Bíborosi nyilatkozatok az első tanácskozások után

2013. március 05. 06:39

A L'Osservatore Romano szentszéki napilap szerint XVI. Benedek lemondásának február 11-i bejelentése óta már 47-re emelkedett az újságok által pápajelöltnek tartott bíborosok száma.

2013. március 05. 06:39

Közben a pápaválasztásra készülő bíborosok közül többen is nyilatkoztak a sajtónak. „Nyíltabb kapcsolat kell egyház és sajtó között. Jobb a sajtóval beszélni, mint kerülni ezt” – hangoztatták a hétfői bíborosi kongregáció szünetében tartott sajtótájékoztatójukon az észak-amerikai bíborosok, akik szóvivőikkel érkeztek a Vatikánba. Francis Eugene George chicagói érsek azt hangoztatta, hogy húsvétra új vezetője lesz egyháznak. Washingtoni kollégája, Donald William Wuerl szerint akárki is lesz az új pápa, a „pedofília-botrányokat nem szabad elfelejtenie”. Hozzátette, hogy a következő napokban folytatódó tanácskozáson téma lesz a Vatileaks-dosszié is, azaz a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásának botránya.

Sean O'Malley bostoni érsek az újságírókkal beszélgetve kijelentette, hogy „rettegés fogja el, ha arra gondol, hogy pápává választhatják”. Az esélyes pápajelöltek között számon tartott Marc Ouellet québeci érsek azt mondta, „megpróbálok felkészülni az eshetőségre”. Az olasz Claudio Maria Celli bíboros, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának eddigi elnöke azt hangoztatta, „jó lenne, ha az új pápa a misszionáriusok közül kerülne ki”. Mások viszont kerülték a sajtót: Miroslav Vlk nyugalmazott prágai érsek azt mondta, felesleges kérdezni, kora miatt úgyse vesz részt a konklávén.

A Rómába megérkezett bíborosok hétfőn délelőtt és délután is tanácskoztak a vatikáni szinódus-teremben. Titoktartási esküt tettek és úgy döntöttek, hogy üdvözletüket és hálájukat kifejező levelet írnak a lemondott pápának, XVI. Benedeknek, valamint az egyházat jelenleg vezető Tarcisio Bertone pápai kamarás mellé segítségként két olasz és egy szlovén bíborost állítottak. „A tanácskozás első napja az ismerkedésé volt: a bíborosok közül sokan nem is ismerik egymást” – hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. A Vatikánba már 142 bíboros érkezett meg, közöttük 103 a nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó, soraikban Erdő Péter esztergom-budapesti érsekkel. A konklávé időpontjáról akkor tudnak dönteni, ha mind a 115 pápaválasztó megérkezik.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!