Ádernek nem tetszett a zsebszerződésekkel kapcsolatos módosítás

2013. november 08. 08:57

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a köztársasági elnök a zsebszerződések elleni hatékonyabb fellépés érdekében október végén elfogadott törvényt, mert véleménye szerint az nem felel meg az alkotmányossági követelményeknek.

2013. november 08. 08:57

A törvénymódosítás többek között lehetőséget adott arra, hogy az ügyész kezdeményezze a bíróságnál a semmisnek minősített zsebszerződéssel eladott földek állami tulajdonba vételét. A törvényjavaslattal kapcsolatban korábban Polt Péter legfőbb ügyész is aggályait fejezte ki.

Az államfő – az aláírásának megtagadását indokló, a parlamenti honlapon közzétett levelében – társadalmi elvárásnak nevezte, hogy az állam a jogszabályi feltételek kijátszásával született szerződésekkel szemben határozottan, és a hosszú ideje lezáratlan ügyekben alkotmányos alapokon nyugvó jogszabályok megalkotásával és az állami szervek eljárásával lépjen fel. 

Rögzítette ugyanakkor: az indokolásban meghatározott jogalkotói szándék és cél megvalósulását az szolgálja, ha a hatályos jogi környezetbe illeszkedő, az alkotmányossági követelményeknek megfelelő, és a jogalkotói célkitűzéseket érvényesítő normaszöveget fogadnak el. „A törvény ezeknek a feltételeknek nem felel meg” - közölte Áder János.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2013. november 08. 12:38
A FIDESZ maffia megfúrja a saját, összetákolt törvényét. A parasztvakítás zavartalanul folyik.
Berecskereki
2013. november 08. 11:32
A köztársasági elnök Kövér László házelnöknek írt levele itt olvasható. http://www.keh.hu/pic/upload/20131108_elnok_level_tv_vissza_ogy_zsebszerzodes.pdf http://www.keh.hu/sajtokozlemenyek/1804-Torveny_visszakuldese_az_Orszaggyulesnek
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!