Megtartották Bécsben a zsidó-keresztény párbeszéd napját

2014. január 22. 10:49

Tizenötödik alkalommal tartották meg a keresztény-zsidó párbeszéd napját és az ekkor szokásos ökumenikus istentiszteletet Bécsben az ausztriai egyházak ökumenikus tanácsának részvételével. Manfred Scheuer innsbrucki püspök szerint a keresztény egyházak nagy örömére szolgál, hogy felhangzik Isten dicsérete a zsinagógákban.

2014. január 22. 10:49

Manfred Scheuer prédikációjában Klaus Hemmerle aacheni püspök szavait idézte, melyet az 1938-as kristályéjszaka emlékére mondott: „Istenem házát gyújtották meg – és az enyéim tették ezt, azoktól vették el ezt, akik az Istenem nevét ajándékozták nekem – és az enyéim tették ezt, saját házaikat vették el – és az enyéim tették ezt, minden javukat, méltóságukat, nevüket vették el – és az enyéim tették ezt, mint modhatok? Isten légy kegylemes hozzám, Mit modhatnék én? Őrizd meg bennem a Te nevedet és az ő neveiket, őrizd meg bennem az emlékezést, őrizd meg bennem a szégyenemet, Isten légy kegyelmes hozzám.” Isten és az emberiség ellen elkövetett bűntény volt, melynek nincsen párja a történelemben. 

„A zsidó vallás számunkra nem valami 'kívülálló' dolog, hanem valamiképpen vallásunk belső kérdése. Olyan kapcsolat fűz minket hozzá, amely semmilyen más valláshoz nem köt minket. Különösen szeretett testvéreink vagytok, (...) és valamiképpen azt mondhatjuk: idősebb testvéreink” – tette hozzá a püspök.
 
Manfred Scheuer megjegyezte: ma a keresztény egyházak nagy örömére szolgál, hogy felhangzik Isten dicsérete felhangzik a zsinagógákban. A keresztények mai feladata, hogy a zsidóságról alkotott véleményüket, felfogásukat megvizsgálják, ha kell változtassák meg, gondolják újra és azt keressék, ami közös, ami összeköt. „Az a feladatunk, hogy az antiszemitizmus minden formája ellen határozottan fellépjünk. Nem arról van szó, hogy tagadjuk azt, ami elválaszt bennünket vagy hamis kompromisszumokat kössünk. Mert bennünket Jézus személye összeköt, de egyben el is választ. Közös gyökereink tanulmányozása segíthet nem csak egymás megértésében, hanem Jézus mélyebb megértésében is. A zsidó Jézust megismerni gazdagabbá tesz bennünket és olyan dimenziókat tár fel számunkra, mely Krisztus arcávonásait világosabbá teszi, ha újra párbeszédet folytatunk Izraellel.”
 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2014. január 27. 18:17
Ahhoz képest, hogy a cím "párbeszédről" szól, a hír egy rituális egyoldalú megalázkodás szokásos előadása. Hol a párbeszéd? Melyik zsidó rabbi szóljtja fel híveit, hogy ezentúl ne köpjék le a keresztényeket, Purimkor ne verjék meg őket az utcán és ne gyűlöljék őket?
Arma Gedeon
2014. január 23. 22:52
A zsidó résztvevők a tradíciójuk diktálta módon, leköpéssel köszöntötték keresztény testvéreiket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!