Román „sumerológia”: Funar szerint Jézus is dák volt

2015. augusztus 06. 12:39

Jézus nem zsidó és nem magyar, hanem dák volt, és a mai Románia területén született – állítja a Nemzetközi Dákológiai Kongresszusra írt brosúrájában Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, hírhedt polgármestere. Szerinte a Jézus származásával kapcsolatos igazságot a Vatikán alagsoraiban rejtegetik. Funar szerint egyébként az egész emberi civilizáció román termék.

2015. augusztus 06. 12:39

Gheorghe Funar, aki 1992-2004 közt volt Kolozsvár hírhedten magyarellenes, a főtéri kukákat is román nemzetiszínre festető polgármestere megteremtette a „Jézus is magyar volt”-típusú, sumerológus magyar őseredet-magyarázatok román inverzét, amikor nemrég felvetette: Jézus Krisztus dák volt – írja a Főtér az Adevărul nyomán.

Az idei Nemzetközi Dákológiai Kongresszust júliusban rendezték Buzăuban. A rendezvényt Napoleon Săvescu, az Egyesült Államokban élő román orvos találta ki tizenöt évvel ezelőtt. Azóta minden évben összegyűlnek a „szakemberek”, hogy megvitassák kutatásaik legújabb eredményeit, amelyek annak az alapgondolatnak a finomításai, hogy a román nép ősei a dákok, a rómaiaknak pedig semmilyen szerepük nem volt a mioritikus nép kialakulásában.
 
Gheorghe Funar egy 32 oldalas brosúrában ismerteti a Jézus dák származásával kapcsolatos elméletét. A Biblia és különböző román szerzők több mint harminc kötetének tanulmányozása alapján Funar arra a következtetésre jut, hogy Isten fia a jelenlegi Románia területén született.
 
Véleménye szerint a Jézus származására vonatkozó igazságot – amely nem más, mint a géta–dák nép történelmének egyik fejezete –, a Vatikán alagsoraiban rejtegetik a keresztény egyház vezetői.
 
„Kétezer év után, a Géta–Dák Nép és az Emberiség Igazi Történelmét meghamisító emberek megpróbálják titokban tartani Isten Fiának Igazi Életrajzát is. Azt remélték, hogy az Igazság soha nem derül ki. Az Elsődleges Nép, a Géta–Dák Nép Igazi Történelme, Igazi egyistenhitű Vallása és Isten Fiának Igazi Életrajza nem rejtegethető és hamisítható a végtelenségig” – írja könyvében Funar, aki újabban szinte minden szót nagybetűvel ír.
 
Gheorghe Funar egyébként rendszeresen ír rövidebb elemzéseket, amelyekben arról értekezik, hogy az emberi civilizáció a jelenlegi Románia területén alakult ki, az emberi kultúra alapja pedig az Elsődleges Nép, vagyis a dákok.
 
A mioritikus nép elképzelése egy kisbárányról és három pásztorról szóló román balladából ered (Miorita; A kisbárány), amelyben két pásztor, akik közül legalább az egyik magyar, orvul meg akarja gyilkolni moldovai társát, de az mitikus módon értesül a tervről és megmenekül. Lucian Blaga költő-filozófus alkotta meg a mioritikus térről szóló elméletét, amely szerint a román nép egy dombokból és síkságokból álló harmonikus tájon született, melyből szinte mitikus lelki kiegyensúlyozottsága következik. Mindez az ősi ellenségnek tekintett magyarokkal szemben fogalmazódott meg, akik lelki élete – abból adódóan, hogy többségükben a sík pusztán élnek – egyhangú és „lapos”.
 
Funar elképzelése, úgy tűnik, részint ellentétben áll a dákoromán elmélettel, amely szerint a román nép a rómaiakkal keveredő dákok utódai. A történettudomány szerint azonban a pásztorkodó román nép a Balkánról húzódott fel a középkor folyamán, Erdélybe pedig a tatárjárás után telepítették be az első csoportokat.

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2016. november 01. 10:16
Funár valóban lenne Jézussal elszámolni valód, és a magyarokkal kapcsolatban is.
írmag
2016. szeptember 02. 12:36
Állampolgárság, ha göndör a talpszőr! Jesszőr?
kohntalan
2016. május 27. 12:08
Egyik sem igaz. Jézus egy félnótás volt. Eszméi rengeteg szenvedést hoztak a világra.
Vendéen
2016. március 10. 13:45
Gheorghe Funar fikciós munkássága nem nagy meglepetés, hiszen Ceaușescu udvari költőjének, Corneliu Vadim Tudornak a Nagy-Románia Pártjában húzta le karrierje nagy részét. Demszky Gábor szélsőjobbos kollégája és kortársának elég lett volna, ha a vonatkozó magyar teóriákat fordítja át románra, bár valószínűleg ő nem spórolta meg ilyen egyszerűen a melót. Mindenesetre szívesen elmennénk tudósítani egyszer egy közös sumér-magyar-dák nemzetközi interdiszciplináris konferenciára. A román benzinkutaknál amúgy kapni lehet a borítója alapján a szívcsakráról szóló román könyvet, ezek szerint a szívcsakra Brassó környékén van, minthogy az kb az ország közepe. Nem ártana életre hívni valamiféle összehasonlító sumerológiát, amelynek keretében a Jézus magyar/román/mormon/marslakó jellegű mondákat vetjük egybe. A közös ellenség például rendszerint nem csak valamely szomszéd nép(ek), hanem a félelmetes Vatikán is, ahol az inkvizíció pincéiben őriznek valami titkos iratokat. Ebben lehet valami, bár egyszer XVI. Benedek lakonikusan megjegyezte, hogy „'az inkvizíció pincéi' a levéltárunk”. Mindenesetre készülhetne már egy új Dan Brown-regény, majd abból film a román vagy a magyar elméletből, nekünk nyilván a sajátunkat kéne promotálnunk, nehogymár ebből is a románok (vagy a szvatoplukiánus szlovák tan) vigye már el a prímet. Lobbizhatna a sikerünkért Andy Vajna is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!