Ferenc pápa: A pap szegény legyen, ne kenetteljes, fényűző, öntelt!

2014. április 18. 12:38

Az utolsó vacsorára emlékező nagycsütörtöki misét Ferenc pápa egy rokkantbetegeket segítő római katolikus egészségügyi intézményben mutatta be, ahol 12 szellemi és testi fogyatékkal élő embernek mosta meg a lábát.

2014. április 18. 12:38

Ferenc pápa nagycsütörtökön az egyházhoz és papjaihoz szólt a Szent Péter-bazilikában bemutatott, délelőtti krizmaszentelési szentmisén. A húsvét szent három napját megnyitó misén Ferenc pápa az egyházi hagyomány szerint megújította papi fogadalmát a vele együtt miséző bíborosokkal és püspökökkel.

 
Beszédében a pápa kijelentette: „a pap a legkisebb az emberek között, a legszegényebb, ha Jézus nem teszi őt gazdaggá szegénységével, a leghaszontalanabb szolga, ha Jézus nem nevezi őt barátjának, a legostobább ember, ha Jézus nem oktatja őt türelemmel, a legvédtelenebb keresztény, ha a Jó Pásztor nem ad neki védelmet a nyájjal. Senki sem kisebb a magára hagyott papnál”.
 
Ferenc pápa arra szólította fel a papokat, hogy örömmel fogadják szolgálatukat és ezt az örömöt a hívőkkel is osszák meg. Hangsúlyozta: „az egyház nyissa meg ajtaját, hogy otthon legyen, menedék a bűnösök, tűzhely az utcán élők, kórház a betegek számára”„A pap szegény legyen, ne kenetteljes, fényűző, öntelt!” – fogalmazott Ferenc pápa.
 
Az egyházfő kitért arra, hogy ma gyakran hallani a papság „identitásválságáról”. Ferenc pápa szerint egy pap akkor veszíti el önazonosságát és missziója célját, ha nem érzi azt, hogy az egyházhoz és annak népéhez tartozik. „Nekem is voltak szomorú, unalom uralta, elszigetelt pillanataim, (...) ilyenkor a papnak éppen a hívők tudnak segíteni” – jelentette ki. 
 
Az egyházfő külön szólt arról, hogy az egyháznak „hivatásra kész” fiatal papokra van szüksége, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznie az idősebb papokról sem.
 
Az esti szertartást,  a Jézus és a tanítványok utolsó vacsoráját idéző szentmisét (coena Domini) a Don Carlo Gnocchi olasz pap által alapított rehabilitációs központ kápolnájában mutatta be Ferenc pápa a betegek, rokonaik, az orvosok és a betegápoló személyzet részvételével.
 
A hagyomány szerint az egyházfő a misén elvégezte lábmosás szertartását, ahogyan Jézus is tette a tanítványokkal. Az egyházfő a központban ellátott 12 szellemi és testi fogyatékkal élő személynek mosta meg a lábát. Ferenc pápa tavaly Rómának ugyanebben a kerületében egy fiatalkori börtönben mosta meg tizenkét fiatal elítélt lábát. 
 
Ferenc pápa egyenként letérdelt a kerekes székben ülő betegek előtt és a lábmosás után megcsókolta a lábfejüket. A kilenc olasz és három külföldi személy között egy muzulmán is volt.
 
A misén mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, „Jézus azt hagyta nekünk örökségbe, hogy testvéreinket szolgáljuk, a szeretettől vezérelve legyünk egymás szolgái és segítői”. 
 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rumtzeiss
2014. április 19. 21:33
... továbbá tartózkodjon pedofil hajlamainak kiélésétől.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!