Kereszténység, kulturkampf, szekuláris fundamentalizmus

„Viszont miközben a fundamentalizmusról mint jelenségről gondolkodtam, jöttek a hírek, s szembe jött velem a szekuláris fundamentalizmus egyik ismert tétele: a kereszténység szemben áll a felvilágosodás nyomán kibontakozó európai szellemtörténeti fejleményekkel. Következtetésképp, küzdeni kell a »keresztény-konzervatív« világképpel. A dolog pártpolitikai részével nem foglalkozom. Untat.  Viszont a szekuláris fundamentalizmus jelensége annál izgalmasabb.

Ez a szekuláris történelemszemlélet annyiban és úgy fundamentalista, hogy úgy tekint önmagára, mint az európai történelem értelmezésének egyetlen, abszolút és végérvényes nézőpontjára, amelyet társadalmi szinten érvényre kell juttatni. Aki tehát nem így gondolja, tévedésben van, s itt a küldetéses idő ennek a végső harcnak a lefolytatására. Ez a nézet úgy tételezi önmagát mintha legalábbis az európai történelem a »végére« ért volna, s innen visszatekintve végleges ítéletet mondhatna az európai (nyugati) út évezredes történetéről. Ez a fundamentalista, önmagát egyedül »objektívnek« tartó szemlélet senki által végérvényesen nem bizonyítottan azt feltételezi, hogy az európai szellemtörténetben lineáris vonalú »fejlődés« van, amelynek az a lényege, hogy a »régi« vallási (értsd: keresztény) világképet a felvilágosodással bekövetkezett fordulatban egy nem vallásilag megalapozott világkép végérvényesen felváltotta, s már csak idő kérdése, hogy ez az egyirányú szellemtörténeti folyamat mikor teljesíti ki önmagát, hátat fordítva mindazoknak a »hamis« tartalmaknak, amelyeket a keresztény világkép közvetített. A felvilágosodás nem véletlenül »felvilágosodás«. Már az elnevezés ideologikus tartalmú. Ennyit az »objektív« történelemszemléletről.