Prágában lesz a következő taizéi találkozó

2014. január 04. 23:35

Harmincezer fiatal gyűlt össze Strasbourgban az év végén öt napra, hogy részt vegyen az európai taizéi találkozón. A francia város gótikus székesegyházában Alois testvér, a közösség perjele jelentette be, hogy a következő találkozót 2014. december 29. és 2015. január 2. között Prágában rendezik meg.

2014. január 04. 23:35

A cseh fővárosba Dominik Duka prágai bíboros, érsek és Daniel Fajfr lelkész, a cseh egyházak ökumenikus tanácsának elnöke hívta meg a „bizalom zarándokútját”.

Prága az ország történelmének kezdete óta spirituális és kulturális központ volt nemcsak nemzeti, de közép-európai szinten is – hangsúlyozta Duka bíboros. A zarándokokat a prágai várnegyed, a Szent Vitus-székesegyház és más keresztény templomok fogadják majd jövőre.
 
A 2013-as taizéi találkozó Strasbourgban a plébániákon tartott imavirrasztásokkal, a „népek ünnepével” zárult le. December 31-én este a szilveszteri közösségi ima során Alois testvér a keresztények kiengesztelődésére szólított fel, hogy az az emberek és a népek közötti közeledés kovászává válhasson: a szeretetközösség csak akkor lehetséges, ha a középpontba helyezzük a megbocsátást, amely a béke megteremtésére is vonatkozik az emberi családban.
 
A mostani, strasbourgi találkozón Robert Zollitsch érsek, a német püspöki konferencia elnöke arra szólította fel a fiatalokat: küzdjenek a békés, szolidáris Európa megvalósításáért. „Strasbourg, mint a francia-német kiengesztelődés szimbóluma, lehet példakép és adhat lendületet ebben a folyamatban” – mondta az érsek. A főpásztor hangsúlyozta: Európának szüksége van lelki-szellemi alapra, melynek megteremtéséhez az évről évre visszatérő taizéi találkozó is meghatározó módon hozzájárul.
 
Ulrich Fischer badeni püspök arról beszélt: fontos, hogy a fiatalok számára Európa ne csak gazdasági vagy politikai közösséget jelentsen, hanem lelki-szellemi szövetség is legyen. Szerinte a taizéi találkozó olyan nemzetközi közösséget teremt, melyben érezhető a keresztény hit határokat feloldó ereje. „Bizonyos vagyok abban, hogy ennek az élményét a résztvevő fiatalok saját környezetük mindennapjaiban is sugározni tudják” – mondta a püspök.
 
A franciaországi Taizé falujában 1940-ben alapította meg szerzetesi közösségét a protestáns Roger testvér, akit 2005-ben késelt meg egy őrült. A mindennapi élet középpontjában Taizében a napi háromszori közös imádság áll. A testvérek maguk részére semmilyen adományt nem fogadnak el, saját munkájukból tartják fenn magukat. Saját örökségükről is lemondanak, azt a Közösség a szegényeknek adja. Az ötvenes évek óta nyaranta rengeteg fiatal keresi fel a közösséget, hogy lelkileg töltődjön. A taizéi szerzetesi közösségnek jelenleg egy magyar tagja van, András testvér.
 
A taizéi testvérek gyakran látogatnak és vezetnek találkozókat Afrikában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Európában. Mindez része annak a folyamatnak, amit ők úgy hívnak: a „bizalom zarándokútja a Földön”. Európában minden év végén rendeznek ötnapos találkozót a harminc év alatti korosztálynak, amelyre több tízezren szoktak elmenni. Budapest eddig kétszer, 1991-ben és 2001-ben adott otthont ilyen találkozónak, de regionális találkozót tartottak például 2009-ben Pécsen is.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2014. január 06. 17:23
Ami kimaradt, hogy Taizé ökumenikus, Roger testvér küldetése a keresztények közötti szakadás enyhítése volt. Nagyon sok fiatal, hívő és hitetlen, zarándokol el Taizébe és ezekre az év végi találkozókra és az a lelkiség amivel ott találkoznak mindenkire hatással van. Roger testvért nem egyszerűen megkéselték, hanem misézés közben lemészárolták, egy szerencsétlen őrült nő elvágta a torkát. Úgy halt meg ahogyan élt, mint egy tiszta, áldozati bárány, akárcsak Mestere. Ami eszembe jut Róla az a romlatlanság és a tapintatos szeretet. http://www.youtube.com/watch?v=0WZ04ou612U&list=FLDFkAJi8861ZqaT8V-EgK4g&index=46
micream
2014. január 06. 17:22
A fejlesztés terhére 300 milliárd forintot ad a kormány azoknak az egyházaknak, amelyek átláthatósági szempontból nagyon is kétséges, hogy mire költik ezt a pénzt. Miközben ebből a totális gazdasági válságból, amiben vagyunk, csak a gazdaság fejlesztésével, az innováció támogatásával, a magyar termékek promóciójával, hogy meg tudjanak jelenni a nemzetközi piacon, lehetne kilábalni.
johnnyrotten
2014. január 05. 14:09
Furcsa döntésnek tűnik a prágai helyszín, mivel a csehek a világ legateistább népei között ott vannak a dobogón. Persze, lehet, hogy éppen ezért választották? Néhány éve kiábrándító élmény volt a Szent Vitus székesegyház meglátogatása. Igaz, hogy külföldiekkel voltak tele (tavasszal valamilyen rejtélyes oknál fogva főképpen talján diákok lepik el Prágát), akik fennhangon beszélgettek, röhögcséltek, és semmilyen érdeklődést nem mutattak a székesegyház akár mint szakrális, akár mint történelmi helyszín iránt. A pad alá (vagy a padokon található kis polcok alá) ragasztott rágógumiról már ne is beszéljünk... Minden évben sörtúrázunk Prágában, de eszünkbe sem jut a Szent Vitus meglátogatása... Azért sok sikert kívánok cseh katolikus hittestvéreimnek! :-))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!