Magyar-román: három szurkolót letöltendő börtönre ítéltek

2015. szeptember 07. 17:41

Öt fociszurkolót gyorsított eljárásban állítottak bíróság elé hétfőn, amiért a rendőrökre támadtak a magyar-román meccs alatt pénteken. Ketten felfüggesztett, hárman letöltendő börtönbüntetést kaptak hivatalos személy elleni erőszak miatt, és mindannyiukat eltiltották a sportrendezvények látogatásától is egy időre.

2015. szeptember 07. 17:41

Három embert letöltendő, két embert felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt hétfőn a bíróság a Magyarország-Románia focimeccs során rendőrökre támadók ügyeiben. Emellett valamennyiüket eltiltották a sportrendezvények látogatásától is egy időre. 

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a múlt pénteki mérkőzést biztosító rendőrök elleni támadásokkal összefüggésben a Budapesti Nyomozó Ügyészség hétfőn öt embert állított gyorsított eljárásban bíróság elé hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság mind az öt vádlottat bűnösnek mondta ki. Három vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést szabott ki, ezek időtartamát 2 évben, 2 év 6 hónapban, illetve 3 év 4 hónapban állapította meg. Két további embert a bíróság 2-2 év börtönbüntetésre ítélt, ezek végrehajtását 5-5 év próbaidőre felfüggesztette.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BostonBoy
2015. szeptember 07. 18:58
Aki magyar zászlót lobogtatva erőszakoskodik, eredménytől függetlenül, előtte-utána balhézik, az nem ember, az nem a fociért megy, hanem a cirkuszért. Börtönbe, börtönbe mindet. És ki a kezéből a hazája zászlaját, állampolgárságból megbukott!
Tintamin
2015. szeptember 07. 18:36
Kivalo!!! A tobbezer barombol ez remel arany! Es meg a menekultekre vagyunk kiakadva, akik nagysagrendekkel kisebb kart okoznak, mint ezek az ultrabarom turbomagyar "futballszurkolok"....
illiberator
2015. szeptember 07. 18:31
Az egész hordát sóbányába!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!