Elmesélem pápaként töltött első évemet – 2. rész

2014. március 13. 10:37

A feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni.

2014. március 13. 10:37
Ferenc pápa

A közelmúltban rendszeres volt az emberek figyelmének felhívása az úgynevezett »vitathatatlan értékekre«, főleg a bioetikában és a szexuáletikában. Ön nem vette át ezt a megfogalmazást. A tanbeli és erkölcsi elvek nem változtak. Az Ön döntése esetleg egy kevésbé az előírásokat szajkózó és az egyéni lelkiismeretet nagyobb tiszteletben tartó stílust kíván jelezni?

Sose értettem a vitathatatlan értékek kifejezést. Az értékek azok értékek, és pont. Nem mondhatom, hogy a kezem egyik ujja kevésbé lenne hasznos a többinél. Ezért nem értem, milyen értelemben létezhetnek vitatható értékek. Amit az élet témájáról el kellett mondanom, azt leírtam az Evangelii gaudium buzdításban.

Sok ország törvényileg szabályozza az élettársi kapcsolatokat. Olyan út ez, amelyet az egyház meg tud érteni? De vajon meddig, melyik pontig?S

A házasság egy férfi és egy nő között jön létre. A világi államok igazolni akarják az élettársi kapcsolatokat azáltal, hogy szabályozzák a különféle együttélési formákat, ebben pedig az a szükség vezeti őket, hogy szabályozni kell a személyek közötti gazdasági viszonyokat, mint például az egészségügyi ellátás biztosítását. A legkülönfélébb együttélési megállapodásokról van szó, s én fel sem tudnám sorolni annak különféle formáit. Meg kell nézni az egyes eseteket, és különbözőségeiket figyelembe véve kell megítélni őket.

Hogyan mozdítják elő a nő szerepvállalását az egyházban?

A kazuisztika itt sem segít. Igaz, hogy a nők nagyobb mértékben jelen lehetnek és jelen is kell lenniük az egyház döntéshozó pozícióiban. Ezt viszont csak működést érintő előléptetésnek nevezném. Csak ezen a módon nem jutunk sokat előre. Inkább arra kell gondolni, hogy az egyház [chiesa] szó előtt [pl. az olasz nyelvben] a nőnemű »la« névelő szerepel: az egyház a kezdetektől fogva nőnemű. A nagy teológus Hans Urs von Balthasar sokat foglalkozott ezzel a témával: a péteri elv mellett a máriás elv határozza meg az egyházat. Szűz Mária fontosabb bármely püspöknél vagy bármely apostolnál. Ennek teológiai elmélyítése folyamatban van. Rylko bíboros a Világiak Pápai Tanácsával ebben az irányban dolgozik sok női szakértővel.

Fél évszázaddal a VI. Pál által kiadott Humanae vitae után az egyház elő tudja újra venni a születésszabályozás kérdését? Carlo Maria Martini bíboros, az ön rendtársa, úgy gondolta, hogy már eljött az ideje ennek.

Minden azon múlik, hogy miként értelmezzük a Humanae vitaet. Maga VI. Pál volt az, aki – a végén – azt kérte a gyóntatóktól, hogy nagy irgalommal járjanak el, és legyenek tekintettel a konkrét helyzetekre. De prófétai volt az ő zsenialitása. Volt bátorsága ahhoz, hogy a többséggel szemben foglaljon állást, megvédje az erkölcsi fegyelmet, kulturális fékként hasson, szembeszálljon a jelen és jövőbeli neomalthusianizmussal. A feladat nem az, hogy megváltoztassuk a tant, hanem az, hogy a dolgok mélyére hatoljunk, elérjük, hogy a lelkipásztorkodás vessen számot az egyes helyzetekkel, valamint azzal, amit az emberek képesek megtenni. Erről is lesz majd szó a szinódus folyamán.

A tudomány kiterjeszti és újrarajzolja az élet határait. Van értelme mesterségesen meghosszabbítani az életet vegetatív állapotban? Tekinthetjük megoldásnak a biológiai végrendeletet?

Nem vagyok szakember bioetikai témákban. És tartok attól, hogy minden mondatom félreérthető lehet. Az egyház hagyományosan azt tanítja, hogy senkinek sem kötelező rendkívüli eszközöket igénybe venni, amikor már tudja, hogy élete végső stádiumában van. Lelkipásztori gyakorlatomban ilyen esetekben mindig azt tanácsoltam, hogy vegyenek igénybe fájdalomcsillapítót. Sajátosabb esetekben – ha szükséges – érdemes kikérni szakemberek tanácsát.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Locassen
2014. március 13. 15:34
Érdemes elolvasni mindkét részét az interjúnak, vallási meggyőződéstől függetlenül nagyon tanulságos.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!