Vetélkedővel indult a Debreceni Református Kollégium ünnepi programsorozata

2013. február 21. 08:53

Öt felsőoktatási intézmény hat csapatának hallgatói vetélkedője nyitotta meg szerdán Debrecenben a 475 éve alapított Református Kollégium ünnepi programsorozatát.

2013. február 21. 08:53

A neveléstudomány témakörében rendezett versenyen a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) két csapatán kívül részt vett a Kaposvári Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola, a Kecskeméti Főiskola és a győri Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara.

A hallgatóknak elsősorban a pedagógia területén egyetemes értékeket alkotó filozófusok és más történelmi személyek, továbbá a kollégiumhoz köthető írók, költők életművében kellett otthonosan mozogniuk a sikerhez. A feladatok közt volt római számok felismerése és hozzájuk kapcsolódó események bemutatása, valamint arcképfelismerés is. A verseny egyik izgalmas feladata volt, amikor a diákoknak mások mellett Apáczai Csere János, Comenius, Locke, Rousseau vagy Pestalozzi bőrébe bújva kellett állásinterjún részt venniük és a neveléstudomány nagyjainak életművével „eladniuk magukat” a képzeletbeli munkaerőpiacon. A Debreceni Református Kollégium dísztermében tartott versenyt végül a DRHE tanár szakos hallgatói nyerték.

Minden meghívott csapatnak küldtünk szakirodalmat a felkészülésre, és igyekeztünk nem kizárólag a Református Kollégiumhoz köthető feladatokat adni, hogy ne teremtsünk helyzeti előnyt a debrecenieknek” – jelezte Pinczésné Palásthy Ildikó, a DRHE rektorhelyettese az MTI-nek az eredményhirdetés után. Mint mondta, a versenyfeladatokban megjelentek a tanítóképzés évszázados szakmai ismeretei mellett a protestáns értékek, az egyetemes és a magyar történelem is.

Fekete Károly, a DRHE rektora az MTI-nek elmondta: a jubileumi programsorozat keretében már tavasszal több kiállítást és iskolai programot rendeznek, míg áprilisban a város napjához igazodva a Nagytemplom mögötti Emlékkertben emlékoszlopot állítanak az 1538-ban alapított kollégium és a Nagytemplom nemzeti emlékhellyé nyilvánításának tiszteletére.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!