereket alakítottak ki, az előlépcső alatt látogatóközpontot hoztak létre.

Kiss-Rigó László kitért arra: a székesegyház felújításakor felmerült, hogy a munkálatok miatt akár szüneteltetni kell a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásait. Az egyházmegye azonban korszerű színpadtechnikát tudott vásárolni, melyet ingyen a fesztivál rendelkezésére bocsátott. A színpadot két évadon át pedig a székesegyházzal szemben állították föl. A színpad a jövő nyáron visszakerül a megszokott helyére, a dóm elé, de a korábbinál távolabb állítják föl a templomtól.

Kozma Gábor projektvezető, a Gál Ferenc Főiskola rektora kifejtette: a székesegyház és a Dóm tér átadása, az 1930-as évek óta ezidáig nem volt lehetőség jelentősebb felújításra, az épületben, az üvegablakokon, a mozaikokon, a faliképeken keletkezett sérülések kijavítására. A felújításnak köszönhetően a templom nyugati tornyát is bejárhatják a látogatók.

Az altemplomban kialakított kiállítótérben helyezték el az egyházmegyei gyűjtemény kincseit, az érkező vendégek a tárlatokon megismerkedhetnek Szeged régmúltjával és a Dóm építéstörténetével is. Látogathatóvá vált a Dömötör-torony, melyben restaurálták Aba-Novák Vilmos freskóit és vissza került ide a keresztelő kút.

A felújítás során azonban a hvg szerint 12. századi, középkori egyház emlékek pusztultak el, amiről név nélkül nyilatkozó régészek beszéltek a hírportálnak 2015 áprilisában. 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!