Húsvétra felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot

2014. november 24. 12:53

Húsvétra kívülről is felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot. Restaurálják a templom alatti barokk kripta 18. és 19. századi sírfeliratait is, valamint megújulnak az apátság belső ajtói. Az épület a felújítás alatt is látogatható lesz.

2014. november 24. 12:53

Húsvétra kívülről is felújítják a Tihanyi Bencés Apátságot egy 145 millió forintos kormányzati beruházás második ütemeként – közölte az apátság turisztikai igazgatója az MTI-vel.

 
Csizmazia Bulcsú azt mondta, az apátság tornyainak vakolását, festését már elvégezték és lefestették a nyugati homlokzatot is. A templom keleti sarkának – mely leginkább ki van téve az időjárás viszontagságainak – vakolását és festését decemberre befejezik. Hozzátette, hogy a külső lábazat felújításával és az orgona újra intonálásával, a rendház nyílászáróinak felújításával a tervek szerint húsvétra végeznek. 
 
Hozzátette: restaurálják a templom alatti barokk kripta 18. és 19. századi sírfeliratait is, valamint megújulnak az apátság belső ajtói. 
 
Csizmazia Bulcsú felidézte, hogy a felújítás első üteme az idén tavasszal zárult. Ennek keretében az eredeti barokk-korival egyező kelheimi mészkőlapokkal burkolták a templom belsejét. Megújult a templom lábazata, illetve a padok és a templomhajó faborításai, új világítást és hangosítást szereltek be, emellett téglaburkolat és világítás is került a templom alatti kriptába. 
 
A turisztikai igazgató azt mondta, régóta váratott magára a munka, hiszen az épület padozatát például a 19. század vége óta nem újították fel. 
 
A Tihanyi Bencés Apátságot I. András király alapította 1055-ben, Szűz Mária és Szent Ányos püspök tiszteletére. A 18. század derekán épült az altemplom fölé a messziről is jól látható barokk templom. A templombelső berendezésének munkálatait Stulhoff Sebestyén bútorasztalos irányította. Boldog IV. Károly magyar király Tihanyban töltötte száműzetése előtti utolsó napjait, ennek állít emléket a IV. Károly emlékszoba. A múzeum állandó kiállítása a Tihanyi Bencés Apátság és népei címet viseli, amely a szerzetesi és népi életet mutatja be 1055-től napjainkig. 
 
A templom és a királyi kripta a felújítás alatt is látogatható.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Willard
2014. november 30. 17:29
A katolikus vallás már akkor magyar ÁLLAMVALLÁS volt (mondom ezt protestánsként), amikor a mai ateisták és idegen, magyarellenes érdekeket védők még sehol sem voltak (vagy ha igen,az államnak volt gondja, hogy hamar leszokjanak erről a káros tulajdonságukról)... Számonkérni a magyar államon az államteremtő és állammegtartó katolikus vallás műemlékeinek felújítását otromba kozmopolita felfogásra vall.
trendo
2014. november 30. 15:20
Úgy általában megjegyzem, hogy egy ingatlan karbantartása,állagmegóvása az a tulajdonos dolga. Magyarországon egy kivétel van ez alól: a katolikus egyház, melynek összes épületét költségvetési pénzből újítják fel. Nem támogatást adnak, hanem lenyelik a teljes költséget. Ez valahogy nincs rendben.
acido domingo
2014. november 29. 20:37
'Amit te mondasz, az az, hogy a műemlék megszerzése jelentsen kiszámítható normatív jövedelemforrást. Vicc volna :-)' Úgy látom, megint unatkozol. Természetesen nem azt jelenti. ha nem látod, akkor inkább vitatkozz magaddal.
Willard
2014. november 29. 20:36
Ilyesmit a nálunk százszorta gazdagabb és katolikus hagyományaira abszolút büszke Olaszországban például istenkáromlás is lenne felhozni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!