Szombaton tartják a nagymarosi ifjúsági találkozót

2013. május 22. 14:27

Szombaton tartják a magyar katolikus fiatalok legnagyobb múltra visszatekintő országos lelkinapját, a nagymarosi ifjúsági találkozót – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) sajtószolgálata szerdán az MTI-vel.

2013. május 22. 14:27

A programban kiemelkedő helyet foglal el a délelőtt Nagymarosra érkező Don Bosco-ereklye fogadása. Bosco Szent Jánosnak, a szalézi rend alapítójának ereklyéje május 17-én érkezett Magyarországra, a Don Bosco jobb kézfejét tartalmazó életnagyságú viaszfigurát tíz nap alatt tizenöt helyszínen tekinthetnek meg az érdeklődők. Az MKPK tájékoztatása szerint a mostani, a hit évében rendezendő országos lelkinap – melynek témája a világ evangelizációja lesz – sok határon túli fiatalt is vonz, különösen a közeli Felvidékről. Az előadást ezúttal Pál Ferenc atya tartja, a szentmise főcelebránsa és igehirdetője pedig Seregély István nyugalmazott egri érsek lesz.

Az előzetes program szerint a napot reggeli imával kezdik az indiai szalézi atyák vezetésével, majd a főelőadást követően ünnepélyes keretek között fogadják Don Bosco ereklyéjét. Fakultációkra, kiscsoportos beszélgetésekre is lesz mód. Este közös énekléssel, illetve táncházzal színesítik a programot. A nagymarosi ifjúsági találkozó részeként 1989 óta működő „gyerekmarosra” most is 800 gyermeket várnak, akik korosztályok szerint öt altáborban vesznek részt lelkigyakorlatokon (bővebb információk a www.gyerekmaros.hu honlapon találhatók) – tudatta a püspöki kar sajtószolgálata.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
satya
2013. május 23. 12:44
Részletek: http://nagymaros.katolikus.hu/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!