Ferenc pápa boldoggá avatta VI. Pált

2014. október 20. 10:18

Október 19-én, vasárnap délelőtt a fél 11-kor kezdődő szentmisén Ferenc pápa a boldogok sorába iktatta elődjét, VI. Pál pápát. A Szent Péter téren bemutatott ünnepi szentmise egyben a harmadik, a család témájával foglalkozó rendkívüli szinódus lezárása is volt.

2014. október 20. 10:18

Az egyház és társadalom viszonyáról beszélt Ferenc pápa, aki elődje, XVI. Benedek jelenlétében boldoggá avatta vasárnap a római Szent Péter téren az egyházat 1963-1978 között vezető VI. Pál pápát, és ezzel lezárta a püspöki szinódust. A Szent Péter-bazilikára kifeszítettek egy molinót, amelyen VI. Pál széttárt karral, mosolyogva látható.

A téren a bíborosok mellett az első sorban foglalt helyet XVI. Benedek emeritus pápa, akit VI. Pál 1977-ben nevezett ki München-Freising érsekévé, majd később bíborossá kreált. Ferenc pápa a bíborosokkal és a püspökökkel érkezett, és első útja XVI. Benedekhez vezetett, akit szeretettel, hosszas kézfogással üdvözölt.
 
A szertartás elején Luciano Monari bresciai püspök a posztulátorral együtt a Szentatya elé járult, és kérte Isten szolgája VI. Pál boldoggá avatását. A posztulátor ismertette a leendő boldog életét, majd Ferenc pápa a szokásos formulával boldoggá nyilvánította VI. Pált, akinek liturgikus ünnepe születésnapjára, szeptember 26-ára került.
 
A pápa szavait nagy taps és harangzúgás követte, miközben leleplezték a Szent Péter-bazilika homlokzatán a Boldog VI. Pál pápát ábrázoló kárpitot.
 
Ferenc pápa latinul mondta el a boldoggá avatási hivatalos szöveget. Bejelentette, hogy boldog VI. Pál ünnepe minden évben szeptember 26-án lesz.
 
A szentatya homíliájában kijelentette: nem szabad félni az újdonságoktól, bátran kell válaszolni az új kihívásokra. „Isten nem fél az újdonságoktól, sőt, meglep bennünket és váratlan utakra vezet” – fogalmazott az egyházfő. A szombat este a szinódusi záródokumentum megszavazásával véget ért püspöki tanácskozásra utalt, amely nem adott többségi támogatást az elváltak és polgárilag újraházasodottak, valamint az azonos nemű párokat érintő kérdésekre. 
 
Ferenc pápa mély tapasztalatnak nevezte a kéthetes püspöki szinódust, amely lehetőséget adott a testületi véleményalkotásra. Rámutatott: az egyház arra hivatott, hogy gondozza a „vérző sebeket”, és „újragyújtsa” a reményt az oly sok remény nélkül maradt ember számára. Hozzátette, a szinódus elvetette magjait, most türelemmel és kitartással kell folytatni a munkát a jövő októberi, szintén a családról szóló szinódusig. 
 
Ferenc pápa a boldoggá avatott VI. Pált bátor és alázatos kereszténynek nevezte. Emlékeztetett, hogy 1965-ben Montini pápa vezette be a püspöki szinódus intézményét éppen azért, hogy az egyház figyelemmel kövesse saját kora jelzéseit és társadalmi változásait.
 
Ferenc pápa hozzátette, hogy VI. Pál volt az általa befejezett II. Vatikáni Zsinat „nagy kormányosa”: „a szekularizálódó és ellenséges társadalomban bölcs előrelátással – és néha magányban – kormányozta Szent Péter hajóját”. 
 
VI. Pál boldoggá avatásán a Vatikán adatai szerint hetvenezer hívő vett részt, többségükben olaszok. Ferenc pápával koncelebráltak a szinóduson részt vevő bíborosok és püspökök, közöttük Erdő Péter bíboros. 
   
A Szentatyával koncelebráltak Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor, Luciano Monari, Brescia püspöke, aki a boldoggá avatást kérelmezte a pápától, valamint Giovanni Battista Re, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa, Angelo Scola milánói bíboros, aki egyházmegyéje háromezer zarándokával együtt érkezett a szertartásra, továbbá Agostino Vallini, a pápa római helynöke, André Vingt-Trois párizsi érsek, szinódusi delegált elnök, Raymundo Damasceno Assis, Aparecida érseke, szinódusi delegált elnök, Luis Angonio Tagle manilai érsek, szintén szinódusi delegált elnök, Lorenzo Baldisseri szinódusi főtitkár és Bruno Forte érsek, a szinódus különleges titkára. Koncelebrált Tóth Tamás prelátus, a Római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora és a PMI hallgatói, és a Szent Péter téren volt Pápai Lajos győri püspök is. 
 
Ferenc pápa a boldoggá avatás végén külön odament hozzá és kezet fogott vele. Ferenc pápa egyenként átölelte a szinóduson részt vett bíborosokat és püspököket is.  

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zokni
2014. november 04. 09:06
"DE van! Ezt a katolikusok jobban tudják!" - írja valamilyen vallási dogmával kapcsolatban. Alighanem igaza van. Majdnem. Csak egy apróság hibádzik. Nem jobban TUDJÁK, hanem jobban HISZIK! Ezt elfogadnám, de mégis kicsit rosszul esne, ha a reformátusok, egyebek (...) hite tényleg kevésbé erős lenne.
Farkas Árpád
2014. november 01. 16:04
Egyetértek. Nincs a Bibliában elvetendő.
Farkas Árpád
2014. november 01. 16:03
Nem akarlak megsérteni, de a tisztítótűz jó üzletté is lett a katolikus egyház számára, mert ebből lett sok gyászmise, bucsú stb.
delphinus
2014. október 23. 21:11
DE van! Ezt a katolikusok jobban tudják!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!