Budapesten tartják jövőre az európai protestáns egyházak találkozóját

2014. április 23. 19:30

Jövőre Budapesten rendezik az európai protestáns egyházak zsinati tagjainak találkozóját, a január 30-án kezdődő háromnapos tanácskozás témája, hogy hogyan formálja a protestantizmus Európa jövőjét.

2014. április 23. 19:30

Jövőre Budapesten rendezik az európai protestáns egyházak zsinati tagjainak találkozóját, a január 30-án kezdődő háromnapos tanácskozás témája, hogy hogyan formálja a protestantizmus Európa jövőjét – jelentette be a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának szerdai budapesti ülésén Vad Zsigmond esperes, a zsinat tiszántúli lelkészi tagja.

Mint elmondta, az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE) kezdeményezésére második alkalommal megrendezendő program szervezésére az MRE-t kérték fel, hozzá csatlakozott a Magyarországi Evangélikus, valamint a Metodista Egyház, így lett Budapest a rendezvény helyszíne. Valamennyi GEKE tagegyház két-két zsinati tagot delegál, ez által mintegy százhúszan vesznek részt a találkozón.
 
Úgy fogalmazott: a Rajnai Egyház kérésére a szervező és vendéglátó egyházak mindegyike egyházi döntéshozataluk valamely szintjén ugyanazt a rövid nyilatkozatot fogadja el jövő szerdáig, amelyben a szervezés mellett kötelezik el magukat.
 
Ez többek között azt tartalmazza, „az MRE elő kívánja mozdítani – a GEKE tanácsának 2013. decemberi döntésével összhangban –, hogy az európai protestáns zsinati tagok találkozója a zsinati szintű egyházközi hosszú távú kapcsolatok megerősítését szolgálja”.
 
Szabadi István, a református tényfeltáró történész bizottság elnöke a zsinat szerdai ülésén azt mondta, az egyházat érintő, a pártállami rendszerben dolgozó állambiztonsági hálózati személyek 90 százalékát tudták azonosítani, a teljes adatbázisukban pedig az ügynökök operatív tisztjeinek nevét is szeretnék közzétenni a jövőben, amelyhez a zsinat elnöksége is hozzájárult.
 
Hangsúlyozta: a meglévő iratok alapján tanulmányok megírására új munkatársakat vonnak be. Beszámolt arról: honlapjuk indításával publikussá válhat a bizottság munkájának jelentése, és terveik szerint abban a sikertelen beszervezési kísérleteken átesett egyháziak is megjelennének.
 
Kiemelte: az akkori politikai rendszer működésének módszereire is igyekeztek rávilágítani, s a bizottság várja a korszakkal kapcsolatos visszaemlékezéseket.
 
Bölcskei Gusztáv, a zsinat lelkészi elnöke – megköszönve a bizottság munkáját – úgy fogalmazott: „előrébb vagyunk, mint Magyarország parlamentje”, mert utóbbiaknál csak megalakuló félben van a kommunista korszakot feltáró Nemzeti Emlékezet Bizottság, ezért „nincs okunk szégyenkezni”.
 
Püski Lajos, a református egyházi jövőkép bizottság elnöke a testület munkájáról szóló beszámolójában kiemelte: a témával kapcsolatban a véleményeket összegyűjtik és a megfelelő fórumokra eljuttatják. Hatvan-nyolcvan embert foglalkoztatnak a műhelymunkák során, amelyekre nem kevés idő kell, mert „nincsen tökéletes emberi és egyházi struktúra, ami korábban jól működött, azt az idők folyamán változtatni kell” – állapította meg.
 
Rámutatott: a gyülekezeti életet lehet támogatni zsinati szinten is. Hangsúlyozta azt is, hogy minél több missziói munkást kell bevonni az emberek megszólítása érdekében, és ki kell dolgozni a missziói szempontokat a gyermekek és ifjúság számára zajló szolgálatban is.
 
Helyesbítés, 2014. 14. 24.: A Magyarországi Evangélikus Egyház Ökumenikus és Külügyi Osztálya a következő helyesbítési kérelmet juttatta el a Mandinerhez: nem egyedül a Magyarországi Református Egyházat kérték fel a Második Európai Zsinati Találkozó szervezésre, ahogy az MTI cikkben szerepel, hanem az Európai Protestáns Egyházak Közösségének (GEKE)kezdeményezésére a második alkalommal megrendezendő Európai Zsinati Találkozó magyarországi társszervezőjeként és vendéglátójaként a Magyarországi Evangélikus, a Magyarországi Református és a Magyarországi Metodista Egyházakat együtt kérték fel a szervezők, hogy otthont adjanak a zsinati találkozónak.
 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kiscsillag
2018. október 05. 00:52
Végre valami Bibliai tisztaság jön az émelyítő katolikus kurzus ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!