Megalakult a KETEG Oikonomia Kutató Intézet Alapítvány

2015. május 05. 13:42

A domonkos nővérek és az ÉrMe Alapítvány közös kezdeményezéseként létrejött a KETEG Oikonomia Kutató Intézet Alapítvány a Sapientia főiskola gazdasági képzésének fejlesztésére.

2015. május 05. 13:42

 A KETEG Oikonomia Kutató Intézet Alapítványt a magyarországi Domokos Nővérek Rendje (Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja) és az ÉrMe Alapítvány hozta létre a közelmúltban, azzal a céllal, hogy a Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) című posztgraduális képzési program körül kialakult tevékenységeket a korábbiaknál professzionálisabban szervezze, összefogja, kibővítse.

„A Keteg és az ÉrMe Üzleti Hálózat között évek óta kiváló és szoros az együttműködés: a szervezési munkáktól a marketingkommunikációig számos területen kaptunk gyakorlati segítséget az ÉrMétől, illetve a hozzá tartozó cégektől. És amit a Keteg keretében elméletben oktatunk, azt az ÉrMe tagjai a gyakorlatban igyekeznek megvalósítani, tehát ilyen értelemben is jól kiegészítjük egymást” – mondta az ÉrMeháló.hu-nak nyilatkozva Dr. Baritz Sarolta Laura közgazdász, domonkos nővér, a KETEG képzés életre hívója és gazdája. 

„Rengeteg teendő van” – mondta, amikor a közelebbi jövő konkrét céljairól kérdeztük. Szükség van az alapképzés fejlesztésére – ebben számítanak az együttműködő oktatási intézményekre, azaz a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, a Budapesti Corvinus Egyetemre és az Angelicumra (a Római Pápai Szent Tamás Egyetemre) –, de vannak olyan új programok is, mint amilyen a domonkos nővérek szervezésében indult – a keresztény emberkép teológiáját középpontba állító – Credo-napok sorozata. Laura nővér a sikeres és folytatásra érdemes kezdeményezések közül kiemelte a KETEG-szalonokat, melyek klubszerű összejövetelre, színvonalas előadások meghallgatására adnak alkalmat azoknak, akik elvégezték a posztgraduális képzést, illetve akik érdeklődnek az emberközpontú közgazdaság elméleti és gyakorlati kérdései iránt.

 

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hillcut
2015. május 05. 16:55
első
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!