A konstantinápolyi pátriárkával találkozott Áder János

2015. március 14. 12:49

A nemzetközi élet kérdései és a környezetvédelem ügye is szóba került Áder János és I. Bartholomaiosz szombati isztambuli találkozóján. . „Aki a természetet nem tiszteli, az a teremtett világ alkotójával szemben is bűnt követ el” – hangsúlyozta a találkozón I. Bartholomaiosz.

2015. március 14. 12:49

A nemzetközi élet kérdései és a környezetvédelem ügye is szóba került Áder János és I. Bartholomaiosz szombati isztambuli találkozóján. A köztársasági elnök és kísérete négynapos törökországi látogatása utolsó napján kereste fel a konstantinápolyi pátriárkát. 

 A megbeszélésről Szőke László, az államfői hivatal külügyi igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a környezetvédelmi ügyekben igen aktív egyházi vezető meggyőződése szerint a klímaváltozás okozta kihívás nemcsak gazdasági, politikai probléma, hanem legalább annyira morális is. „Aki a természetet nem tiszteli, az a teremtett világ alkotójával szemben is bűnt követ el” – hangsúlyozta a találkozón I. Bartolomaiosz. 
 
A magyar kormány tavaly írt alá megállapodást a magyarországi ortodox egyházakkal. Ez azt tartalmazza, hogy a kormány nagyra értékeli az ortodox hagyományt, amely évszázadok óta szerves részét képezi a magyar történelemnek. 
 
Az államfő és a pátriárka találkozóján az egyházi vezető elismerően szólt a tavaly aláírt megállapodásról. 
 
Magyarországon egyébként a 2011-es népszámlálás adatai szerint 15 ezren vallották magukat az ortodox egyházhoz tartozónak.
 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2015. május 01. 11:48
erre kÁder megkérdezte az atomerőműről is Bartit?
illesl
2015. március 15. 10:16
Mikor lesz már autokefál Magyar Orthodox Egyház?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!