E14-PM: Nem támogatjuk a drogliberalizációt

2013. április 22. 16:49

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség nem támogatja a drogok legalizálását – szögezte le a pártszövetség az MTI-nek hétfőn küldött közleményében.

2013. április 22. 16:49

Az ellenzéki párt ugyanakkor bocsánatkérésre szólította fel Hoppál Pétert, a Fidesz szóvivőjét. Felidézték: a múlt héten megtartott, a marihuána orvosi célú alkalmazásáról szóló párbeszéd megindítását sürgető tüntetésen – amelyen magánemberként Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke is részt vett – egy ismeretlen férfi az Együtt 2014 logóját ábrázoló táblával jelent meg. A férfi csak addig volt jelen az eseményen, míg a Hír TV stábja filmre vehette, aztán a stábbal szinte egy időben eltűnt – közölte az Együtt 2014. Megjegyezték: már akkor is sejtették, hogy provokáció történt, „ma az is kiderült, kinek állt érdekében a mindent alulmúlóan aljas húzás: Hoppál Péter (...) a Fidesz nevére vette a provokációt”.

Ha a férfi valóban a Fidesz fizetett provokátora volt, felszólítjuk Hoppál Pétert, hogy pártja nevében kérjen bocsánatot a nyilvánosságtól a hazug és gyáva akció miatt, és a jövőben tartózkodjanak a média manipulálásától, a választópolgárok megtévesztésétől” – áll a közleményben.

A Fidesz szóvivője hétfőn arra szólította fel Bajnai Gordont, valljon színt, lehetővé tenné-e politikai támogatásért cserébe a marihuána legalizációjának beépítését programjukba. A volt kormányfő, az Együtt-PM szövetség vezetője ezt megelőzően hétfői sajtótájékoztatóján közölte: az Együtt 2014-nek nincs elfogadott drogpolitikája, közös álláspontja erről a kérdésről. Hozzátette: Juhász Péter magánemberként, velük nem egyeztetve ment el az említett tüntetésre. Akkor jelezte, pártjának nincs olyan állásfoglalása, amely támogatná a drogliberalizációt, és ő személy szerint nem támogatja azt.
 

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2013. április 22. 22:23
JP megdobta már Lúdas Mutyist egy jó kis dzsóval?
Secnir
2013. április 22. 20:48
látom, többen képtelenek felfogni, hogy egy pártban lehet bárkinek önálló véleménye is. és azt is képtelenek felfogni, hogy egy párt kijelenti, hogy nem támogatják a drogliberalizációt, de képesek megkérdezni, hogy miért támogatják? agyatlanok.
kuwiq
2013. április 22. 20:42
Azt nem is. Csak éppen nem lenne bűntett a terjesztés, ugye. Meg ha van saját fogyasztásra pár évre előre "anyag". Még tűt is adnának hozzá, meg pipát, meg amit csak kell, államköltségen, meg majd gyógykezeljük, ha már visszafordíthatatlan lesz a károsodás...
Bro222
2013. április 22. 20:34
Harmatgyenge a mentegetőzésetek, csakmint az egész társulat. Viszont ezzel is elbuktatok némi szavazatot...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!