Újraházasodottak áldozása: nem támogatják a pápát a bíborosok?

2014. szeptember 17. 16:36

Több vezető bíboros írt közösen könyvet, amelyben elutasítják az elvált, majd polgárilag újraházasodott katolikus hívek áldozásának lehetőségét. Egy vezető olasz lap szerint ez a Ferenc pápát körülvevő ellenségesség jele. A lap arra is emlékeztet: az állítólag „pápai nézeteket” képviselő Walter Kasper bíboros felszólalása februárban a bíborosok részéről 85 nem, s csak 15 igen szavazatot kapott.

2014. szeptember 17. 16:36

Akár Ferenc pápával szembeni állásfoglalásnak is vehető az a könyv, amellyel a Vatikán néhány jelentős bíborosa nemet mondott az elvált, majd polgárilag újraházasodó hívők megáldoztatására, ami az egyházfő által októberre meghirdetett püspöki szinódus egyik témája lesz. A Corriere della Sera olasz napilap szerint az egyházfőt „ellenséges” légkör övezi.

Kitartani a krisztusi igazságban - Házasság és áldozás a katolikus egyházban címmel október elsején jelenik meg Olaszországban és az Egyesült Államokban az a kötet, amelyet öt bíboros és négy tudós írt azzal a nézettel szemben, hogy a templomban házasodó, de elváló, majd polgári házasságot kötő hívők esetében az új kapcsolat ne legyen akadálya áldozásuknak. Az új – csak polgári – házasságot ugyanis az egyház jelenleg házasságon kívüli kapcsolatnak tekinti. 
 
Az elváltak áldoztatásáról Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsának elnöke beszélt a februári rendkívüli konzisztóriumot megnyitó felszólalásában, amire Ferenc pápa kérte fel. A válni és polgárilag újraházasodni nem feloldhatatlan bűn – hangoztatta Kasper bíboros. A Corriere emlékeztetett, hogy az állítólagos „pápai nézeteket” képviselő Walter Kasper felszólalása akkor 85 nem, 15 igen szavazatot kapott. 
 
Az októberi családi szinódus kezdete előtt négy nappal megjelenő könyv határozott nemet mond az elváltak és polgárilag újraházasodók megáldoztatására. 
 
A könyv szerzője öt bíboros és négy tudós: Gerhard Müller német bíboros, az egyház doktrínáját felügyelő Hittani Kongregáció prefektusa, akit XVI. Benedek nevezett ki, Raymond Leo Burke amerikai bíboros, az Apostoli Szignatúra legfelsőbb bíróságának prefektusa, Walter Brandmüller német bíboros, a Történettudományi Pápai Tanács elnöke, Carlo Caffarra bíboros, bolognai érsek, II. János Pálhoz közeli teológus és Velasio De Paolis olasz bíboros, a gazdasági prefektúra elnöke, a Krisztus Légiója Kongregáció pápai megbízottja. További négy tudós írása egészíti ki a könyvet, amelyet Robert Dodaro, a római Augustinianum patrisztikai intézet igazgatója állított össze.
 
„A szinódus közeledtével várható volt valamilyen meglepetés: és a meglepetés megérkezett” – vélte a Corriere. Az olasz napilap szerint a könyv felszínre hozza a Ferenc pápát övező „ellenségességet”, amelyet a pápa „jezsuita közönnyel” fogad. 
 
Október 5. és 19. között tartják a Vatikánban a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel. Ferenc pápa a szinódus főrelátorává Erdő Péter bíborost nevezte ki. 
 
Ferenc pápa vasárnap húsz párt adott össze a Szent Péter bazilikában, közöttük eddig élettársi kapcsolatban élőket és már gyermekeseket is. Ezt sokan úgy értelmezik, mintha Ferenc pápa elfogadná az élettársi kapcsolatot, ám az egyház mindig is szorgalmazta, hogy az együtt élő, esetleg már gyermeket nevelő, katolikus párok rendezzék kapcsolatukat, azaz házasodjanak össze, így Ferenc pápa lépése nem tekinthető az élettársi kapcsolatos elfogadásának.
 
Az egyházfő sosem tett olyan nyilatkozatot, amellyel egyértelműen támogatta volna a polgárilag újraházasodottak áldoztatását, ám megnyilatkozásaiból sokan ezt olvassák ki, és maga is gyakran idézi Walter Kasper könyveit, annak ellenére, hogy a német bíboros köztudottan Ferenc elődjével, XVI. Benedek nyugalmazott pápáéval vitatkozó teológiát képvisel. Walter Kaspert egyébként még az egyházi kérdésekben liberálisabbnak tartott bíborosok közül is többen kritizálták, például Giovanni Battista Re bíboros, akiről azt sejtik, hogy Bergoglio bíboros, a mostani pápa megválasztásának egyik fő támogatója volt a 2013-as konklávén.
 
