Csépányi: A nagymarosi találkozó a megfelelő életforma megtalálásában segíthet

2015. május 14. 11:50

A megfelelő életforma megtalálásában segíthet a szombaton tartandó nagymarosi ifjúsági találkozó – mondta Csépányi Gábor katolikus pap az M1-en. A találkozó témája a tisztaság lesz.

2015. május 14. 11:50

A megfelelő életforma megtalálásában segíthet a szombaton tartandó nagymarosi ifjúsági találkozó – mondta Csépányi Gábor katolikus pap, a rendezvényen műhelybeszélgetést vezető Iránytű team egyik tagja az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

 
Csépányi Gábor, a fiatalokat hivatásuk megtalálásában segítő csoport tagja elmondta, hogy a mostani találkozó témája a tisztaság. Az evangéliumi fogadalmakon haladnak végig a megszentelt élet évére való tekintettel, korábban volt szó a szegénységről, majd az engedelmességről is – tette hozzá.Kiemelte: az életet istentől kaptuk mint ajándékot, aki el tudja hinni, hogy ő isten ajándéka, az ennek megfelelően élheti az életét.
 
Arra a kérdésre, hogy ezek az üzenetek mennyire érvényesek a fiatalok körében, azt válaszolta: nagyon aktuálisak, egyre többen igyekeznek az életüket így berendezni. Ugyanakkor sokan keresik, hogyan is tudják élni az életüket, elhiszik-e, van egy teremtő isten és személyes kapcsolatot lehet vele ápolni.
 
Elmondta, a lelki napok ezt segítik elő, a találkozón megtanulhatnak imádkozni a fiatalok, „ez az első feltétele, hogy kapcsolatban legyünk az élet forrásával, az életet igazán tudjuk élni”.
 
A rendezvény története négy évtizedre nyúlik vissza, ez a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltú, évente kétszer – májusban és októberben – megrendezett országos lelki napja. Az eseményre sok határon túli fiatalt is várnak a szervezők, különösen a Nagymaroshoz közeli Felvidékről.
 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
antioxi
2015. május 20. 11:59
A pedofil, buzi papok is ott lesznek?
Zokni
2015. május 18. 15:47
"...a mostani találkozó témája a tisztaság..." Ez mostanában az állandó téma. Fogalmam sincs, hogy mire lehet e kérdésben kilyukadni, ha a negyven éve tapasztalható testi-lelki akceleráció társadalmi jelenségével szembesülünk. Például EZÉRT is nagyon deviáns jelenség az egyházi pedagógia. Legalábbis az, amely a Bibliából szó szerinti erkölcsi elvárásokat hüvelyez ki a mára nézve. Vagy csak azért csinálják, hogy a természetes kívánalmaknak engedő ifjakat a későbbi bűntudatuk az egyház kebelébe terelje?
Zokni
2015. május 18. 15:42
Csatlakozom az előttem szólóhoz: Én is hiszek neked! Na jó, én sem.
Csomorkany
2015. május 16. 22:27
Hiszek neked! Na jó, nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!