A pornóról, karácsonykor

2013. december 22. 17:08

A Krasznai Tünde ügye mögött tehát nem az az igazi kérdés, hogy most énekelhet-e vagy sem, hanem az, hogy mit is gondoljunk a pornóról.

2013. december 22. 17:08
Köntös László

„Csakhogy a pornó nem OK. Ez itt az elvi kérdés. Mi a baj a pornóval?

A pornóval az a baj, hogy az emberi méltóságot rombolja le, mert megszünteti a személyiséget. A testet tárgyiasítja, leválasztja az emberi személyiség egészéről, s ezzel egy megengedhetetlen redukciót hajt végre, azt üzenve, hogy a szexuális aktus nem az emberi személyiség egészének az eseménye, hanem  pusztán a testté .

Tartózkodnék most minden álszent, képmutató attitűdtől, amely miközben a pornót hangosan szídja, titokban élvezi.Tartózkodnék most minden jól ismert, s egyes keresztyén körökben ma is élő klisétől, hamis dualizmustól, mely a testben, a szexualitásban már eleve csak bűnt lát, s az emberi testet nem tekinti semmi másnak, csak a bűn fészkének.

Minden, amit az emberi sors hozhat, testben történik. Sőt a test annyira fontos, mint ezt karácsonykor megtudjuk, hogy még az Ige is testté lett, azt üzenve, hogy az emberi személyiség üdvössége sem valósulhat meg test nélkül (“hiszem a test feltámadását”). Sajnos, a nyugati szellemtörténetnek ez a jól ismert platónista dualizmusa ( “a test a lélek börtöne”, stb.) hosszan tartó zavart és félreértéseket okozott a keresztyénségen belül is, sőt, a testhez való viszonyban egészen szélsőséges, mi több, beteges jelenségeket is tudott produkálni. Létrejött egy olyan hamis képzet mintha bizony a szexualitás maga már bűn lenne, sőt mintha a szexualitás lenne a bűn már-már kizárólagos terepe. Ráadásul ez a hamis dualizmus teljesen félremagyarázta, s ezzel sokszor hiteltelenítette a lelkiség fogalmát is, hiszen a “lelki”-nek olyan tartalmat adott, mintha bizony az szemben állna mindennel, ami úgymond “testi”. Nem kevés nyomorúságtól, hamis bűntudattól, a rosszul értelmezett testiség elfojtásának és elnyomásának zűrzavaros következményeitől kímélhette volna meg magát a nyugati ember, ha ez a hamis dualizmus nem hatotta volna ennyire át a hétköznapjait.

Talán az sem véletlen, hogy a nyugati modernitásban ismert szabadságtörekvések némelyike éppen eme hamis dualizmus által elfojtott testiségre adott szélsőséges válaszok. A test felszabadítására tett kísérletek.

Csakhogy a pornó sem mentes eme hamis dualizmustól. A pornóval nem az a probléma hogy a testiség már önmagában, vagy a szexualitás mint olyan már eleve bűn lenne. A pornónak az antropológiája a rossz, mert csakúgy, mint a fentebb jelzett dualizmus, megszünteti az ember egységét, s úgy gondolja, hogy az ember “részekből” áll, s a test leválasztható az emberi személyiség egészéről.  Hamis, ha úgy tetszik bűnös, mert a testet tárgyiasítja, az emberi személyiséget kettéhasítja, a szexualitást lélektelenné teszi, s ezáltal épp az emberi személyiséget szünteti meg. Az emberi méltóságot rombolja le.”
 

Összesen 144 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2014. május 05. 10:48
http://index.hu/kultur/2013/12/22/nem_pedofil_csak_ures/ Az aktuálpolitizálás csak akkor béna, ha az ellenzékről szól.
David Karúszó
2014. április 06. 19:45
"A szerelem fokozza, a szex oldja a feszültséget." Woody Allen
nyugalmazott tanár
2014. március 30. 13:30
A maga nézete ugyanolyan ostobaság, mint a másik véglet. Aki a boldog házasságot szexkapcsolatra korlátozva képzeli el, az a saját válását alapozza meg vele. A szerelem és a szeretet a házasságban feltételezi a kölcsönös nemi megfelelést, de nem korlátozódik arra. Sokkal, nagyon sokkal több annál. Erkölcsi, világnézeti, értékrendbeli egység, a közös jövő kölcsönös és feltétel nélküli vállalása. És szeretet, mindenek előtt szeretet. Amiből az hiányzik, az pótcselekvés.
nyugalmazott tanár
2014. március 30. 13:30
Szánalmas élete lehet annak, aki a maga közelében vegetál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!