Sikkasztással és csalással vádolnak egy Nógrád megyei plébánost

2013. május 29. 18:02

Sikkasztás és csalás miatt emelt vádat az ügyészség egy Nógrád megyei plébános ellen, aki öt éven át rendelkezett sajátjaként Kutasó és Bokor egyházközségének civil jövedelempótlékával – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.

2013. május 29. 18:02

Bóna Gyula elmondta, az 57 éves férfi több mint hárommillió forintos kárt okozott a Váci Egyházmegyének és két embernek 2007 és 2011 októbere között. A vádiratot ismertetve az ügyész elmondta: az egyházmegye a kutasói egyházközösség katolikus életének szervezéséért megbízási szerződés alapján összesen 1 millió 315 ezer forintot számfejtett egy asszonynak, a plébános azonban a könyveléshez szükséges iratok, bizonylatok aláíratása ellenére nem adta át a pénzt a munkát ténylegesen elvégző nőnek. 2011-ben már egy másik asszony végezte a szervezést Kutasón, de a megbízási szerződés alapján neki járó 237 ezer forintot nem az ő, hanem saját édesanyja nevére számolta el a plébános.

Bokor egyházközösségi életének civil szervezéséért 2007-től négy éven át szintén a gyanúsított édesanyja nevére számfejtett adómentes tiszteletdíjat az egyházmegye, noha azokban az években ezt a munkát senki nem végezte. 2011-ben megbíztak egy nőt a feladattal, a neki járó 237 ezer forintot viszont nem adta át a plébános. A szóvivő elmondta: a bűncselekmények elkövetését – a plébános tagadása ellenére – a tanúvallomások és a könyvszakértői vélemények alapján az ügyészség bizonyítottnak látja, a plébánost nagyobb értékre üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettével, valamint nagyobb kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja.

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dönci5
2013. május 30. 19:03
Ejnye atyám! Hát illik ezt? A ne lopj nincs benne a tízparancsolatban?
Nosam
2013. május 30. 19:03
Szerinted miért lett köbe vésve, hogy ne lopj? Nyilván ha nem lettek volna tolvajok, akkor istennek nem kellett volna azokat a bűneiket köbe vésni. :D Azért vésték köbe, hogy ne lopj, ne csalj, ne gyilkolj, mert azt csinálták addig, loptak csaltak gyilkoltak a pénzért. Persze nézőpont kérdése, de felfoghatjuk úgy is, hogy a tízparancsolat valójában a köbe vésett bűnök.
BőröndÖdön
2013. május 30. 19:03
Eltanulta a kdnp-től...
G. Pantyelejevics
2013. május 30. 19:03
csak olvasta a Bibliában, hogy könnyebb a szegényeknek a mennybe jutni ... ő meg jó lelkipásztorként gondolta segít híveinek azzal, hogy megszabadítja őket az anyagiak terhétől. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!