Kolozsvár: felújítják a Farkas utcai református templomot

2014. március 10. 13:56

Felújítják Kolozsváron a város egyik legértékesebb műemlék épületét, a Farkas utcai református templomot. Az EU egymilliárd forintnyi támogatásával megvalósuló beruházás miatt a templomban 2015 augusztusáig nem tartanak istentiszteletet.

2014. március 10. 13:56

Az Európai Unió közel 15 millió lejes (közel egymilliárd forint) támogatásával újul meg a gótikus stílusban épített kolozsvári Farkas utcai református templom. Az épületben vasárnaptól mintegy másfél évig nem tartanak istentiszteleteket.

A Kolozsvár belvárosi egyházközség honlapján közzétett tájékoztatás szerint Kolozsvár egyik legértékesebb műemléképülete 2015 augusztusáig nem lesz látogatható. Ez idő alatt a szomszédos Református Kollégium dísztermében tartják az istentiszteleteket. 

A felújítási munkálatok főtervezői feladatait ellátó M&M Design építésziroda vezetője, Maksay Tünde az MTI-nek elmondta, szerkezeti beavatkozásra is szükség van, mert ki kell egyenesíteni a tetőnél az eldőlt oromfalat, ki kell cserélni a tetőszerkezet faelemeit és a cserepeket, valamint meg kell erősíteni a templom belső boltozatát.
 
A tervezőiroda vezetője hozzátette: teljesen új fűtési rendszert és világítást kap az épület, melynek belsejét újravakolják, külső kőfalait letakarítják, újrafugázzák. Látványos változásnak nevezte, hogy a templom melletti rendháznak, a templomhoz tapadó megmaradt szárnyából kiköltözik az egyházi levéltár, és ott múzeumot, kiállítóteret hozhatnak létre. 
 
Felújítják ugyanakkor a templom orgonáját és padjait, valamint az erdélyi nemesi családok címereit is, amelyek a templom falin láthatók. Amint az MTI rendelkezésére bocsátott leírásból kiderül, a tervezés egyes részterületeit egy összesen 35 tervezőből álló csapat végezte. A kivitelezésre az egyházközség a Decorint és a Libra Impex kolozsvári társaságokkal kötött szerződést. 
 
A hatvan méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú egyhajós templomot Délkelet-Európa legnagyobb egyhajós gótikus csarnoktemplomaként tartják számon. Megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban. A ferences rend által 1489 és 1516 között felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. Az épület megszenvedte a protestánsok és a katolikusok közötti villongásokat. Bethlen Gábor romos állapotban juttatta 1622-ben a református egyháznak. A templom melletti rendházból csak a kolostor kerengőjének az északi része maradt meg.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!