Az egész világon Ferenc pápával együtt imádkoztak

2013. június 04. 07:29

Ferenc pápa vezetésével szentségimádást tartottak vasárnap délután a római Szent Péter bazilikában, az imához mind az öt kontinens egyházmegyéiben egyszerre csatlakoztak.

2013. június 04. 07:29

A globális imára első alkalommal került sor az egyház történetében. Amikor a pápa a Szent Péter bazilikában imádkozni kezdett, a Csendes-óceáni szigeteken reggel öt óra, Izlandon pedig délután három óra volt. A Hit Évében, Úrnapján rendezett szentségimádás során a pápa és a hívek az egyházért és missziójáért, valamint a szenvedőkért imádkoztak.

Az egyházfő a szenvedők között sorolta fel a mai kor rabszolgáit, az ember- és kábítószer-kereskedelem, valamint a háborúk áldozatait, a társadalomból kirekesztetteket, a bevándorlókat, az időseket, az anyagi bizonytalanságban élőket, a munkanélkülieket, a hajléktalanokat, a börtönben levőket és az erőszakot elszenvedő nőket, gyermekeket is.

A pápai imára zsúfolásig megtelt a Szent Péter bazilika. Az egyházfő százezer hívő előtt mondta el a vasárnap déli Úrangyala-imádságot (Angelus) is, amelyben a Szíriában túszul ejtett emberek szabadon engedésére hívott fel. Utalt arra, hogy a két éve tartó háború halált, pusztítást, jelentős anyagi és környezeti kárt okoz.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!