Orbán: Száz év múlva is magyarul éneklik a zsoltárt unokáink Rimaszombaton

2013. november 19. 08:15

A rimaszombati református templomban Orbán Viktor arról beszélt, hogy 119 határon túli, ezen belül 23 felvidéki templom újult meg az elmúlt három évben a kormány támogatásával.

2013. november 19. 08:15

A rimaszombati református templom vasárnapi hálaadó istentiszteletén Fazekas László püspök hirdette az igét. Az istentiszteleten részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki beszédében többek között a következőket mondta: 

„Ahhoz, hogy templomaink és iskoláink megújuljanak, tisztelt hölgyeim és uraim, szükség van egy erős anyaországra is, amely képes túllátni a saját határain. Magyarország kormánya 2011 és 2013 között összesen 119 határon túli templom és egyházi épület felújítását támogatta. Ezek közé tartozik az a 23 felvidéki templom és egyházi épület is, amelynek felújítását több mint 60 millió forinttal segítette az anyaország. Tisztelt rimaszombatiak! Ha elkötelezzük magunkat, és sikerül megőriznünk a templomainkat és az iskoláinkat, akkor minden esélyünk meglesz arra, hogy a magyarok közössége újra gyarapodásnak induljon a Kárpát-medencében, akkor száz év múlva is magyarul éneklik itt, a rimaszombati templomban a zsoltárt unokáink és azok unokái is. Pontosan úgy, ahogyan ez méltó Károli Gáspár és Szenczi Molnár Albert népéhez.”

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. február 24. 22:34
Érdekes lesz, amint Orbán unokái 100 év múlva zsoltárt énekelnek. Akár magyarul, akár nem. Nagyobb a valószínűsége, hogy 100 év múlva Orbán unokái - ha megérik egyáltalán - a nagypapihoz hasonlóan csak akkor látják a templom falát, ha oda gurul a labda.
liberálzöld.
2014. január 11. 22:00
Ja! Például feltétel nélkül beszavazták a Románokat az EU-ba. Ezzel elqrva a Székelyföldi autonómia utolsó lehetőségét. Az a sok mocskos komcsi, ugye?
liberálzöld.
2014. január 11. 22:00
Az Orbáni politika mindig akkor támogatja a külhoni magyarságot, amikor neki szüksége van rá. Nem akkor, amikor a külhoniaknak van rá szüksége. A sok idióta meg hozsannázik. Jól átqrjátok és kihasználjátok őket. Ennyi.
3M..
2013. december 27. 15:59
100 év múlva remélem már csak Magyarul énekelnek a Kárpát-Medencében. De ettől fényévekkel jobb külügyre van szükségünk. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!