Szűkebb körben büntetné a hálapénzt egy minisztériumi javaslat

2015. április 08. 12:15

A Btk. szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy bűncselekményt valósít-e meg az előre nem kért, de utólag elfogadott hálapénz. Az Igazságügyi Minisztérium javaslata szerint csak az előre kért vagy a kötelesség megszegéséért ígért hálapénz lenne büntetendő. A rezidensek az új előterjesztéssel sem elégedettek.

2015. április 08. 12:15

A hálapénz kérdését rendező szakasz is található abban a törvénymódosítási csomagban, ami nemrég került fel az Igazságügyi Minisztérium online dokumentumai közé – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzet. A javaslat szerint csak akkor lenne büntetendő a paraszolvencia, ha előre kéri az orvos, vagy ha cserébe szakmai kötelességét szegi meg. 

Gellér Balázs ügyvéd nagyjából egy évvel ezelőtt, a Magyar Rezidens Szövetség képviseletében fordult a Polt Péter legfőbb ügyészhez, állásfoglalását kérve arról, hogy az előre nem kért, de utólag elfogadott hálapénz bűncselekménynek minősül-e. Gellér beadványában arra mutatott rá, hogy az új Btk. idevágó szövegéből az olvasható ki, hogy a paraszolvencia elfogadása újra büntethető. 

Az ügyészség igazat adott az ügyvédnek. Ahogy Fazekas Géza tavaly májusban fogalmazott: „Az ügyészség megvizsgálta a beadványt és maga is arra a következtetésre jutott, hogy a jelen jogszabályi rendelkezés alapján két, egymástól homlokegyenest eltérő jogi megoldás lehetséges”. A jogbiztonság helyreállítása érdekében már akkor azzal a javaslattal álltak elő, hogy a minisztérium kezdeményezzen törvénymódosítást és a Btk. vonatkozó szakaszába kerüljön be olyan fordulat, amely szerint az előny elfogadása csak kötelességszegéssel összefüggésben büntetendő. A jelenlegi előterjesztés ezt tartalmazza, de még nem került a kormány asztalára.

A friss javaslat szerint a Btk. 291. §-ban foglalt vesztegetés elfogadása bűncselekmény akkor valósulna csak meg, ha valaki „gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében végzett tevékenységével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a kötelességének megszegéséért a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja…” A módosítóhoz csatolt indokolás szerint ez egyértelművé teszi, hogy nem valósít meg bűncselekményt az orvos, ha utólag, a páciense elégedettségét kifejező pénzbeli vagy egyéb juttatást vesz át. Továbbra is bűncselekmény azonban, ha előre kéri, illetve, ha cserébe kötelességét szegi meg.

A rezidensszövetség így sem elégedett. A Magyar Nemzet megkérdezte Dénes Tamás elnököt, aki úgy vélekedett, a legfőbb cél a hálapénz gyakorlatának felszámolása és az orvosok tisztességes bérezése lenne, mert a paraszolvencia „szoftkorrupt” rendszere külföldre űzi a orvosokat.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. szeptember 16. 16:24
Mások is a fizetésükért dolgoznak, a rossz fizetésért is. Micsoda felülemelkedett értelmiségi maszlag: nekem azon felül is jár! A másik ember, tudod akinek a pénzén kitanítottak. Erkölcsi magaslat, a közös célok, csak a fizikai munkásoktól? Hivatástudat.
thymian
2015. május 01. 13:04
Mutyikormány mutyitörvénye.
kuwiq
2015. április 28. 14:03
Azért sok mindent elmond a kormányképes és jogalkotó erőről, hogy „Az ügyészség megvizsgálta a beadványt és maga is arra a következtetésre jutott, hogy a jelen jogszabályi rendelkezés alapján két, egymástól homlokegyenest eltérő jogi megoldás lehetséges”.
lajkakutyus
2015. április 08. 17:40
A bírók kiemelt munkabért kapnak heti két tárgyalási napért.Hogy a felkészülésre mennyi időt fordítanak látszik az évtizedes ügyeken, ártatlanok elítélésén, bűnösök futni hagyásán. Hatalmas fizetések vannak az MNBnél is és a kiemelt közhivatalokban.is. Az megerdemelnék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!