Együtt ünnepeltek zsidók és a keresztény felekezetek

2014. január 26. 19:41

A szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk – mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét zárónapján tartott harmadik keresztény-zsidó imaórán vasárnap Budapesten, a Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban.

2014. január 26. 19:41

 A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén a bíboros rámutatott: Isten léte és szeretete mindent bevilágít, „az értelmes teremtménynek, az embernek” pedig „az kell, hogy legyen a teljes, a legfőbb törekvése, hogy viszontszereti őt, és ebből következik a második parancs, az embertárs szeretetének nagy szabálya”.

Erdő Péter rámutatott: Jézus egyértelműen kijelentette, hogy a legfontosabb az istenszeretet, a második pedig az embertársak szeretete. Kiemelte: mind a két parancsolat megtalálható a Tórában. Ez a kettő nem tagadja az összes többi parancsot, nem azt mondja, hogy ezt a kettőt tartsátok meg, a többi nem fontos, hanem azt mondja: ez a legfontosabb az egészben – hangsúlyozta Erdő Péter.

Domán István főrabbi, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem professor emeritusa arról beszélt, hogy a mózesi törvények kiemelkedő parancsa a szeretet, amelyet három fő vonatkozásban lehet megtalálni a Szentírásban: szeresd az örökkévaló Istenedet, egész szíveddel, egész lelkeddel és minden tehetségeddel; szeresd felebarátodat, mint magadat; „szeressétek az idegent, mert jövevények voltatok Egyiptom országában”.
 
Különösen aktuálisnak nevezte az emlékezés parancsát most, 70 éves évfordulóján annak, hogy az akkori Magyarország területéről – Budapest kivételével – elhurcolták a zsidóságot „csecsemőtől aggastyánig, még a halálos betegeket sem kímélték”.
 
Nem szabad felejteni, „de nem gyűlölet él szívünkben, csak az a vágy, hogy az emlékezés bibliai parancsát, az ország egész népe magáénak érezze” – mondta.
 
Az imaórán szolgálatával részt vett Gáncs Péter evangélikus püspök-elnök, Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, Kalota József, a Konstantinápolyi Patriarchátus érseki vikáriusa, Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Csernák István metodista superintendens, Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, a Keresztény-Zsidó Tanács elnöke és Szécsi József, a Keresztény-Zsidó Társaság főtitkára. Megjelent továbbá Réthelyi Miklós volt miniszter is.
 
Az idei ökumenikus imahét bibliai mottója Pál apostol Korinthusbeliekhez írt első leveléből származik: „Hát részekre szakítható-e Krisztus?” Az egyetemes imahét anyagát a kanadai ökumenikus csoport készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanács által felállított nemzetközi bizottság tagjai állították össze.
 
Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, először még csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt rajta, akkor még csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. Az esemény két évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon. Az imahét napjain a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.
 
Habár az ökumené a keresztény felekezetek egységtörekvéseiről szól, az imahéten mindig különös figyelmet fordítanak a zsidó vezetőkkel való együttünneplésre is.
 

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2015. április 15. 12:00
Erdő Péter, mint a nagyváradi rabbi unokája, nyilván tisztában van vele, hogy a hithű zsidók az Amidah ima 12. „áldásaként” (Birkat HaMinim) kétezer éve átkozzák naponta háromszor a keresztényeket, azonnali elpusztításukat kérve Istentől. Bíborosként pedig értenie kellene Jézus szavait: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam". Azaz: a Jézust elutasító és gyűlölő, a Szentháromságot tagadó zsidók nem üdvözülhetnek. Mindezek fényében különösen elképesztő, amit "ökumenizmus" címen művelnek a Római Katolikus Egyházat sajnos évtizedek óta uraló, hozzá hasonló modernisták.
Arma Gedeon
2014. január 30. 22:30
"Ez a (végső) Megváltás ... magában fogja foglalni az összes nemzet lerombolását, elpusztítását, legyilkolását és kitörlését: az övéket, az őrzőangyalaikét és az isteneikét. ... A Szent (Isten), aki áldott legyen, el fogja pusztítani az összes nemzetet, Izrael kivételével." Sefer Nizzahon Vetus, 13. sz., Németország (93.old.)" "Az askenázi zsidók körében uralkodó nézet a Gojok megsemmisítését a messiási vízió főelemének tekintette. Ez az elképzelés visszamenőleg kívánja megjavítani a történelmet, a bosszúra kiosztva a múlt helyrehozásának szerepét mielőtt egy új világrend jöhet létre. (...) Egy, az 1096-os első keresztes hadjárat pogromjai után a Tisá Béáv (az első és második Szentély lerombolásának gyásznapja) alkalmából írt gyászénekben írja Kalonymus ben Yehudah: 'Vérem cseppjei egyenként számoltatnak És életük vérét a te porphyrion-odra (királyi palástodra) hintik Ő végrehajtja az ítéletet a nemzetek között, megtöltve őket hullákkal.' Ez egy szó szerinti vérkönyvelés.A gojok által megölt zsidók minden egyes vércseppje feljegyzésre kerül egy isteni "főkönyvben", amit egy bíbor palást képvisel. A számla - ha mondhatunk ilyet - az utolsó csepp vérig ki lesz egyenlítve." (Yuval, 95.old.)
Arma Gedeon
2014. január 30. 22:27
Israel Jacob Yuval: Két nemzet a méhedben (Two Nations in Your Womb) http://books.google.pl/books?id=uIVO-uTqYhcC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false "A zsidók messianisztikus várakozásainak és a keresztények ezekre adott válaszainak összahasonlító vizsgálata komplexebb megvilágításba helyezi a középkori antiszemitizmus kutatásának egy alapvető feltételezését - konkrétan azt, hogy ez a gyűlölet irracionális képzelődések terméke. (288. old.) A zsidó messianizmus fontos szerepet játszik annak a mechanizmusnak a megértésében, amely elszabadította a keresztényeknek a zsidókra vonatkozó fantáziáját. Tragikus asszimetria van a keresztények és zsidók messianisztikus várakozásai között. A keresztények a zsidóknak keresztény hitre térését várták, míg a zsidók a keresztények megsemmisítését remélték. Az eszkatológiai szinten a judaizmus sokkal agresszívebb, mint a kereszténység..."
Arma Gedeon
2014. január 30. 22:27
Israel Jacob Yuval: Két nemzet a méhedben (Two Nations in Your Womb) http://books.google.pl/books?id=uIVO-uTqYhcC&printsec=frontcover&source=gbs_ge_summary_r&cad=0#v=onepage&q&f=false "A zsidók messianisztikus várakozásainak és a keresztények ezekre adott válaszainak összahasonlító vizsgálata komplexebb megvilágításba helyezi a középkori antiszemitizmus kutatásának egy alapvető feltételezését - konkrétan azt, hogy ez a gyűlölet irracionális képzelődések terméke. (288. old.) A zsidó messianizmus fontos szerepet játszik annak a mechanizmusnak a megértésében, amely elszabadította a keresztényeknek a zsidókra vonatkozó fantáziáját. Tragikus asszimetria van a keresztények és zsidók messianisztikus várakozásai között. A keresztények a zsidóknak keresztény hitre térését várták, míg a zsidók a keresztények megsemmisítését remélték. Az eszkatológiai szinten a judaizmus sokkal agresszívebb, mint a kereszténység..."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!