Ferenc pápa nehéz helyzetben van, mert programja szerint kollegiálisabban kell vezetni az egyházat, azaz lehet, hogy vezetési elvei ellentétbe kerülnek saját elképzeléseivel. Sandro Magister Vatikán-szakértő egyébként nemrég azt írta, hogy Ferenc pápa meglehetősen autoritárius módon vezeti az egyházat, függetlenül attól, amilyen képet igyekszik magáról kialakítani. Ferenc pápa nemrég távolított el magas vatikáni pozíciójából több „ratzingeriánus” bíborost, most pedig az említett kötet szerzői közt szereplő Burke bíboros pozíciója is veszélyben van, mint a Kúria legtradicionalistább bíborosa: befolyásos helyéről a Máltai Lovagrend pusztán formális bíborosi patrónusi pozíciójába kerülne, s még csak nem is Chicago főpásztora lenne, ahogy azt korábban rebesgették.

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2015. május 12. 13:42
A katolikus egyház nem taníthat mást, mint amit Jézus mondott: Akkor odamentek hozzá a farizeusok, hogy próbára tegyék. Ezt kérdezték: "El szabad a férfinek bármilyen okból bocsátania a feleségét?" Így felelt: "Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinak és nőnek teremtette őket, és azt mondta: Ezért a férfi elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy test lesz a kettő? Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét." De azok mondták: "Miért adta akkor Mózes azt a parancsot, hogy elbocsátáskor adjunk válólevelet?" "Mózes szívetek keménységére való tekintettel engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeteket - felelte -, de kezdetben nem így volt. Mondom nektek: aki elbocsátja feleségét - hacsak nem paráznasága miatt -, és mást vesz el, házasságot tör. Aki elbocsátott nőt vesz el, szintén házasságot tör." Tehát az újraházasodó ember házasságtörő. Paráználkodik, azaz vét a 7. parancsolat ellen. Bűnben él, ergó nem áldozhat. Ez ennyire egyszerű. Ha Bergoglio mást mond, nem tekinthető a katolikus egyház fejének, hiszen ellene mond Krisztusnak.
acido domingo
2014. szeptember 26. 15:42
'Ez nem igaz. Egy baratnom edesanyja 10 evig elt hazassagban, gyermeke is szuletett megis megengedta a katolikus egyhaz a valast es a katolikus templomban valo ujrahazasodast. ' A gyermek születése sem jelenti egy házasság érvényességét. Ha például kiderül, hogy az illető nem vette komolyan a házassági ígéretét, akkor a házasságról kimondják, hogy érvénytelen. Ha nagyon kíváncsi vagy, tudok példákat sorolni, hogy mikor is következhet ez be.
Csomorkany
2014. szeptember 26. 15:42
Lehetséges példa, ha az egyik fél fülig eladósodva köti meg a házasságát, úgy, hogy ezt a kínos tényt a másik fél elől eltitkolja. Bármennyire szeretnétek, a házasságok fölbonthatatlanságnak jézusi elve nem jelenti azt, hogy ilyen esetben a pár egy életre szentségileg össze volna láncolva. Kimutatható ugyanis, hogy a hazug fél valójában nem házassági köteléket akart, hanem megszabadulást az adósságaitól. Egy sor efféle történet létezik, amikor valamelyik (vagy esetleg mindkét) házasfél csak színleli a házasságkötési szándékot, és lényegileg valami egészen mást akar. Ez emberileg is kimutatható, és utána miért kellene ragaszkodni a szentségi házasság fikciójához? Mert ti ezt szeretnétek? Coki!
Sulammit
2014. szeptember 26. 15:42
"Ez nem igaz. Egy baratnom edesanyja 10 evig elt hazassagban, gyermeke is szuletett megis" Ezt a kis történetedet már számtalanszor leírtad. Ezzel bizonyítva a mi bizonyíthatatlan. Írjál még ilyen vidám kis történeteket. Komolyan mondod, hogy "Egy baratnom edesanyja gyermeke is szuletett" - Miért nem kérdezed meg a barátod édesanyját, arról, hogy mi történt? - Kit fizetett meg, kit vesztegetett meg a barátod édesanyja? - Mennyit fizetett? Ha állítasz valamit, - amiről mindenki tudja, hogy te találtad ki - te kis mesemondó - bizonyítsd is be! Annyit hazudtál már itt, te notórius hazudozó, hogy, csak nevetünk a régi meséiden.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!