Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
A Valentin-napi felhőtlen romantikát kissé beárnyékolhatja a Georgetown University pszichológus professzora által közzétett eszmefuttatás.
Az irodalomtörténet eddig ismert szerelmi líráiban utalás szintjén sem említik a neurotranszmitterek fontosságát. Abigail Marsh végre megvilágosította elménket, szertefoszlatott minden illúziót. Meglátni és megszeretni? Dehogy! Oxitocin. Dopamin.
A szerelem kémiájába vezeti be a nézőket az Amerikai Vegyészeti Társaság Reactions című YouTube-on futó sorozatának Valentin-napján megjelent epizódja. Ebben fény derül arra, hogy a szerelemi eufóriát az említett neurotranszmitterek okozzák.
Az említett videón a Georgetown University pszichológus professzora, Abigail Marsh, kifejti, hogy a jó érzést keltő neurotranszmitterek – például a dopamin és az oxitocin – miként segítik az élethosszig tartó kapcsolatok kialakulását és fennmaradását a préripockoknál, akik – az emberekhez hasonlóan – a monogámia hívei. „Ha blokkoljuk az oxitocinreceptorokat, ezzel teljesen megszakítjuk a párkötődést eredményező választ” – emeli ki.
„A bennünk romantikus érzéseket keltő személyek ugyancsak serkenti szervezetünkben az oxitocin termelődését, melynek eredményeként fokozódik a dopamintermelés, ennek nyomán pedig úgy érezzük, hogy ő az a személy, akihez kötődni akarunk” – mondja Marsh professzor, aki arra is kitér a videóban, hogy az addikciót okozó drogok és egyéb kémiai szerek hasonló módon hatnak az agyra, mint a szerelem. Ez egyben magyarázatot adhat a szakítás vagy szerelmi csalódás nyomán érzett szívfájdalomra és megvonási tünetekre is.